Gondoskodás

2024.02.28. 12:18

Segítségnyújtás a gyerekvédelemben nevelkedő fiatalok számára

A Profield Sales Kft. is csatlakozott a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkársága által indított Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz, amely a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő fiatalok munkaerőpiaci elhelyezkedését segíti.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: loreanto

Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár szerdán Budapesten, a csatlakozást bejelentő sajtóeseményen kiemelte, azért hozták létre a programot, mert meg vannak győződve arról, hogy a gyerekvédelemben nevelkedő fiatalok számára akkor lehetséges egy stabil kiút, ha a gyermekvédelmen kívüli szereplők is segítő kezet nyújtanak.

Jó gyermekvédelmet csak akkor lehet építeni, ha azt a rendszeren kívüli szereplőknek – például gazdasági társaságoknak – is láthatóvá, elfogadhatóvá teszik, hiszen az ő segítségükre is szükség van a fiatalok munkába állásához

 – hangsúlyozta az államtitkár.

Hozzátette, 

ahhoz azonban, hogy egy fiatal eljusson a munkába állásig, a gyermekvédelemben dolgozó több ezer emberre van szükség, akik lelkiismeretesen és tisztességesen végzik a munkájukat.

Fülöp Attila elmondta azt is, hogy a jótékonykodásairól ismert grófnőről elnevezett programot tavaly indították, az első együttműködő az Országos Rendőr-főkapitányság volt, de időközben csatlakozott az OPUS GLOBAL Befektetési Alapkezelő Zrt. és az OTP Bank is.

FÜLÖP Attila; ZAKOR  Sándor
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára (j) és Zakor Sándor, a Profield Sales Kft. ügyvezetője, miután együttműködési megállapodást írtak alá az Apponyi Franciska Jövőműhely Programról tartott sajtótájékoztatón a budapesti Edu&Fun Digitális Élményközpontban 2024. február 28-án
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

Szeretnék elérni, hogy a gazdasági szereplők is úgy tekintsenek a szakellátásban felnövő fiatalokra, mint a „munkaerő-utánpótlás természetes bázisára” – jelezte az államtitkár.

Zakor Sándor, a Profield Sales Kft. ügyvezetője elmondta, a most aláírt megállapodásban vállalják, hogy a szakellátásban nevelkedő fiatalokkal erősítik csapatukat, és nekik mentorálást, képzést, munkalehetőséget, perspektívát kínálnak.

Az ügyvezető a mintegy 30 éve működő cégcsoportot összetartó és sikeres csapatként jellemezte, amely tárt karokkal várja az új munkatársakat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában