Magyarázkodás

2022.11.14. 19:01

Molnár Csaba szerint nincs összefüggés a DatAdat könyvelése és a DK között

Először jelent meg a nyilvánosság előtt Dobrev Klára azóta, hogy kiderült: a Bajnai Gordonhoz köthető adatkezelő cég, a DatAdat könyvelése ugyanott készült, ahol az a kft. is működik, amin keresztül a DK EP-képviselői az uniós forrásaikhoz jutnak.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke, árnyék-kancelláriaminisztere a DK által létrehozott árnyékkormány ülését követően megtartott sajtótájékoztatón Budapesten, a párt központi irodájában 2022. október 24-én

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A Szegi nevű 300 fős kistelepülés azért került a figyelem középpontjába, mert a NAV egy házkutatás során itt találta meg a DatAdat könyvelését.

A Bajnai Gordon volt miniszterelnökhöz és egykori titokminiszteréhez, Ficsor Ádámhoz köthető cégcsoport azért került a hatóságok látóterébe, mert 2020-ban félmilliárd forintnyi bevételnövekedésre tett szert.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozást a DatAdattal szemben. Mint kiderült, ugyanebben az ingatlanban működik a Legal and Finance Kft. is, ez pedig Dobrev Klára honlapján is fellelhető, ráadásul mint kifizetőhely van megadva.

Dobrev Klára azonban az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésekre nem válaszolt, helyette Molnár Csabának adta át a szót. Az árnyék-kancelláriaminiszter pedig azt mondta, hogy amikor a DK szerződést kötött az érintett céggel, akkor még nem is létezett a DatAdat, szerinte a kettő között nincsen összefüggés. Azt viszont nem tudta megmondani, hogy pártja dolgozott-e a DatAdattal, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy ilyen típusú szolgáltatást végző cég munkáját biztosan igénybe vették már.

Az eredeti cikket itt olvashatja el

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában