Sport

2008.10.28. 13:04

Siófoki dilemma: Fehérvár vagy Debrecen

Sorsoltak a Magyar Kupában, melyben legjobb a négy közé jutásért a BFC Siófok a Debrecent kapta ellenfélnek. Az első találkozót március 18-án rendezik Siófokon, a visszavágóra pedig március 25-én kerül sor Debrecenben. Már ha az MLSZ csütörtöki elnökségi ülésén másképp nem döntenek...

Keszthelyi Zoltán

A Fehérvár–Debrecen Magyar Kupa mérkőzés körülményeit ugyanis még mindig vizsgálják. Mint ismert a párharc első, fehérvári mérkőzésén Csernyánszki Norbertet kiállították a helyébe lépő Verpecz István viszont nem védhetett volna, hisz a DVSC-DEAC játékosaként már pályára lépett ebben a sorozatban. A debreceniek előzetesen ugyan engedélyt kértek és kaptak az MLSZ egyik munkatársától, aki nem biztos, hogy ennek megadására jogosult lett volna. Siófoki oldalon nem fogadták kitörő örömmel a sorsolást, hisz inkább meccselnének a székesfehérváriakkal, mint a debreceniekkel. Bár ki tudja, még az is megtörténhet, hogy a piros-kékekkel játszanak.

– Nem diktatórikus szervezet az MLSZ, egy ember nem változtathat meg szabályokat – mondta Détári Lajos klubmenedzser a történtekkel kapcsolatban, majd hozzátette: reméli, aki ezt tette megkapja érte a „jutalmat”. – Az biztos, hogy ezúttal nem kedvezett nekünk a szerencse a sorsolásnál, kaphattunk volna könnyebb ellenfelet. Ám az esélylatolgatással várjuk meg, milyen döntés születik...

– Ne ne már – fogadta a sorsolás hírét Kanta Szabolcs, a siófokiak középpályása. – Egyetlen kívánságom volt, hogy csak ne velük kerüljünk össze. Személy szerint szívesebben játszottam volna még az újpestiekkel is. Na de ki ne szeretne kupadöntőt játszani? Közel kerültünk a lehetőséghez, amit szeretnénk megragadni. Mindent el fogunk követni a továbbjutásért. Az első mérkőzést a tavaszi szezon elején rendezik. Ki tudja milyen formát mutat akkor a két csapat...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!