Novák Katalin: a családokban látjuk a jövőt

A családügyi államtitkárral a családtámogatás mellett olyan kényesebb kérdésekről is beszélgetett a PestiSrácok.hu, mint a homoszexuálisok gyermek-örökbefogadása és a házasságkötés kapcsán folytatott jogi harcuk, az abortusz vagy a brüsszeli „demokraták” szerint női szabadságjogokat sértő anyaság-szerep, vagy a klasszikus magyar női anyamodell.

Félidőben jár a családok éve. Az elmúlt években a kormány olyan családtámogatási rendszert dolgozott ki és alkalmazott, melytől komoly eredményeket vár a házasságkötések, gyermekvállalás terén. Vannak-e már kimutatások arról, hogy mennyire eredményes a kormányzati program? Sikerül-e a kormányzati családpolitika eszközeivel családalapításra ösztönözni a fiatalokat, illetve gyermekvállalásra a családokat?

Ahogy egész Európában, Magyarországon sem könnyű a demográfiai helyzet: három és fél évtizede minden évben többen halnak meg, mint amennyien születnek, illetve – néhány kiugró évet leszámítva – évről-évre kevesebb újszülött jön a világra, mint a megelőző esztendőben. A népesség csökkenése nem válogat a nemek között: ezekben a korosztályokban egyre kevesebb a nő és a férfi egyaránt. Ebből fakad a legnagyobb nehézségünk is: ennek az egyre csökkenő számú, termékeny korban lévő csoportnak kellene egyre több gyermeket vállalnia ahhoz, hogy ki tudjunk mászni ebből a demográfiai gödörből. Magyarországon az ad okot az optimizmusra, hogy itt gyermekszeretőek az emberek, és alapvetően családban gondolkodnak. Mára már növekszik a tervezett, vagy vágyott gyermekek száma. Ha megkérdezzük a fiatalokat, hogy hány gyermeket szeretnének, akkor kiderül, hogy átlagosan több, mint kettőt. A mi dolgunk annyi – és persze ez nem annyira egyszerű, mint ahogy hangzik –, hogy segítsünk ezeket a vágyakat, terveket megvalósítani. Nem minden anyagiak kérdése, de sok múlik rajta. A balliberális kormányok idején, amikor kivették a pénzt a családtámogatási rendszerből – például megszüntették a családi adókedvezményt és az akkori szocpolt, el akarták venni a GYES harmadik évét, és még a családi pótlékot is meg akarták adóztatni –, drámai mélypontra esett a gyermekvállalási kedv. A 2011-es negatív csúcs idején az úgynevezett teljes termékenységi mutató 1,23 volt, miközben a demográfiai szempontból önfenntartó társadalomhoz 2,1 az elvárt érték. A két érték közötti különbség elég drámai ahhoz, hogy lássuk, honnan kell feljönnünk. 2010-hez képest több, mint kétszer annyit fordítunk a családok támogatására. Ez számszerűsítve a 2019-es költségvetésben 2000 milliárd forintot jelent. Rengeteg plusz forrást tettünk bele a családtámogatási rendszerbe már az elmúlt években is, aminek láthatók az eredményei: 2011-hez képest 20 százalékkal nőtt a gyermekvállalási kedv. De ugyanez a növekvő tendencia mondható el a házasságkötésekről is, az elmúlt húsz évben nem esküdtek annyian, mint most. De hangsúlyozom, hogy az anyagiak önmagukban nem jelentenek megoldást. Nagyon fontos a családbarát gondolkodás, illetve értékrend. Az oktatáson, köznevelésen keresztül is hangsúlyoznunk kell, hogy mi a családokban látjuk a jövőt, illetve mekkora érték az elköteleződés, a hűség – ezek a klasszikus értékek nem változtak az elmúlt évszázadokban sem.

A családoknak nyújtott támogatások hogyan alakulnak a költségvetés szerint jövőre?

A családok nyertesei a jövő évi költségvetésnek. Erre utal az is, hogy a 2019-es büdzsé a biztonságos növekedés költségvetése. A családok szempontjából ez fontos. Mert mit szeretne egy család? Biztonságot és növekedést. Ha biztonságban tud növekedni egy család, illetve biztonságosan gyarapodó környezetben tud élni, akkor jól jár. Ehhez a biztonságos környezethez szeretnénk hozzájárulni a kétgyermekesek adókedvezményének az ismételt emelésével. Míg 2015-ben 20000 forintot tudott megtakarítani egy kétgyermekes család, 2019-ben már a dupláját, 40000 forintot. De emelkedik az otthonteremtésre szánt források nagysága is és minden olyan programot folytatunk, amit korábban elkezdtünk. Újdonság a családbarát szülészetek kialakítása, amire a költségvetésben 10 milliárd forint áll rendelkezésre. Olyan környezetet szeretnénk teremteni, amely a gyermek megszülése és megszületése során egyaránt a leginkább szolgálja az anyának és a babának a méltóságát.

