európa számára

2018.12.04. 14:34

Példaértékű gyermekgyógyászati ellátórendszer épül

Olyan gyermekgyógyászati ellátórendszer épül ki Magyarországon 2020-2021-re, amely Európa számára példa lehet – közölte az emberi erőforrások minisztere kedden a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház gyermeksürgősségi részlegének átadásán.

Budapest, 2018. július 17. Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere sajtótájékoztatót tart Tovább erõsödhetnek a magyar családok 2019-ben címmel az Emberi Erõforrások Minisztériuma sajtótermében 2018. július 17-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Fotó: Bruzák Noémi

Kásler Miklós hangsúlyozta: a kormány politikájának középpontjában a család áll, a család igazi értelme pedig a gyermek. Ezért tartja fontosnak a gyermekgyógyászati fejlesztéseket és az ellátórendszer hálózatba szervezését.

A 14 milliárd forint összköltségű projekttel a gyermektraumatológiai és gyermeksürgősségi ellátás országos ellátórendszerét építik ki Magyarországon.

A központot Budapesten, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben alakítják ki, az öt regionális alcentrum pedig Győr mellett Pécsett, Szegeden, Debrecenben, illetve Miskolcon működik majd.

Tamás László János, a győri kórház főigazgatója elmondta: a gyermeksürgősségi részleget az öt éve kialakított, a gyermekellátás különböző területeit – gyermekintenzív osztály, gyermeksebészet, gyermekosztály és koraszülött-ellátás – összefogó épület földszintjén, közvetlenül a központi sürgősségi osztály mellett alakították ki, mintegy ötszáz négyzetméteren.

A 325 millió forintból a projekt részeként megvalósult gyermeksürgősségi részlegen tágas várótermet, három vizsgálót és egy három-négy gyermek számára 24 órás megfigyelést biztosító kórtermet építettek ki, valamint a kórház saját költségvetésének terhére 120 millió forintból egy műtőt is felszereltek – tette hozzá a főigazgató.

Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere az egészségügyi dolgozók magas szintű munkáját méltatva üdvözölte a kormány, a helyi önkormányzat, a kórházi szakma és a vállalkozások összefogásával megvalósult fejlesztést. Hozzátette: a gyermekháziorvosi szolgálat működtetőjeként az önkormányzat igyekszik még jobban összehangolni a munkát az új gyermeksürgősségi részleggel.

Sérülések miatt Magyarországon évente 35 ezer gyermek kerül kórházba, és 470 ezren szorulnak ambuláns ellátásra.

A 14 milliárd forintos országos projekt során egységes szabályrendszert és protokollt alakítanak ki a gyermeksürgősségi ellátásra. A fejlesztés a mentőszolgálattal összehangoltan működik majd, így a súlyosan sérült gyermekek az ország bármely pontjáról 90 percen belül hozzájuthatnak az állapotuk szerint szükséges lehető legjobb ellátáshoz.

Borítókép: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatót tart Tovább erősödhetnek a magyar családok 2019-ben címmel az Emberi Erőforrások Minisztériuma sajtótermében 2018. július 17-én.

MTI / Bruzák Noémi

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!