10°
Fotó: Georgi Licovszki / MTI/EPA

Átnevezik Macedóniát

Megszavazta a macedón parlament az ország nevének megváltoztatásáról szóló alkotmánymódosítást pénteken, ezzel voltaképpen pont került a Görögországgal 27 évig tartó névvita végére, és a délszláv államot a jövőben Észak-Macedóniának fogják hívni.

Az alkotmánymódosításhoz kétharmados többségre volt szükség, végül a 120 tagú törvényhozás 81 képviselője szavazott igennel a javaslatra. A legnagyobb ellenzéki párt, a Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) bojkottálta az ülést.

Macedón részről ez volt az utolsó lépés a névvita lezárási folyamatában, ezt követően már csak a görög parlamentnek kell ratifikálnia a tavaly júniusban a két ország között megkötött megállapodást, és ezzel elhárulnak az akadályok Szkopje euroatlanti integrációja elől.

A szavazás után felhívta Zoran Zaev macedón kormányfőt Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök, és gratulált neki a sikerhez. Ugyancsak üdvözölte az eredményt Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, és Johannes Hahn, az EU bővítési biztosa.

Az alkotmánymódosításról korábban már kétszer is szavaztak a szkopjei politikusok, októberben az alaptörvény módosításának megkezdéséről voksoltak, ehhez is kétharmados támogatottságra volt szükség. Akkor 80 képviselő voksolt igennel, 39 pedig nemmel. Decemberben pedig a módosító indítványok szövegéről szavaztak, ehhez már egyszerű többség is elég volt.

A januári vita szerdán kezdődött, akkor Zaev a parlamentben reményének adott hangot, hogy a szavazás sikeres lesz, és a javaslat megkapja a szükséges kétharmados támogatottságot. Mint mondta: ez megnyitja a kapukat Macedónia európai jövője előtt.

Az EU általános uniós ügyekben illetékes miniszterei tavaly június végén hagyták jóvá, hogy Macedóniával 2019 júniusában megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások, és a NATO is júniusban hívta meg tagjai közé Macedóniát.

Hrisztijan Mickoszki, a VMRO-DPMNE elnöke pedig előre bejelentette, pártja nem vesz részt a parlamenti vitán, mert azon a macedón identitás megszüntetéséről szavaznak. A szavazás után Mickoszki a parlament feloszlatását és új választások kiírását követelte. „Az alkotmánymódosításról tartott szavazás, mely megváltoztatta az ország nevét, identitását, történelmét és kultúráját, alkotmányellenes volt. Ez illegális, erőszakos szavazás volt, és bűnös módon folytatták le” – jelentette ki.

A névváltoztatást ellenzők szerda óta tiltakoztak a parlament épülete előtt.

A névvita 1991 óta folyt Macedónia és Görögország között, azóta, hogy Macedónia függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Ezt megelőzendő tiltakoztak a hasonló névválasztás ellen, és mindeddig akadályozták a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját. Az ország így a nemzetközi dokumentumokban eddig a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselte, alkotmányában azonban nem szerepelt utalás Jugoszláviára. Macedónia az új névvel, Észak-Macedóniával egyértelművé teszi, hogy nem tart igényt az észak-görögországi területre.

Borítókép: Macedón képviselők megszavazzák az ország nevének megváltoztatásáról szóló alkotmánymódosítást a szkopjei parlament üléstermében 2019. január 11-én. Az ország új neve Észak-Macedónia lesz.