Hosszabb folyamat eredménye, hogy egyre jobban kitolódik a gyermekvállalás időszaka, de nyilván nem csak a trendek állnak a folyamat mögött. Foglalkoztak-e a kérdéssel és milyen eredményre jutottak, mi gátolhatja alapvetően a fiatalokat a családalapításban, miért vállalnak jóval később és kevesebb gyermeket?

A gyermekszám csökkenése, illetve a gyermekvállalás kitolódása összefügg az oktatással. Egyre többen tanulnak, és egyre tovább. Ráadásul érdekes tendencia látszik a nemek között is, ma már több az egyetemista lány, mint a fiú, ma már több a diplomás nő, mint a férfi. A kutatási eredmények és tapasztalatok egyaránt azt mutatják, hogy a tanulási időszak kitolódásával, a magasabb iskolai végzettséggel párhuzamosan a gyermekvállalási kedv csökken. Ez igaz a munkavállalásra is. A nők is szeretnének jobban jelen lenni a munkaerőpiacon. Ha segítjük őket abban, hogy munkájukat össze tudják egyeztetni a gyermekvállalással, gyermekneveléssel, akkor könnyebben fognak családot alapítani, gyermeket vállalni. A hetvenes években például teljesen természetes volt, hogy a fiatalok először családot alapítottak, és utána kezdték el a szakmai karrierjüket. A családalapítás valamikor a húszas évek eleje-közepe táján megtörtént. Ma már nem így van. Nyugat-Európa-szerte, vagy azt is mondhatom, hogy mindenhol a fejlett világban kitolódik a gyermekvállalás időpontja. De Magyarországon ez a tendencia is megállt, szemben a nyugati trenddel, tehát bátran mondhatom, hogy egyértelműen vannak biztató jelek. Leginkább az lehet a reményünk, hogy Magyarországon rend van az emberek lelkében, fejében, szívében, nálunk családközpontúan gondolkodnak az emberek. A mi életünkben fontosak a szülői kapcsolatok, nagyon sok az összetartó család, a szülők sokan és sokáig gondoskodnak a gyermekeikről. Ha megkérdezünk egy fiatalt, hogy számára mi a legmegbízhatóbb, legfontosabb információforrás, akkor ő elsőként a családját fogja említeni. Az a feladatunk, hogy ezt a hozzáállást, ezt a Magyarországot ne hagyjuk lerombolni!

A liberális nyugati tendencia és az ezt divattá emelő média sem segíti a családalapú társadalom építését. Az amerikai, vagy nyugati filmekből, az internetről mindenhonnan az árad, hogy “a nő is valósítsa meg önmagát”, “érjen el sikereket”, a “házasság már nem trendi”. Mindez egy olyan életmódot ösztönöz, ami nem kedvez a családok alapításának és a gyermekvállalásnak. Az önmegvalósítás, a karrier, pozíció kizárja-e az anyaságot? Milyen eszközökkel tudja segíteni a kormány a két szerep összeegyeztetését?

