szoborválság

2017.11.23. 07:21

Franciaországban marad II. Szent János Pál pápa szobra

Nem kerül Magyarországra az a II. Szent János Pál pápáról készült szobor, amelynek keresztjét törvényellenesnek nevezte és lebontásra ítélte egy francia bíróság – közölte Patrick Le Diffon, Ploërmel polgármestere.

A polgármester elmondta, köszöni a magyar és a lengyel hatóságok felajánlását, hogy szívesen befogadják a szobrot, de – mint hangsúlyozta – „szó se lehet róla, hogy az alkotás elhagyja Ploërmelt” – írja a Magyar Idők.

A lap felidézte: november elején Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, a magyar kormány állja a felmerülő költségeket és vállalja az adminisztrációs terheket annak érdekében, hogy az eltávolításra ítélt keresztet Ploërmel városából Magyarországra lehessen szállítani, amennyiben a franciaországi település vezetése hozzájárul ehhez. Szijjártó Péter akkor úgy fogalmazott, hogy Európa jövője szempontjából elképesztően káros minden olyan döntés, amely a kereszténység visszaszorítására irányul, és keresztény szimbólumok eltávolítását rendeli el.

Hasonló gesztust tett Beata Szydlo lengyel miniszterelnök, aki úgy vélte, II. János Pál nagyszerű lengyel és nagyszerű européer volt, a kereszténység és az egyesült Európa jelképe, a róla készített szobrot ezért „meg kell menteni a cenzúrától”.

A közigazgatási legfelső bíróság szerepét betöltő francia Államtanács október 25-én rendelte el a kereszt eltávolítását az egykori pápa emlékművéről. A törvényszék az egyház és az állam szétválasztásáról rendelkező 1905. évi törvényre hivatkozva – amely tiltja vallási szimbólumok köztereken való kihelyezését – úgy határozott: Zurab Cereteli orosz szobrász alkotásáról hat hónapon belül el kell távolítani a keresztet, különben az egész emlékművet elbontják.

Arra a kérdésre, hogy eldöntötte-e már, mi lesz a szobor sorsa, a polgármester azt mondta: „Még gondolkodnom kell rajta. Nyugodt körülmények között akarok döntést hozni – távol az üvöltözéstől és a haragtól -, hogy az emlékművet ugyanebben az állapotában ugyanezen a helyen megtarthassuk. II. János Pál a béke embere volt, ezért nekünk is békésen és nyugodtan kell megoldanunk ezt a problémát.”

Patrick Le Diffon azt is elmondta, hogy nem tartja diszkriminatívnak az Államtanács döntését, amely szerinte egyszerűen csak a törvényeket igyekszik betartatni. „Szent II. János Pál szobra Ploërmel örökségéhez és tájképéhez tartozik, és ennek így is kell maradnia” – tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!