piaci körkép

2018.02.23. 14:00

Lélektöltögető forró leveshez kerestünk alapokat a didergős hóesésben

Az elmúlt hetekben már bele szerettünk volna hajolni a tavasz illataiba, ízeibe piaci körsétáinkon, de ezúttal rá kellett jönnünk, a tél nem addig tart, ameddig mi szeretnénk.

Szűcs Tibor

Minderről egyértelműen árulkodott a kaposvári Nagypiac felé baktatva, hogy láthattuk ugyan mindössze kétszáz forintért a barka és a medvehagyma csomót, de azt is, ahogy munka- és katonai ruházat nemes, utcára lógatott darabjait, milyen szomorúan áztatja a február végi hóesés.

Tülekedésről nem is lehet most beszámolni, legfeljebb a főépület pultjainál vehettünk észre kisebb csoportokat korán reggel, a tejesnél, a húsosoknál. A termelői méznél is elidőztünk kicsit, hiszen forró teáink ideje még nem múlt el, ezért kérdeztünk a pótlás után; a kilós akácmézért 2300, a hársmézért 1900 forintot kért tulajdonosa, két éve változatlan áron. A jótékony teához citrom is illik, már, ha valaki komolyan veszi az átmelegedés fortélyait, a rossz hír, hogy a gyümölcs annyira azért nem olcsó, 680 forintnál olcsóbban sehol sem adták kilóját. A mandarin még mindig szupersztár, legolcsóbban is 399 forintért láttunk, valahol 600 forinton rögzítettük a maximumokat, nyilvánvaló minőségnövekedés mellett.

Zöldséget ugyancsak tág határok között találtunk, az ízletes magyar alapanyag 390 és 600 forint közötti skálán mozgott, a sárgarépát szinte potom áron, kilónként 180-ért vihettünk haza. A zellert 290, a póréhagymát 200, a vöröshagymát 150 forintért kínálták. Egy fázós februári szombat lélektöltekezéshez nem is kell több egy leveshnél, amihez a felsoroltakon kívül, talán csak némi húsféleség hibádzik, pénteken a csontos sertésféleségeket 500 forinttól kaphattuk meg hozzávalóként, s már csak türelem kell hozzá, de az időjárásjelentés mínuszait nézegetve, kimenni nem sok kedvünk lesz a konyhából a főzés órái alatt.

 

Kaposvári Nagypiac aktuális árai

Tojás S méretű 29 Ft/db-tól

Lilakáposztával töltött TV paprika 650 Ft/kg-tól

Káposztával töltött cseresznyepaprika és lilahagyma 1000 Ft/kg-tól

Burgonya 140 Ft/kg-tól

Cékla 250 Ft/kg-tól

Spenót 200 Ft/cs-tól

Piros retek 165 Ft/kg-tól

Újhagyma 185 Ft/cs-tól

Petrezselyem 490 Ft/kg-tól

Kígyóuborka 580 Ft/kg-tól

Termelői csiperke 550 Ft/kg-tól

Laska gomba (termesztett) 850 Ft/kg-tól

Karfiol 450 Ft/kg-tól

Fejes saláta 200 Ft/db-tól

Sütőtök 250 Ft/kg-tól

TV és bocskor paprika 780 Ft/kg-tól

Paradicsom 580 Ft/kg-tól

Mongol saláta 350 Ft/kg-tól

Kiwi 750 Ft/kg-tól

Alma 169 Ft/kg-tól

Banán 279 Ft/kg-tól

Narancs 380 Ft/kg-tól

Grépfrút 550 Ft/kg-tól

Zsírszalonna 760 Ft/kg-tól

Pecsenyehús 890 Ft/kg-tól

Marhacomb 2800 Ft/kg-tól

Bordaporc 899 Ft/kg-tól

Darált lapocka 1100 Ft/kg-tól

Császárszél 1099 Ft/kg-tól

Sertés köröm 799 Ft/kg-tól

Sertés máj 450 Ft/kg-tól

Sertészsír 499 Ft/kg-tól

Csülök 850 Ft/kg-tól

Kis mellfilé 1050 Ft/kg-tól

Csirke csontos mell 880 Ft/kg-tól

Csirke nyak 250 Ft/kg-tól

Csirkeszárny 475 Ft/kg-tól

Csirke alsócomb 475 Ft/kg-tól

Csirke far-hát 179 Ft/kg-tól

Csirke egész comb 499 Ft/kg-tól

Felezett tyúk 720 Ft/kg-tól

Leves csont 119 Ft/kg-tól

Kacsa far-hát 210 Ft/kg-tól

Kacsa szárnytő 730 Ft/kg-tól

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!