Rendbontás

2018.01.15. 05:42

A tunéziai rendőrség könnygázzal oszlatta a tiltakozókat, nyolcszáz fő őrizetben

Tunéziában a rendőrség könnygázt vetett be a tiltakozók oszlatására vasárnap este a főváros több negyedében, ahol a kétnapos viszonylagos nyugalom után ismét tüntettek a korábban bejelentett adó- és áremelések ellen.

Szemtanúk beszámolója szerint az Ettadamen negyedben mintegy húsz tizenéves kövekkel dobálta meg a rendőrségi autókat, majd autógumikat gyújtott fel. A rendőrség ezután avatkozott közbe.

Mások arról nyilatkoztak, hogy erőszakos tiltakozások voltak a főváros Kram negyedében. Tiltakozó nagygyűlést tartottak az UGTT szakszervezet épületénél is. További megmozdulások voltak Tunisz központi, Habíb Burgiba egykori elnökről elnevezett sugárútja több pontján. A hatóságok mintegy száz rohamrendőrt vezényeltek a területre.

A tüntetéssorozat január 8-án, hét évvel az „arab tavaszt” elindító tunéziai forradalom után kezdődött ellenzéki kezdeményezésre a január 1-jén bevezetett megszorító intézkedések miatt. A megszorításokat – áremeléseket, költségvetési kiadáscsökkentést és adóemelést – a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tavaly kötött, négy évre szóló, 2,8 milliárd dollár (722 milliárd forint) értékű hitelmegállapodás keretében vezette be a kormány az év elejétől.

Eddig mintegy 800 embert vettek őrizetbe a tiltakozó megmozdulásokon elkövetett rongálás, fosztogatás, gyújtópalackok és kövek dobálása miatt.

Jusszef Sahíd kormányfő pénteken védelmébe vette a megszorításokat, azt állítva, hogy a középső és az alsó társadalmi rétegek közvetlen állami támogatását a szabályozás nem érinti, ugyanakkor a nehéz gazdasági helyzetre tekintettel elengedhetetlen a merész reformok végrehajtása. A kormány szombaton késő este ígéretet tett a szegényebb családok és a szükséget szenvedők pótlólagos támogatására. A megmozdulások ennek ellenére új erőre kaptak.

Az észak-afrikai országban hivatalosan 15 százalékos a munkanélküliség. A munkanélküliek jelentős hányada diplomával rendelkezik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!