Kormányhivatalt, pénzt és parlamenti képviseletet kérnek a székelyföldi románok

A 27. alkalommal megszervezett Marosfői Nyári Egyetem szerdai napján foglalkozott a számbeli kisebbségben élő, veszélyeztetettnek tekintett székelyföldi román közösségek helyzetével.

Ügyeikkel foglalkozó kormányhivatal felállítását, programjaik állami finanszírozását és parlamenti képviseletet kérnek a székelyföldi románok szervezetei – közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.

A nyári egyetemen Marian Stiopu, a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának elnöke többek között arra kérte a kormányt, a parlamentet és az elnöki hivatalt, hogy „tegyenek sürgős és határozott lépéseket annak a megakadályozása érdekében, hogy Magyarország végérvényesen kiterjessze társszuverenitását Székelyföldre”, és normalizálják az etnikumközi kapcsolatokat Hargita, Kovászna és Maros megyében.

Marian Stiopu szerint a létrehozandó kormányhivatalnak az lenne a feladata, hogy védje a románok jogait és kulturális identitását, és akadályozza meg a románok etnikai alapú hátrányos megkülönböztetését a térségben.

Úgy vélte, a kormányhivatalt a miniszterelnöknek alárendelt „nemzeti identitás államtanácsosának” kellene vezetnie.

A civil fórum vezetője ugyanakkor azt is kérte, hogy a központi költségvetésből finanszírozzák a székelyföldi románok kulturális projektjeit, intézményeit, egyházi és civil egyesületeit és kiadványait.

Kezdeményezte, hogy alkossanak törvényt, amely biztosítja a három megye románságának képviseletét a parlament alsóházában. Kérte ugyanakkor a kormány támogatását egy Kovászna fürdőváros Vajnafalva (Voinesti) városrészében létrehozandó szabadtéri múzeumhoz, a berecki és vargyasi ortodox templom felújításához, az úzvölgyi katonatemető helyzetének rendezéséhez és egy Erdély történetéről szóló könyv több nyelvű kiadásához.

A székelyföldi román szervezetek fóruma azt is kérte, hogy a parlamenti pártok fogadjanak el egy olyan paktumot, „amelyben ünnepélyesen kijelentik, hogy soha nem fogadják el az etnikai alapú területi autonómiát Romániában”.

Felszólította Románia kormányát, parlamentjét és elnöki hivatalát, hogy határozottan utasítsák el a budapesti kormány „abnormális” beavatkozását Románia belügyeibe.

A román fórum arra kérte a román állam illetékes szerveit, hogy elemezzék a romániai magyarok magyar állampolgárságának, a földtulajdonnal való szabad kereskedésnek, valamint a magyar állam térségbeli stratégiai beruházásainak közép- és hosszú távú következményeit. Azt is javasolta, hogy – szlovák mintára – olyan törvényt fogadjanak el, amelyik megakadályozza, hogy a kettős állampolgárok tisztségeket tölthessenek be a helyi és a központi közigazgatásban.

A székelyföldi román fórum ugyanakkor azt is szorgalmazta, hogy a kormány biztosítsa a Marosvásárhely-Jászvásár, valamint a Brassó-Bákó autópálya megépítését és a brassói repülőtér építésének befejezését.

A fórum kezdeményezte ugyanakkor, hogy Klaus Iohannis államfő sürgősen vigye a Legfelsőbb Védelmi Tanács elé „a nemzetbiztonságot érintő Kovászna, Hargita és Maros megyei problémákat”, és a védelmi tanács döntsön a szükséges intézkedésekről.

