Ország-világ

2020.10.29. 21:48

A Párbeszéd új javaslattal vezethette félre a közvéleményt

Lakájmédiázik Karácsony Gergely törpepártja.

Miután nagy felháborodást keltett a Karácsony-párt tömegközlekedés korlátozásáról szóló javaslata, a Párbeszéd újragondolhatta előterjesztését és két nappal később csütörtökön visszavonhatta azt. Később az inkriminált pont nélkül nyújthatták be újra az Országgyűlésnek a javaslatot. Mindezek után a párt kiadott egy közleményt, amely „Orbán lakájmédiáit” vádolja azzal, hogy hazudtak, mert szó sem volt a tömegközlekedés korlátozásáról. Bizonyítékként az újonnan benyújtott előterjesztés linkjét hozták nyilvánosságra, amivel megtéveszthették a közvéleményt. – írja a Magyar Nemzet.

Arcátlanul letagadja a Párbeszéd a tömegközlekedés korlátozásáról szóló javaslatát a párt közösségi oldalán. Mindezt a Karácsony Gergely és Szabó Tímea vezette törpepárt azzal tetézi, hogy közlésük szerint „Orbán lakájmédiája hazudik”, szó sem volt az időseket érintő tömegközlekedés korlátozásokról. Az Origó is csak az alább leírtak mellé jegyezte meg, hogy a tervezet hátrányosan érintheti az időseket, a lap szó szerint idézte a Szabó Tímea által jegyzett javaslatot.

A trükk lényege vélhetően az, hogy miután az előterjesztést visszavonta a Párbeszéd, csütörtök délután benyújtott az Országgyűlésnek egy újragondolt verziót a javaslat-csomagukból, ahonnan teljes terjedelemben eltüntették a tömegközlekedésre vonatkozó részt. A Párbeszéd által kedd reggel jegyzett, nyilvánosságra került előterjesztése szerint az ötödik pont így szól: „rendelje el, hogy a tömegközlekedés csak munkába járáshoz, valamint idősgondozáshoz, gyermekek gondozása érdekében legyen igénybe vehető, vagy akkor, ha élelmiszerbolt, gyógyszertár ötszáz méteren belül nem elérhető, s csak azon esetekben, ha egyéni közlekedés igénybevételére nincs mód”.

A javaslatot hatalmas közfelháborodás övezte, feltehetően ezért törölték csütörtökre ezt a pontot és az előterjesztést már enélkül nyújtották be újra az Országgyűlésnek.

 

A balul sikerült javaslat kálvária itt még nem ért véget: a Párbeszéd csütörtök délután kiadott egy közleményt, amelyben „Orbán lakájmédiáját” teszik felelőssé, mert állításuk szerint szó sem volt az idősek utazásának a korlátozásáról, és az újonnan benyújtott előterjesztést a közleményükhöz csatolták, hogy ezzel bizonyítsák, a dokumentum nem tartalmazott a tömegközlekedés korlátozására való utalást. Ezzel vélhetően a saját szavazóikat is súlyosan félrevezették.

„A Párbeszéd az emberek védelmében benyújtott, azonnali intézkedéseket tartalmazó határozati javaslata, amely egybecseng a Magyar Orvosi Kamara által megfogalmazottakkal is, a járvány felelős kezelésére irányul, és abban szó nem volt az időseket érintő közlekedési korlátozásokról” – írták a közleményükben. „A kormány és propagandamédiája csak hazugságokat terjeszt, és Orbán Viktor a lakosság védelme helyett továbbra is csak Mészáros bevételeivel és a haverok meggazdagodásával foglalkozik. A propagandamédiának azt javasoljuk, hogy hazudozás helyett tanuljanak meg olvasni és írni, továbbá a kormányon kérjék számon mind a hazugságokat, mind a felelős járványügyi intézkedéseket.

A Párbeszéd A koronavírus-járvány elleni küzdelemről című határozati javaslata ezen a linken található: https://www.parlament.hu/irom41/13494/13494.pdf ” – tették hozzá.

A közlemény azonban nem tér ki arra, hogy a linken található dokumentum a régi vagy az új javaslatuk. Csak a lap felső szélén található dátumból derül ki, hogy a mellékelt előterjesztést csütörtök délután nyújtotta be Szabó Tímea.

Ezek is érdekelhetik