Ország-világ

2021.05.22. 18:50

Ügynökvád érte Karikó Katalint, de a kutató tisztázta a dolgot

A koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésében kulcsszerepet játszó magyar biológus elleni karaktergyilkossági kísérlet hátterében ráadásul a baloldal prominens rendőrségi embere áll.

Állambiztonsági kartonja szerint 1978-ban beszervezte a szocialista kémelhárítás Karikó Katalint – vette át a Telex a valaha a Jobbikhoz közelálló, szélsőségesen uszító hangvételű hírportál, a Kurucinfó értesülését. A cikket a Magyar Nemzet szemlézte.

Mint írják, a messenger alapú vakcinák kifejlesztését kutatásaival megalapozó világhírű magyar biokémikus, a BioNTech alelnökéről 43 évvel ezelőtt beszervezési kartont állított ki a magyar állambiztonság. A dokumentum alapján Karikó Katalint hálózati személyként, azaz ügynökként tartották számon.

Karikó Katalin
Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország

Állambiztonsági 6-os kartonja szerint Karikó Katalint 1978-ban szervezték be. A szolnoki születésű biológus ekkor frissen végzett egyetemista volt, ebben az évben kezdte meg doktori tanulmányait a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban. A beszervezésről szóló kartonján szereplő információk alapján ezután a kémelhárítással foglalkozó III/II.-es osztály beosztottja lett titkos megbízott minősítéssel. A fedőneve is ismert: Karikó Katalin „Lengyel Zsolt” néven szerepelt az állambiztonság nyilvántartásában.

A fenti információk egy négy évvel ezelőtt megjelent kötetből származnak, melyben egy volt tartótiszt a szocialista időszakban beszervezett Csongrád megyei ügynököket sorolja fel.

A baloldali szivárványkoalíció összetételét ismerve nem meglepő, hogy a szélsőséges portál „leleplezését” éppen a liberális Telex vette át, s emelte át ezzel a hírt a fősodratú média híráramlásába.

A hír egyébként igaz, ám nem úgy, ahogyan azt tálalták. Karikó Katalint beszervezték ugyan, de nem volt ügynök, soha nem jelentett senkiről. A neves kutató erről maga vallott a Telexnek:

„Tény, hogy 1978-ban, amikor tudományos segédmunkatársként kezdtem dolgozni, felkerestek, megtaláltak, kényszerválasztás elé állítottak. Édesapámnak az 1956-os forradalomban történt részvételére, „bűnös” múltjára hivatkozva, engem a szakmai munkám ellehetetlenítésével fenyegettek meg.

Azt tudtam, hogy édesapámat 1957-ben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, munkahelyéről elbocsátották, négy évig munkát nem kapott. Tudtam, hogyan működik az a rendszer, féltem, ezért aláírtam a beszervezésre vonatkozó dokumentumot. Az ezt követő években semmilyen írásos jelentést nem adtam, senkinek nem ártottam.

Tudományos tevékenységem, kutatásaim folytatása érdekében távozni kényszerültem. Az elmúlt 36 év alatti kutatómunkámat, tevékenységemet az emberek gyógyítása érdekében folytattam. Többé soha, senki nem tudott megtörni, céljaimtól eltávolítani. Ezzel a nyilatkozattal lezártnak tekintem ezt az ügyet” – fogalmazott a Telex megkeresésére válaszolva Karikó Katalin.

Az ügy nyilvánosságra kerülésében elgondolkodtató körülmény az is, hogy a dokumentumok szerint Karikó Katalint az a Salgó László szervezte be, aki a történtek idején állambiztonsági értékelő tisztként dolgozott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. Salgó László neve ma is ismerősen cseng: a rendszerváltás követően ugyanis az állambiztonsági múltja ellenére is imponáló rendőri karriert futott be: 1990 után megyei rendőrfőkapitány volt, 2002 és 2004 között pedig ő volt az országos rendőrfőkapitány.

Vagyis a baloldal egyik prominens rendőrségi embere egészen biztosan mindenről tudott, ami most napvilágra került,

s egy olyan karaktergyilkossági kísérlet alapjául szolgált, amely a magyarok szemében rendkívüli tiszteletnek örvendő, az oltáspárti tudományosság talán leghitelesebb képviselőjét, Karikó Katalint igyekezne ellehetetleníteni.

Ezek is érdekelhetik