Teljesen természetes, hogy aki 24-26 éves koráig tanult, elvégzett egy egyetemet, diplomát – vagy ma már akár diplomákat – szerzett, utána munkálkodik benne a vágy, hogy ezt pénzre váltsa, és elkezdjen dolgozni, szakmai sikereket érjen el. Ne vitassuk el senkitől és ne tekintsük negatívumnak, hogyha egy nő nem „csak” gyermeket szeretne nevelni, hanem a szellemi kapacitásait hasznosítani akarja, amivel egyébként szintén hozzájárul a közös eredményekhez. Ez egy teljesen legitim és támogatandó elképzelés. Ugyanakkor a lehető legnagyobb csodálattal és tisztelettel adózom azoknak, akik abban is ki tudnak teljesedni, ha a családjukról gondoskodnak: megteremtik az otthon biztonságát, úgy várják haza a gyermekeiket és férjüket délutánonként, hogy közben biztosítják azokat a családi körülményeket, amelyek közé jó hazamenni. Mondjuk ki, hogy sokan vannak ma is, akik a klasszikus női, férfi szerepeket érzik magukénak, és ezekben tudnak kiteljesedni. Megtalálják feladatukat és örömüket a családban, és nincs bennük az a vágy, hogy mellette még munkavállalói szerepben is kiteljesedjenek. Ezek közül a nők közül sokan egyébként önkénteskednek, és számtalan egyéb módon tesznek hozzá a gyereknevelésen keresztül és azon túl is a közösségekhez. Az anyaságban is ki lehet teljesedni. De a munkát, a szakmai sikereket és az anyaságot össze is lehet egyeztetni. Én három gyermek anyukájaként naponta megélem, hogy az elődleges feladatom otthon van, a családomban. Ezt, azzal együtt, hogy rendkívül fontos szerepet játszik az életemben, soha nem tudja beelőzni a hivatásom. Hogyha a kettő ütközik egymással, ha olyan élethelyzet adódik, hogy muszáj letenni a voksot valamelyik mellett, akkor nem kérdés, hogy az ember melyiket választja. De egyébként nem szerencsés egy koordinátarendszerben elhelyezni ezeket a szerepeket, összehasonlítani, hogy melyik a fontosabb, mert nem is egy koordinátarendszerben léteznek. Ami ebből következik, hogy nekünk döntéshozóknak az a feladatunk, hogy segítsük elkerülni ezeknek a szerepeknek az ütközését, hogy minél kevésbé okozzon frusztrációt egy szülőnek, hogy a munkahelyén és otthon, a családjában is helyt kell állnia. Segítünk bölcsődékkel, a Nők 40 programmal, segítünk abban, hogy legyen nagymama, aki elmegy a gyermekekért, aki tanul velük, aki foglalkozik velük, segítünk azzal, hogy támogatjuk a részmunkaidőt, az otthonról végzett munkát, hogy munkahelyvédelmi akcióval a munkaadó számára is vonzóbbá tesszük a kisgyermekes édesanya foglalkoztatását. A GYED Extrával lehetővé tettük, hogy azok is igénybe vehessék a családtámogatásnak ezt a formáját, akik fél- vagy egyéves gyermekük mellett dolgoznak. Számos olyan eszközünk van, amivel azt üzenjük, hogy lehetsz egyszerre édesanya és dolgozó nő is! Az apákat is támogatjuk azzal, hogy ugyanúgy elmehetnek GYED-re, GYES-re, igénybe vehetik a gyermek után járó táppénzt, ha egy családban az az ideális, hogy a férfi vállalja a nagyobb részt a családi teendőkből. Tehát minden támogatás egyformán elérhető egy férfi számára is.

Az utóbbi időszak egészen elképesztő szintre emelte a normál családmodell üldözését. Ott tartunk, hogy a nyugati média naponta kritizálja és a másság üldözésének kiáltja ki, ha azt mondjuk: a család egy nő, egy férfi és gyermekeik. Szitokszó lett egyesek szemében a “család”, vagy akár az “anyuka” megnevezés. Hová vezet ez az út? Mi erről a véleménye?