Hozzászólások

2:1!
Óriási győzelmet aratott a magyar válogatott a horvátok fölött
sajátos akció / 6 órája
Beloptak egy képet a moszkvai Tretyjakov Képtárba
Nem elírásról van szó: ismeretlenek nem ki, hanem becsempésztek egy képet a múzeumba.
Gyász
"Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, ezernyi pillanat, melyet megéltünk veled. Mosolyod, amit nem tudunk feledni, mondatok, miket csak te tudtál úgy mondani. Millió emlék, melyet felidézve könnyes lesz szemünk, köszönjük, hogy voltál nekünk!" Soha el nem múló szeretettel emlékezünk TÖRZSÖK LAJOSRA halálának első évfordulóján. Szerettei
Fájdalommal emlékezünk VINCE MIKLÓSNÉ volt balatonboglári lakos halálának 12. évfordulóján. Szerettei
„Az új tavasz már nem talált, Elszakított Tőled a halál… Örök álom zárta le drága két szemed, és megpihenni tért dolgos két kezed. Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, Nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BACZA TIBOR volt kaposfüredi lakos 70 éves korában elhunyt. Temetése március 27-én, a 12 órai gyászmisét követően lesz a kaposfüredi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
„Amíg élünk nem felejtünk el.” Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk, SZABÓ GYULA vadász volt lengyeltóti lakos halálának 4. évfordulóján. Szeretteid
„Megállt a szív, mely élni vágyott, pihen a kéz, mely dolgozni imádott, Egy csoda volt, ahogy éltél és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, Örökké él, akit nagyon szerettek.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH JÁNOS gázszerelő Kaposvár, Arany János téri lakos 71 éves korában elhunyt. Temetése március 26-án, kedden, 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. TORNÓCZKY JÓZSEFNÉ Hikman Etel 76 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése március 29-én, pénteken, 15 órakor lesz a nagyatádi központi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk CSOBOZ ISTVÁNNÉ Gőbölös Aranka segesdi lakosnak március 15-én szerető szíve megszűnt dobogni. Temetése a segesdi Tüskevári temetőben március 23-án, szombaton, a 13 órai gyászmisét követően 13.30 órakor lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy EŐRI ISTVÁN PÁL csurgói lakos, életének 79. évében elhunyt. Temetése március 22-én, 14.45 órakor lesz a csurgói József Attila utcai temetőben. Gyászoló családja
"Nem hal meg az, ki szerettei szívében él tovább." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAPP ISTVÁNNÉ Bosznai Rózsa csurgói lakos életének 97. évében csendesen megtért Teremtőjéhez. Temetése március 23-án, 13 órakor lesz a Csurgó Sarkadi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Az új tavasz már nem talált, Elszakított Tőled a halál... Örök álom zárta le drága két szemed, és megpihenni tért dolgos két kezed. Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, Nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél. Szomorú az út, mely sírodhoz vezet, Isten őrködjön pihenésed felett. Ha elfáradsz utadon, pihenj meg egy percre, Tekints az itt maradt bánatos szívekre." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk ILLÉS IMRÉNÉ Marosi Mária volt somogyszili lakos életének 89. évében elhunyt. Temetése március 22-én, a 14.30 órakor tartandó gyászmise után a somogyszili temetőben lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. TÓTH TIBOR főállatorvos Pusztakovácsi lakos, életének 65. évében elhunyt. Temetése március 23-án, szombaton, 11 órakor Pusztakovácsi alsó temetőben lesz. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja
"Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De egy könnycsepp szemünkben Érted él, Egy gyertya az asztalon Érted ég!" Szomorúan emlékezünk VARGHA ENDRE halálának első évfordulóján. Családod
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédmamám KUSTOS LAJOSNÉ Fónai Mária életének 86. évében elhunyt. Temetése március 25-én, hétfőn, 10 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"A küzdelemnek vége, erőm elfogyott, nézzetek az égre, valahol ott vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LÁBODI MILÁN agrármérnök életének 35. évében elhunyt. Utolsó útjára 2019. március 22-én, pénteken 14 órakor kísérjük a lenti temetőben. Gyászmise aznap 13 órakor a lenti Szent Mihály templomban. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KIS BANK ISTVÁNNÉ Kaposvár, Munkácsy Mihály utcai lakos 91 éves korában csendesen elhunyt. Temetése március 22-én, pénteken, 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Nem hal meg az, ki szerettei szívében él tovább." /Thomas Mann/ Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szerető társ és édesapa GERENCSÉR GYÖRGY volt körjegyző volt szuloki, majd göllei lakos 61. éves korában örökre itt hagyott bennünket. Hamvait március 22-én, 14 órakor a gyöngyöspusztai temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LANDOR ISTVÁN életének 69. évében szíve megszűnt dobogni. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 23-án, szombaton, 14.30 órakor a fonyódi temetőben lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük, hogy egy szál virággal búcsúzzanak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. VÁGNER JÓZSEFNÉ Schilling Ilona 75 éves korában váratlanul elhunyt. Szerettünktől március 22-én pénteken, a balatonfenyves-alsói Szűz Mária Szent Szíve templomban 14.30 órakor kezdődő gyászmisét követően, 15.15 órakor veszünk végső búcsút a balatonfenyvesi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik sírjára a kegyelet virágait elhelyezték és együttérzésüket bármely módon kifejezték. A gyászoló család
„Pihenj te drága szív, megszűntél dobogni, szerető jóságod nem fogjuk feledni.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk HUBER JÓZSEF fonyódi lakos 78. életévében elhunyt. Temetése március 23-án, szombaton, 13.15 órakor a fonyódi temetőben lesz. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló gyermekei és családja
„Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet.” Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapám NAGY SÁNDOR balatonfenyvesi lakos, 78. életévében hosszú betegség után elhunyt. Temetése március 22-én, a 13 órai gyászmisét követően, 13.45 órakor a balatonfenyvesi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló fia és családja
képtelenség! / 6 órája
Fiatalkori énjükkel pózolnak a sztárok
golden tour / 6 órája
Hosszú Katinka aranyéremmel zárt Marseille-ben
Hyppytyynytyydytys / 7 órája
Kilenc y betűt tartalmaz a világ legfurcsább könyvcíme
felvásárlási ár / 8 órája
Törvénytől nem fogy jobban az alma
Koszorus Rita
a másnap bánta / 8 órája
Túl jól érezte magát George Clooneyéknál Danny DeVito
illatos gyógyír / 9 órája
A citromfű természetes stresszoldó