Ország-világ

2021.09.13. 06:40

Tízmilliók jutnak Jakab verőlegény „szimpatizánsának”

Éveken keresztül jól működő üzleti kapcsolatban állt a Jobbikkal az a férfi, aki szeptember elején rátámadt egy járókelőre a párt utcai fórumán. Gulicska Mihály, akit Jakab Péter egyszerű szimpatizánsnak nevezett, pár év alatt több mint negyvenmillió forintnyi megbízást kapott a képviselőcsoporttól.

Négy év alatt mintegy 42 millió forintnyi megbízást kapott a Jobbik frakciójától az a férfi, aki két társával megverte Rubi Gergely volt országgyűlési képviselőt a párt szeptember eleji hajdúhadházi fórumán. Egy olvasó a Ripost által közzé tett videófelvételen felismerte az elkövetőket, meg is nevezte őket. Így derült ki, hogy egyikük, Gulicska Mihály nem pusztán szimpatizánsa a Jobbiknak, miként az Jakab Péter pártelnök nyilatkozta a történtek után, hanem éveken keresztül üzleti partnere is volt a pártnak – ismerteti a Magyar Nemzet.

A parlament honlapján található nyilvános szerződésekből egyértelműen látszik, hogy 2011 és 2014 között az LKG Starts Kft. nevében Gulicska Mihány összesen kilenc alkalommal kapott megbízást a frakciótól rendezvényszervezésért, valamint annak lebonyolításáért.

Az adatokból kiderül, az első két évben csaknem 17 millió forintot, míg 2013-ban összesen mintegy ötmillió forintot juttatott a Jobbik az LKG Starts Kft.-nek. A legtöbb megbízást 2014-ben adták, hét hónap alatt ugyanis csaknem húszmillió forintot adtak ki a cégnek és Gulicska Mihálynak rendezvényszervezésre. Az aláírók között megtalálható Farkas Gergely, Vona Gábor, valamint Volner János is. Így nem is csoda, hogy a párt volt alelnöke a minap a Magyar Nemzetnek azt mondta, az egyik támadót biztosan felismeri.

Gulicska Mihályról, valamint az LKG Starts Kft.-ről korában a 444.hu is cikkezett, amikor a Jobbik pénzköltéseit vette sorra. (Amikor baráti körhöz megy a Jobbikos közpénz – 2015. december 16.)

Jakab Péter először tagadta, hogy a pártjánál dolgoznak azok, akik bántalmazták Rubi Gergelyt
Fotó: Ripost

A cikkben azt írják: „A céget Gulicska Mihály alapította 2010 szeptemberében, aki Vona Gábor egyik testőre 2009 óta és Szilágyi György jobbikos képviselő honlapjának egyik bejegyzése alapján a Jobbik frakció barátai közé tartozik. Forrai azt mondta, hogy Gulicskát 2010 környékén ismerte meg, és jó viszonyba került vele. Gulicska cége a Jobbik frakcióval kapcsolatos rendezvényeket – például csapatépítő tréningeket, frakcióvacsorákat – szervezett és koordinált. Árbevétele alapján kizárólag a Jobbik megrendeléseiből él, eddig több mint 58 millió forintot kapott a Jobbik-frakciótól.”

A cikkből – nem meglepő módon – az is kiderül, az egész mögött Forrai Richárd és az Iránytű Intézet áll, ami rendszeresen kap pénzt a Jobbiktól. A 444.hu írása szerint ugyanis „Forrai rendezvényszervezéssel szerette volna bővíteni a portfólióját, ezért 2014 nyarán az Iránytű Intézeten keresztül megszerezte az LKG Stars nevű céget, amely korábban remekül prosperált jobbikos megrendelésekből„. A portál szerint ezt maga Forrai mondta a Direkt36 -nak.

A Napi.hu már 2013-ban arról írt (Miből él Vona Gábor a Jobbik pártelnöke? – 2013. november 29.). „a képviselőcsoport 2011–2012-ben összesen 16,9 millió forint értékben kötött szerződéseket az LKG Stars Kft.-vel rendezvényszervezésre, lebonyolításban közreműködésre. […] A cégadatokból kiderül, hogy a fő tevékenységként konferencia és kereskedelmi bemutató szervezésével foglalkozó társaságnak 2012-ben nagyrészt csak e szerződésből származhatott bevétele, hisz a nettó árbevétele 9,91 millió forint volt, az adózott eredménye pedig 5,08 millió, amit – a 2012-es beszámolóhoz benyújtott határozat szerint – osztalékként kívánt kivenni az alapító. A kft. eredményesen működött a megelőző két esztendőben is, 2011-ben 6,63 milliós, míg 2010-ben 1,5 milliós nettó árbevételt ért el. Az alapító 2011-ben is úgy határozott, hogy a társaság adózás utáni nyereségét, 4,28 millió forintot osztalékként kivesz, valamint arról, hogy az előző év eredménytartalékából további 1,14 milliót is felvesz. A 2010. szeptemberében 500 ezer forint törzstőkével bejegyzett, budapesti LKG Stars Kft. tulajdonos-ügyvezetője Gulicska Mihály.”

Az elektronikus cégjegyzék jelenlegi adatai szerint a cég vezetője Forrai Mihály, tagként pedig az Iránytű Politikai és Gazdaságkutató Intézet van bejegyezve. Az LKG Stars egyébként legutóbb 2016-ban kapott pénzt a Jobbiktól, csaknem hatmillió forintot. Az aláíró Farkas Gergely és Forrai Richárd volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!