Látok egy ijesztő mozgalmat, ami leginkább szavak szintjén létezik. Ezek sok esetben egy maroknyi csoport által kezdeményezett vagy propagált extremitások. Az az érvelés például, hogy ne lehessen férfi és női mosdó, csak koedukált, az, hogy ezt valami nemsemleges dolognak kellene kikiáltani, a többség jogait sérti. És ha már a jogokról beszélünk… Szerintem biztosítsuk egy nőnek, hogy elmehessen egy női mosdóba, a férfinak meg azt, hogy egy férfi mosdóba. Ha letagadjuk, hogy férfinak és nőnek születünk, az egy káros dolog. A „fejlett világban” vannak ilyen próbálkozások, hogy ne legyen női és férfi mosdó, hogy ne mondjuk a kislánynak, hogy kislány, a kisfiúnak, hogy kisfiú, hogy már követhetetlen számú nemet lehet választani… Szerintem ez nem emberi jogi kérdés. Ezek extremitások! Hogyha ehhez eszközül használják fel a gyermekeket, azt kikérem magamnak. A gyermekek egészséges fejlődését kell mindannyiunknak támogatni, ezt kell szem előtt tartanunk, testi és lelki értelemben egyaránt. Felelősséggel tartozunk azért, hogy egy gyermeknek, aki még nem tudja pontosan, hogy neki mi az érdeke, az ő szempontjából mely döntések a helyesek, segítsünk ezeket a helyes döntéseket meghozni. Ebben első helyen van felelőssége a szülőnek, viszont a második helyen ott a felelőssége a nagyobb közösségeknek, végső soron pedig az államnak is. Határozottan tiltakozom az ellen, hogy gyermekeket fel lehessen használni olyan ideológiai küzdelmekhez, amiknek a célját nem is lehet érteni igazán! Amikor például a szexuális orientációnak és a szexuális szokásoknak a kérdése összecsúszik, és a szexuális szokások alapján többletjogokat követel magának valaki, akkor felteszem a kérdést, hogy mikor szoktunk mi szokásaink alapján jogokat követelni?! Vannak olyan adottságok, amiken nem tudunk változtatni, és amik éppen emiatt lehetnek a diszkriminációnak az alapjai. És mi, nagyon helyesen, pont ezt tiltjuk: hogy nem, származás, bőrszín vagy éppen vallás szerint ne tegyünk különbséget az emberek között. Ugyanilyen a nemi orientáció. Ha valaki eredendően különbözik az általánostól, ez alapján ne lehessen üldözni. Ez a kérdés egy olyan emberi jogi küzdelemnek a része, amit jó szívvel tudok támogatni. Meglátásom szerint e téren Magyarországon büszkék lehetünk, hiszen itt az emberi jogoknak a tiszteletben tartása nagyon magas szinten áll. Egyetlen csoportot sem üldöznek nemi, faji, vallási, vagy szexuális orientációja, hovatartozása miatt. A jogszabályaink szerint egyáltalán semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem érheti őket, vagy ha igen, akkor annak jogi következménye van.

A családdal, családmodellel kapcsolatosan két “örökös” vita is újra felütötte a fejét, méghozzá elég élesen. Az egyik a homoszexualitás, másság kérdése, aminek apropót adott a közelmúltban lezajlott Budapest Pride… Miközben az azonos nemű párok egyenlő jogokért kiáltanak, házasságkötési lehetőséget, sőt gyermek-örökbefogadási lehetőséget szeretnének, közben egy talán jóval nagyobb tömeg úgy gondolja, hogy a szexuális másság magánügy, nem az utcán van a helye – kvázi jelenleg is túl megengedőek a jogszabályok. Hogyan tud, tud-e állást foglalni a két tűz között?

Az, hogy többletjogokat követelnek maguknak kisebbségbe tartozó csoportok, egy létező, legitim vita része, amiben meg lehet húzni a határt itt vagy ott. A Pride-ról már korábban kifejtettem a véleményem, ezzel nem szeretnék bővebben foglalkozni. Szerintem egyébként túl van értékelve ez a dolog. Lehet, hogy van már „Pride hónapja”, „Pride előtt egy héttel”, „Pride után egy héttel”, de én nem eszerint mérem az idő horizontját. Ahogy már említettem, ha valakinek a szexuális orientációja eltérő, őt védik a magyar jogszabályok abban, hogy emiatt ne érhesse hátrányos megkülönböztetés. Nyugodtan élheti így az életét, lehet homoszexuális párkapcsolata. Ez Magyarországon egy tolerált dolog. A homoszexuálisoknak olyan jogokat biztosítanak a törvényeink, amelyek a nyugati világban is abszolút megállják a helyüket. Ami nemzetközileg vagy európai szinten felmerül, az az azonos neműek házassága, valamint örökbefogadási lehetőségei. Ebben a tekintetben az Alaptörvényünk teljesen egyértelműen fogalmaz. A legmagasabb szintű jogszabályunk mondja ki azt, hogy Magyarországon a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata. Másrészt a jogszabályaink azt is kimondják, hogy homoszexuálisok pároknak Magyarországon nincs joga örökbe fogadni gyermeket. Ez egy megosztó kérdés, még a homoszexuálisok között is. Még az ő közösségeikben sem egyértelmű az, hogy egyáltalán kell-e ezekért a jogokért harcolni, főként a gyermekvállalás kérdésében. A házassággal szinte teljesen megegyező jogokat biztosító életközösség létezik Magyarországon az azonos nemű párok számára: a bejegyzett élettársi kapcsolat. A lehetőség 2009 óta fennáll, még a baloldali kormány vezette be, azóta 500 ilyen kapcsolatot jegyeztek be. Ez összesen ezer ember. Láthatóan olyan nagy igény nem mutatkozott rá… Ezzel egyidőben házasságban élnek 3,7 millióan. Ezer kontra 3,7 millió. A két szám közötti különbség jól mutatja, mekkora a kereslet az egyikre és mekkora a másikra. De ott a lehetőség, vagyis a törvényes együttéléshez való jogok teljeskörűen biztosítottak. Az örökbefogadás kérdésében én nagyon határozottan azon az állásponton vagyok, hogy nem támogatom az azonos neműek örökbefogadását. Méghozzá azért nem, mert meglátásom szerint rossz oldalról közelítünk. Nem egy felnőtt ember joga az, hogy legyen gyermeke, hanem a gyereknek van joga ahhoz, hogy legyenek szülei. A mi célunk az, hogy a lehető leginkább próbáljuk biztosítani, hogy egy gyermeket szerető édesanya és édesapa neveljen fel, még ha a gyermekeknek ez a joga sajnos gyakran sérül is.

