Sport

2008.11.24. 11:59

Távlovaglás varánuszok, kígyók és pókok közt Malajziában

A kaposvári Szabó László a verseny utolsó szakaszán adta fel a malajziai távlovas-világbajnokságot, lova ugyanis elfáradt a kimerítő terepen.

Vas András

Sadek, köszöni, jól van. A kilencéves herélt arab telivér életvidáman ropogtatja a zacskónyi sárgarépát az aszalói istálló bejáratánál.
– Egy hónapja még utálta – állítja gazdája, Szabó László –, csak ímmel-ámmal fogadta el, az almáért lelkesedett. Malajzia óta viszont csak a répa kell neki.

Valahol érthető, hiszen az elmúlt egy hónap emlékeiből Sadek számára csak a sárgarépa maradt meg pozitívumként. A többit szívesen feledné, hiszen lóélete leghúzósabb négy hetén jutott túl.
A virgonc paripa és gazdája ugyanis a napokban tért haza Terengganuból, Malajziából, ahol a kaposvári páros a távlovas-világbajnokságon képviselte Magyarországot. Ha nem is teljes sikerrel, hiszen nem fejezték be a versenyt, de szemrehányást csak az tegyen, aki már lovagolt éjszaka százhatvan kilométert időre, harmincöt fokban, szakadó esőben, százszázalékos páratartalomban az őserdőben. Vagy a tengerparton. Vagy a lónak lábszárközépig érő vizes agyagban.

Kevés ló alkalmas ilyen versenyzésre

Harminchárom ország százhuszonhét lovasa állt rajthoz a malajziai Terengganuban az erőt próbáló világversenyen.

Magyarországot hárman képviselték, ami meglehetősen nagy szó, ugyanis a távlovagláshoz különleges lovak kellenek. Kevesen tudják vállalni a különleges körülményeket. A maximális, hattagú csapatokat csak az olyan nagy lovas nemzetek képesek kiállítani, mint Németország, Franciaország vagy az Egyesült Államok.

Szabó Lászlónak Sadek az első lova, amely alkalmas az ilyesfajta versenyzésre, bár korábban még nem teljesítettek százhatvan kilométert. Egy átlagos edzésnapon negyven-hetven kilométer szerepel a programban. A somogyaszalói bázisról indulva a duó Magyaregresen, Somogygesztin, Alsóbogáton, Várdán keresztül teljesíti az előírt penzumot.

– Tudtuk, hogy extrém körülmények között kell teljesítenünk a versenyt – meséli Szabó László –, ám erre Európában nem lehet felkészülni. Sőt, egy európainak még a helyszínen sem. A franciák, valamint több arab csapat fél évvel a viadal előtt kivitte a lovakat, ott edzettek, hogy megszokják a klímát. Ennek ellenére mind kiestek. Mi pedig csak négy héttel a start előtt érkeztünk ki.

Amire az átállás szempontjából természetesen szükség volt, ám egyúttal ki is kellett szakítani a lovakat a megszokott környezetükből. Nem csak a nagy utazás, a szokatlan istálló és időjárás viselte meg a paripákat, de a menázsi is. Igaz, utóbbit gazdáik is megszenvedték.
– Eddig sohasem voltam hajlandó megenni a tengeri herkentyűket – ismeri el Szabó László –, kint viszont választhattam: vagy éhezem, vagy legyűröm. A végére egészen megszerettem...

Ahogyan Sadek a répát. Az idehaza az almára szavazó telivér megtapasztalván a kinti széna mennyiségét és minőségét, előbb ráfanyalodott, majd rákapott a karotinbombára. Egy hónap alatt közel félmázsányit kebelezett be, s ha már ráérzett az ízére, idehaza sem hajlandó visszaállni az almára. Konok egy szerzet, annyi biztos, de ama bizonyos műtét óta legalább kezelhető. Fickós korában ugyanis bolondult a jó ló-csajokért, s olykor bizony még a gazdája sem bírt vele. A műtét után viszont szenzációs versenyló vált belőle. Ez még akkor is igaz, ha Malajziában nem sikerült abszolválnia a 160 kilométert.

– A verseny hét körből állt – magyarázza Szabó László –, az első öt ugyanazon a terepen. Volt benne tengerpart, sziklás szakasz, csüdig érő agyag, no és őserdő. Varánuszokkal, majmokkal, kígyókkal, pókokkal és egyéb érdekes, egyúttal ismeretlen, s nemritkán vészjósló állatokkal. Mivel nappal akkora a hőség, hogy képtelenség lett volna teljesíteni a távot, így éjjel rendezték a viadalt. Egy szem fejlámpával vágtáztunk az ismeretlenben.
Sadek az utolsó előtti, hatodik körben jelezte, hogy kész, elég volt, nem kíván tovább szenvedni.

– Megállt, és hiába noszogattam, nem akart továbbmenni – eleveníti fel a duó számára utolsó versenypillanatokat Szabó László. – Ismerem a lovam, látom rajta, mikor szabad még erőltetni. Ha most tovább kényszerítem, lehet, hogy valami maradandó baja lett volna.
A magyar páros tehát huszonöt kilométerrel a cél előtt kiszállt. Hasonlóképpen a 127 induló többségéhez, a távot ugyanis csak 48 lovas teljesítette.

– Ha nem esett volna az eső, biztosan végigmegyünk – állítja Szabó László. – Aki nem járt a trópusokon, nem tudja elképzelni, hogyan szakad ott az eső. Egyszerűen leázott a vadonatúj lovascsizmám talpa...
Mindezek ellenére – Sadekkel ellentétben... – a kaposvári távlovas számára óriási élményt jelentett a világbajnokság és helyszíne.
– Sokféle náció és vallás él együtt Malajziában – mondta Szabó László –, a külföldinek mégis úgy tűnt, jól megférnek egymás mellett. Nem rohannak, nem kapkodnak, tízen végzik egy munkáját, de mindig tudnak mosolyogni, mindenki segítőkész és nyugodt. Más, de valahogy emberibb világ...

Magyarországot hárman képviselték, ami meglehetősen nagy szó, ugyanis a távlovagláshoz különleges lovak kellenek. Kevesen tudják vállalni a különleges körülményeket. A maximális, hattagú csapatokat csak az olyan nagy lovas nemzetek képesek kiállítani, mint Németország, Franciaország vagy az Egyesült Államok.

Szabó Lászlónak Sadek az első lova, amely alkalmas az ilyesfajta versenyzésre, bár korábban még nem teljesítettek százhatvan kilométert. Egy átlagos edzésnapon negyven-hetven kilométer szerepel a programban. A somogyaszalói bázisról indulva a duó Magyaregresen, Somogygesztin, Alsóbogáton, Várdán keresztül teljesíti az előírt penzumot. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!