A Marosfői Nyári Egyetemen korábban Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa (a kormány Hargita megyei megbízottja) is nemzeti stratégia kidolgozását és olyan kormányhivatal felállítását szorgalmazta, amely a számbeli kisebbségben élő romániai román közösségekkel foglalkozik. A Maszol.ro portál júliusban közölt tényfeltáró írása szerint a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumában a román szélsőjobboldal erősítette meg pozícióit.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Több mint ezerkétszáz pályázat érkezett az MVM okosbútor-pályázatára
szponzorált tartalom
A legjobb fiatal zeneművészek díja
mérnöki munka
Magyar egyetemisták eszköze lebeg felettünk
incidens / 6 órája
Több autót is megrongált egy trélerről leesett rámpa
Személyi sérülés szerencsére nem történt.
Gyász
"Szívemben érted fájó könny fakad, A sors elvett tőlem, de a szíved melege itt maradt nekem. Köszönöm, hogy éltél és engem szerettél. Egy a reményem, ami éltet és vezet, Hogy egyszer majd találkozom veled." Fájó szívvel emlékezünk CSÖKLI JÁNOS 6 éves elmúlására. Örökké gyászoló feleséged és szeretteid
„Ha emlegettek köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok.” Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÁNDOR JÁNOSNÉ Mikocsi Márta 74 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Temetése december 9-én hétfőn 13 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Lelki üdvéért gyászmisét aznap 18 órakor tartunk a kaposvári Székesegyházban /Nagytemplom/. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
„Nem hal meg az, ki szerettei szívében él tovább.” /Thomas Mann/ Fájó szívvel tudatjuk, hogy VARGA JÓZSEFNÉ Takács Éva Zsuzsanna volt Liszt Ferenc utcai lakos 74 éves korában elhunyt. Utolsó útjára december 10-én, kedden 13 órakor kísérjük a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk KÁLMÁN GYÖRGYNÉ volt nemesvidi majd marcali lakos, 79 éves korában elhunyt. Temetése december 5-én, 13 órakor lesz a marcali temetőben. Gyászoló családja
Megrendülten tudatjuk, hogy TÁLAS LÁSZLÓ a Somogy Megyei Főügyészség nyugalmazott gépkocsivezetője életének 83. évében elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Somogy Megyei Főügyészség
"Üres az udvar, a ház hiába várunk, nem jössz haza már. Eltűnt egy élet, csak az emlék maradt. Szívünkben érted fájó könny fakad, emléked örökre szívünkben marad." Fájó szívvel emlékezünk TAKÁCS FERENC Szőlőskislaki lakos halálának első évfordulóján. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GELENCSÉR LÁSZLÓNÉ Takács Erika kaposvári lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése december 7-én, szombaton 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család
„Nem hal meg az, ki szerettei szívében él tovább.” Megrendülten tudatjuk, hogy KAJTÁN LÁSZLÓ elektromos tervező életének 64. évében elhunyt. Búcsúztatása december 6-án, pénteken 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben, a Szentmise 12.30 órakor a kaposfüredi templomban. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A Közti Zrt. saját halottjának tekinti. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KAPONYA GYÖRGYNÉ igali lakos, életének 95. évében csendesen elhunyt. Temetése december 5-én a 14 órai szentgáloskéri templomban tartandó gyászmisét követően lesz a szentgáloskéri temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utoldó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
"Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PRAIT IMRE volt kaposvári lakos életének 67. évében hosszantartó betegség és sok szenvedés után elhunyt. Temetése december 7-én, 14 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
„Őrizni fognak tetteid, elmúlni nem hagyunk, Emléked nem halványul, míg rád gondolunk. Az ember több, mint a múlt idő, az ember az egész végtelen, Búcsúzni tán épp ezért mindig reménytelen.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÁLAS LÁSZLÓ életének 83. évében, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése december 5-én, csütörtökön, 14 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk, férjem ID. TÓTH MÉREI JÓZSEF életének 57. évében váratlanul elhunyt. Temetése december 4-én, szerdán a 13 órai gyászmisét követően lesz az igali temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy NÉMETH JÁNOS Jani böhönyei (volt szenyéri) lakos életének 83. évében méltósággal viselt betegségben otthonában csendesen elhunyt. Felejthetetlen halottunk búcsúztatója december 4-én, szerdán 13.30 órakor lesz a Böhönyei temetőben. Gyászoló szerettei.
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni. Nem volt időm arra, el kellett indulni." Fájó szívvel tudatom mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy feleségem BORDÁS LÁSZLÓNÉ Király Julianna november 22-én elhunyt. Temetéséről később intézkedem. Szerető férje
"Pihenj csendesen, hol nincs fájdalom, szívünkben itt leszel, míg élünk a világon." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GYENES JENŐ életének 78. évében elhunyt. Temetése december 4-én, szerdán, 14.30 órai szentmisét követően, 15 órakor lesz a batéi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
"Úgy mentél el szótlan csendben, meggyötört tested sírhalom. Elpihentél a csillagok közt, hol nincs már fájdalom." Fájó szívvel emlékezünk LOVAS RÓBERT halálának 5. évfordulóján. Gyászoló családja
"Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HUSZÁR FERENCNÉ ráksi lakos életének 80 évében váratlanul elhunyt. Temetése december 3-án a 11 órai gyászmisét követően lesz a ráksi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
„Amilyen szép volt az élet veled, Olyan rossz lesz most nélküled.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy feleségem, édesanyánk, nagymamánk, testvérünk ZALAVÁRI LAJOSNÉ zimányi lakos 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása december 4-én, szerdán a 14 órai gyászmisét követően lesz a zimányi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
„Még nagyon fáj, S talán örökre így marad, De mindig velünk leszel, Az idő bárhogy halad. Az évek múlnak, feledni nem lehet, Nagyon hiányzol, nagyon rossz nélküled.” Fájó szívvel emlékezünk CSÖRSZ JÁNOS halálának 5. évfordulóján. Szerető családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy drága férjem, szeretett nagypapám, VARGA LAJOS 89 éves korában elhunyt. Temetése december 3-án, kedden, 13 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló családja
pikáns / 6 órája
Bikinimúzeum nyílik Bajorországban
jubileum / 7 órája
Februárban ünnepli 20. születésnapját a hiperkarma
apple vs spotify / 7 órája
Techóriások küzdenek a legjobb zenei díjért
alkotás öröme / 8 órája
Egyedi kézműves ajándékok karácsonyra
Góz Lilla
szépen csillog / 9 órája
Hosszú 200 vegyesen, Szabó Szebasztián 50 pillangón aranyérmes
Ahogy régen / 10 órája
Hatalmas gombokat a dédpapa is eltalál a mobilon