2018. 03. 20. 06:30 | [email protected]

Összehangolt rettegésbe kezdtek az ellenzék vezetői Orbán Viktor Kossuth téri ünnepi beszéde után. A miniszterelnök e mondatára vetették rá magukat: „Mi szelíd és derűs emberek vagyunk, de

nem vagyunk sem vakok, sem balekok,

ezért a választások után elégtételt fogunk venni erkölcsi, politikai és jogi értelemben.”

Azóta Szél Bernadettől Vona Gáborig mindannyian azt próbálják elhitetni reménybeli szavazóikkal, hogy Orbán Viktor en bloc az ellenzéket és támogatóit fenyegette meg – pedig dehogy.

A miniszterelnök a nemzeti oldalt kérte, hogy ne most várják tőle és munkatársaitól, hogy a kampányban mindent elözönlő rágalmakra, fenyegetésekre reagáljanak. Mert erre most nincs idő. Lesz majd – a választás után, április kilencedikétől.

Valóban erkölcsi, politikai és jogi felelősséggel tartoznak ugyanis azok, akik például a lámpavasat ajánlották a kormánnyal elégedetlenek figyelmébe (Márki-Zay Péter, február 14.), vagy fejlövéssel kivégzett miniszterelnökről ábrándoztak a közösségi médiában (mint az MSZP pécsi elnökségi tagja február első napjaiban).

De idézhetjük Karácsony Gergelyt is, aki azt ígéri, hogy ha miniszterelnökké választják, ő bizony „Alaptörvény nélkül, törvényesség nélkül” működteti majd Magyarországot.

Nos, ők rettegnek és hergelik éppen reménybeli szavazóikat, Orbán Viktor szavait félremagyarázva.

Nem szabad bedőlni nekik. Hazudnak megint. „Reggel, éjjel meg este” – ahogy egyikük 2006-ban már volt szíves közölni velünk.

Hozzászólások