Sztárok a jégen: gálaelőadás

A magyar jégkorong válogatott végre a helyére került: a napilapok címoldalára, a mindennapi közbeszéd témájává, a talkshow-k sztároknak fenntartott foteljeibe. Oda, ahol már eredményei alapján már régóta helye lenne, ám hiába teljesített messze erőn felül hosszú esztendők óta, a nagy áttörést, a reflektorfényt a tavaszi szapporói csoda hozta meg számára: bekerült a hokivilág szűk elitjébe, az A-csoportba, amely olyan, eddig jórészt csak televízión keresztül csodált válogatottak törzshelye, mint Kanada, Svédország, Oroszország, Csehország vagy Finnország.

Jövő áprilisban, a svájci világbajnokságon a magyar csapat is ott lesz, az előbb felsoroltak közül bizonyosan megmérkőzhet Kanadával – valamint Szlovákiával és Fehéroroszországgal –, beteljesítve ezzel egy roppant tehetséges, alázatos és szerény, ám lehetőségeiben sokáig korlátozott generáció álmát. (Csak az abszolút laikusok kedvéért: a magyar válogatott feljutása körülbelül akkora szenzáció, mintha futballistáink nyolcba jutnának a világbajnokságon…)

Az ukránok elleni A-csoportot érő diadal óta először a hétvégén lépett hazai közönség elé a kanadai-olasz Pat Cortina irányította nemzeti csapat. A 2010-es vancouveri olimpia selejtezőjének első körében Szerbia, Horvátroszág és Litvánia ellen kellett jégre lépnie a válogatottnak, s az ellenfelek ismeretében borítékolható volt, hogy a magyar csapat örömjátékkal sétál be a következő, rigai körbe, hogy Lettország, Ukrajna és Olaszország ellenében próbálja meg kiharcolni a tavaszi feljutásnál is nagyobb bravúrt, az olimpiai részvételt. Melynek jelentőségéről sokat mond, hogy Pat Cortina simán odaadná érte az A-csoportos bennmaradást.

A rigai thriller előtt azonban még jött a hazai mese, három könnyed, izzadtságmentes mérkőzés, ahol az eddig sikerek ünneplésén és a közönség maradéktalan kiszolgálásán volt a hangsúly. Ennek megfelelően a szapporói csapathoz képest némileg átalakított keret minden keménykedés és erőlködés nélkül verte ripityára előbb a szerbeket, majd a horvátokat, s végül az utolsó napra a magyar válogatotthoz hasonlóan pontveszteség nélkül álló Litvánokat is kiütötte. A lelátó pedig örült, ünnepelt, hullámzott, szerette a csapat tagjait, feltétel nélkül, elnézve az esetleges hibákat, kihagyásokat, könnyebben vett öt perceket.

Mert ettől a csapattól még az is elfogadható, ha egy rendkívül hosszú idény első negyedében járva tartalékoljon kicsinység, ne tegye oda magát teljes erővel, főként, hogy így is könnyedén hozza a kötelezőt. Mert erről a társaságról mindenki tudja, hogy amikor szükség van rá, száz százalékot nyújtanak. Illetve többet. Tavasszal Japánban úgy kétszázat. És jövőre Svájcból sem lehajtott fejjel kell hazajönniük. Nekik már soha, sehonnan…


Olimpia selejtező, Papp László Sportaréna

Litvánia–Horvátország 4–2 (0–2, 3–0, 1–0)
Magyarország–Szerbia 9–1 (4–0, 1–1, 4–0)
Gól: Svasznek (Ladányi), Ondrejcik (Majoross, Sofron), Ladányi (Vas J., Svasznek), Palkovics (Ocskay), Ondrejcik, Ocskay (Palkovics), Vaszjunyin (Sofron, Kangyal), Vas J. (Tokaji, Ladányi), Horváth (Tokaji, Ocskay), ill. Pajics (Gabrics)


Litvánia–Szerbia 7–2 (0–1, 4–1, 3–0)
Horvátország–Magyarország 1–6 (0–2, 0–3, 1–1)
Gól: Ciganovic (Zibret), ill. Horváth (Ocskay, Fekete), Ocskay (Palkovics), Vas J. (Ladányi, Ennaffati), Peterdi (Tokaji), Ondrejcik (Majoross), Fekete (Ocskay)

Szerbia–Horvátország 1–5 (0–1, 1–3, 0–1)
Magyarország–Litvánia 5–2 (3–1, 0–0, 2–1)
Gól: Vas J. (Tokaji, Ladányi), Holéczy (Peterdi, Kovács), Ladányi (Vas M., Horváth), Vas J. (Vas M. Ladányi), Palkovics (Ocskay, Sille), ill. Kuliesius (Nekresevicius), Kaminskas (Kieras)