Sport

2008.06.29. 21:23

Európa-bajnokok a magyarok!

A magyar női és férfi válogatott hódította el az Európa-bajnoki címet Nagyatádon az első alkalommal kiírt ifjúsági strandkézilabda kontinens-viadalon.

Fenyő Gábor

Már a pénteki nyitónapon sem lehetett egy rossz szavunk a hangulatra a nagyatádi városi termál-strandfürdőben. Szombaton aztán már rendre meg is telt a lelátó, ha a házigazda magyarok léptek pályára a centerpályán, vasárnap pedig – amikor is mind a leány, mind pedig a fiú együttesünk az aranyért léphetett pályára – gondolkodás nélkül ki lehetett volna rakni a „telt ház” feliratú táblácskát a kánikulai forróság ellenére is.

Persze, ehhez kellettek a jól szereplő, a lelkes szurkolóikat maximálisan kiszolgáló magyar csapatok is. Példának okáért a magyar hölgyek a csoportmérkőzések során nemes egyszerűséggel végigverték az ellenfeleiket. A pénteki nyitány után – amikor is Ukrajnát és Szerbiát győzték le – a szombati folytatásban előbb Dániát, majd Norvégiát, végül pedig Törökországot intézték el (fő a változatosság!) egyaránt sima 2–0 arányban. Vasárnap délelőtt a döntőbe jutásért újra a norvégokkal találkoztak, akik ellen ezúttal izgalmas végjátékban, úgynevezett szétlövéssel nyertek. A döntőben aztán ismét a törökökkel találkoztak, az aranycsata vége pedig újfent 2–0 lett.

A fiúk az első naphoz hasonlóan a szombati etapot is ötven százalékos produkcióval zárták. Miután még pénteken a csoportjukban legyőzték Dániát 2–0-ra, majd ugyanilyen arányban alulmaradtak Svájccal, illetve Ukrajnával szemben, a folytatásra nagyon látványosan összekapták magukat. A legjobb négy közé jutásért 2–0-ra verték az oroszokat, vasárnap pedig az elődöntőben a norvégokat intézték el ugyancsak két felvonásban. A finálé nem akármilyen összecsapást hozott, ám a szétlövés után a magyar tábor ünnepelhetett önfeledten.

Borsost ünnepelték

Bár nem jutott neki különdíj, a legtöbben talán mégis Borsos Tamást ünnepelték Nagyatádon. A Rinyamenti KC – immár korosztályos Európa-bajnok – nagy ígérete végig remek teljesítményt nyújtott, a magyar alakulat egyik legjobbja volt.

Aligha meglepetés; a különdíjakból is jócskán jutott az ifi Európa-bajnok magyar leányoknak és fiúknak. A nőknél Grósz Kittit választották meg a csapat legjobbjának, aki ráadásul a gólkirálynői címet is elhódította kerek 80 találatával; a legjobb kapusnak járó trófeát Schenk Dóra vehette át. A férfiaknál Kovarszky Jánost választották meg a nemzeti együttesünk legjobb játékosának.

A végeredmény

Nők: 1. Magyarország, 2. Törökország, 3. Norvégia, 4. Ukrajna, 5. Szerbia, 6. Dánia. Férfiak: 1. Magyarország, 2. Szerbia, 3. Norvégia, 4. Svájc, 5. Ukrajna, 6. Törökország, 7. Oroszország, 8. Dánia.


Amolyan rövid, ám velős zárszóféleként pedig csak annyit: a strandkézilabda ifjúsági Európa-bajnokság egyértelműen hatalmas sikert aratott. Nem lenne hát meglepetés, ha jövőre is újabb rangos eseménynek lehet(ne) a jó házigazdája Nagyatád.

Ezek is érdekelhetik