A másik örökös vitatéma az abortusz kérdése. Az ír nők “jogszerzése” az abortusz feltételeinek enyhítésére újra felszította ezt a vitát. Mikor kezdődik az élet? Több joga van-e annak a nőnek, aki nem kívánja azt a gyermeket, mint a benne megfogant gyermeknek az életre? A hazai abortuszszabályozást is sok kritika éri a liberális jogharcosok oldaláról. Talán a nagyobb többség ebben a kérdésben is úgy gondolja, hogy még mindig túl megengedő az erre vonatkozó jogszabály? Mi a kormány és államtitkár asszony álláspontja abortusz kérdésben? Milyen eszközök, lehetőségek vannak annak ösztönzésére, hogy a terhességet nem kívánó anyák a számtalan más megoldási lehetőség valamelyikével éljenek?

Ebben a tekintetben egyértelműen fogalmaz az alaptörvényünk. Én úgy gondolom, hogy egyetlen abortusz is pontosan eggyel több, mint amennyi jó lenne. Éppen a kislányommal beszélgettünk a napokban erről. Az örökbefogadás kapcsán kérdezte meg, hogyan lehet az, hogy valaki örökbe adja a gyermekét, tehát hogy lemond róla. Azt mondtam neki, gondoljon bele, milyen jó dolog az, hogy ha valaki legalább az életre igent mond és megtartja a gyermeket, akit esetleg nem tervezett, nem számított rá, vagy nem tudja felnevelni. Mégis, bár valamiért nem képes arra, hogy felnevelje, azt mondja, hogy inkább vállalja, és valaki majd örökbe fogadhatja, felnevelheti. Mennyivel jobb így, mintha megszakítaná azt az életet. Akkor elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mit jelent megszakítani egy életet, mit jelent ténylegesen az abortusz. Szerintem fontos dolog, hogy kellő időben találkozzanak a gyermekek azzal, hogy mit jelent az emberi élet, hogyan néz ki egy magzat. Jó dolog-e az, hogy egy iskolában van koponya, van csontváz, de nincs egy magzatmodell, amit a kezébe foghat a tanuló, megérezheti azt, hogy milyen a súlya, láthatja, hogy ott van, és 12 hetesen már mindene kifejlődött? Ez az egyszeri kétperces élmény és a magyarázat, amit hozzá kapott, mindig ott lesz a fejében, amikor döntés előtt áll. Tekintettel arra, hogy itt egy életről beszélünk, ezeknél a döntéseknél fontos az, hogy jól tájékozottak legyenek az emberek. Magyarországon az abortuszok száma soha nem volt olyan alacsony, mint most. 2010 óta 30 százalékkal csökkent a terhességmegszakítások száma, de ez még mindig azt jelenti, hogy nagyjából 30 000 abortusz történik évente. Inkább a fiatalokra, a húszéves, vagy az alatti korosztályokra jellemző. Oktatással, neveléssel tudunk ez ellen a legtöbbet tenni, és nem brutális eszközökkel, mondjuk tiltással, megbélyegzéssel. Azzal lehet megelőzni az abortuszokat, ha segítjük a felelős döntéshozatalt. Amikor valaki bizonyos döntéseket meghoz az életében, tisztában kell lennie annak a következményeivel. Ugyanúgy igaz ez arra is, hogyha abortál egy magzatot, vagy abban a kérdésben, ha gyermeket vállal. Nagyon komoly feladatnak érzem, hogy az ezzel kapcsolatos ismeretszintet jelentősen növeljük. A prevenció irányába ható eszközöknek vagyok a híve. Ezt gondolom az örökbeadásról is. Nem szabad megbélyegezni azt a szülőanyát, aki örökbe adja aztán a gyermekét, mert legalább megszülte, mert vállalta, és a lehetőségeihez mérten igyekezett a legjobban dönteni és jót tenni a gyerekével.

Már nemcsak a liberális média, vagy a liberális jogvédő szervezetek, hanem az Európai Unió is éles kritikával illeti, sőt támadja a kultúránkból, gyökereinkből is adódó alaptézist, miszerint a nő feladata az anyaság. Amikor a jogállamiságunkat kérdőjelezik meg, a felsorolt vélt problémák között mindig ott szerepel a nők jogainak korlátozása, a nők beskatulyázása… Valóban probléma lenne a női jogokkal, szabadságjogokkal Magyarországon?

Nekem ezzel mindig az a bajom, hogy általános lózungokat puffogtatnak, de nem hallunk konkrétumokat, hogy mi az, amiben szerintük bárkinek sérülne a joga. Erre azt szokták mondani, hogy „mert mi azt várjuk a nőktől, hogy gyermeket vállaljanak”. Szeretném jelezni, hogy Magyarországon a felnőtt nőknek a kilencven százaléka egy bizonyos életkorban édesanya és gyermeket nevel. Ennek a támogatása elemi kötelességünk, azon túl, hogy meggyőződésünk is, hogy ez a helyes. Ha pedig valaki nem tervez gyermekvállalást, őt emiatt nem fogja hátrány érni. Lehet, hogy amikor egy fiatal lány hazamegy a falujába, vagy a szülővárosába, az ismerősök, a szomszédok meg fogják kérdezni, hogy mikor megy már férjhez, mikor lesz gyermeke – de ezeket a kérdéseket nem az állam teszi fel. Így gondolkoznak az emberek, mert az idősebb generáció tagjai abból indulnak ki, hogy ők ennyi idősen már férjnél voltak, és gyermeket neveltek. Ha alapvetően a jogokat, a juttatásokat nézzük, például a magyar nyugdíjrendszerben nemhogy nem éri hátrány azt, aki nem vállal gyermeket, hanem – mivel az ő szakmai életútja valószínűleg hosszabb és megszakítások nélküli volt, tovább és többet keresett – ez a nyugdíjában is tükröződik majd. Próbáljuk, de csak részben sikerült ezt kompenzálni. Az, hogy egyébként rossz lesz majd egyedül megöregedni, és rájön, hogy sokkal jobb lenne, ha lennének gyermekek, unokák, már az ő választásának a következménye. A gyermeket vállalni képesek körében itt egyértelműen személyes döntésről van szó; nincs itt semmilyen jogfosztás vagy negatív diszkrimináció. Amit mi még hozzáteszünk pozitív oldalról a gyermekvállaláshoz, az az, hogy miután a felelős gyermekvállalás a teljes közösségünk, nemzetünk szintjén is érték, elismerjük. De ez egy plusz. Attól, hogy vannak olyanok, akik olimpiai aranyérmet szereznek, azért még azok, akik nem indulnak olimpián és nem szereznek aranyérmet, nem mondják, hogy őket negatív megkülönböztetés éri azért, mert senki sem gratulál nekik. Mi annyit teszünk, hogy minden támogatást megadunk azoknak, akik amellett, hogy dolgoznak, a tisztességes napi életet élik, felelős szülőként még gyermekeket is nevelnek. Támogatjuk, hogy kevesebb kiadással járjon a vállalásuk. Segítjük a körülmények megteremtését, az otthonteremtést, az adórendszeren keresztül igyekszünk támogatni azt, hogy magasabb legyen az egy főre jutó jövedelmük, ugyanis nyilván alacsonyabb az egy főre jutó jövedelem egy ötfős családban, mint egy kétfős háztartásban, ahol mind a ketten dolgoznak. Valójában a hátrányt próbáljuk kompenzálni. Eddig még csak erről az oldalról hallottam érdemi támadást, és azt mondom, hogy nincsen igazuk. Ha konkrét vádak fogalmazódnak meg, akár Brüsszelből, akár Strasbourgból, vagy éppen onnan, ahonnan jól esik, állunk elébe, mindig tételesen választ is adunk a felvetésekre. Ellenkező esetben üres frázisokkal nem tudunk mit kezdeni, és ezekkel nem is gondolom, hogy komolyan foglalkoznunk kellene.

Borítókép: Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban

Forrás: MTI Fotó/Veres Nándor