Sport

2009.11.22. 07:58

Egy sztahanovista Sztálinvárosból

Nehezen találunk megfelelő időpontot. Előbb Telkiben okítja a honi edzőket, aztán az iskola, majd a Rákóczi szól közbe, végül csak összejön a találkozó. Ha kis csúszással is.

Vas András

– Hány óra? Elkéstem? – huppan le a fotelba a Táncsicsban Prukner László. – Bocsánat, Szerbiába kellett telefonálnom az edzőképzés ügyében. Előtte órám volt, majd edzés, s mindjárt órám lesz, utána edzés...

– Igazi sztahanovista tempó.
– Ezt láttam a családban, otthon, Dunaújvárosban édesapám is több dolgot művelt egyszerre.
 
– Nem Sztálinváros van a személyiébe írva?
– Az enyémbe még igen, az öcsém már dunaújvárosi.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Prukner László nevéhez fűződnek a klub valaha volt legjobb eredményei.
[/caption]
– Gondolom, egy adatfelvételnél furcsán néznek.
– Megszoktam. Amúgy édesapám ide járt a Táncsicsba, innen került fel az ELTE-re. Aztán diploma után ment Sztálinvárosba, a vasműbe vezető beosztásba. S társadalmi munkában vezetőségi tagja volt a helyi sportegyesületnek, a Kohásznak.

– Innen a sportimádat...
– Akkor indultak a testnevelés tagozatos osztályok, én is egy ilyenbe kerültem. Későbbi olimpikonokkal jártam egy suliba.

– Mégis előbb lett egyetemista, mint élsportoló.
– Otthon figyeltek rá, nehogy elhanyagoljam a tanulást.

– A testnevelés szakot mint továbbtanulási irányt értem. De miért földrajz lett a párja?
– Talán ez is örökletes vonás, mint a sportszeretet. Apám a fizika mellett geológiára is felvételizett. S az anyai nagyszülői ágon szintén akadt, aki ezzel foglalkozott. Anno városi földrajzversenyt is nyertem.

– A végén kiderül, e mellé s nem a testnevelés mellé keresett társat...
– Utóbbi közelebb áll hozzám. Viszont a táncsicsos karrierem földrajztanárként indult.

– Most milyen órája lesz?
– Testnevelés. Utoljára akkor tanítottam földrajzot, amikor még osztályfőnök voltam.

– Többek között a most Debrecenben játszó Szakály Péteré.
– Ők voltak az első s mind ez ideig az utolsó osztályom.

– Jövőre?
– Nem hiszem, hogy belefér.

– Egyvalakin múlik: dönthetne a tanári pálya mellett is.
– Csak a tanítás sohasem elégített ki! Kaposvárra is a foci hozott. Sportállásban voltam a Rákóczinál, s a volt feleségem tanított a Táncsicsban.

– Ő hívta?
– Véletlen volt. Vagy szerencse. Az egyik földrajztanárt kinevezték igazgatóhelyettessé, s lett egy csomó szabad óra. Megkérdezték, érdekel-e, s azonnal rábólintottam.

– Otthagyta a sportállást?!
– Azt hiszem, jól döntöttem. Aztán testnevelőként is foglalkoztatni kezdtek.

– Rettegtek is a Rákóczi-szurkolók, mikor rúgják le foci közben a diákok.
– Néha szálltam csak be közéjük, de így is előfordult. Egyszer eltörték a lábamat...

– Ez is mutatja: volt presztízse... Néhány év után mégis váltott. Pontosabban elment.
– A rendszerváltás előtt bizonytalan volt minden. Addigra kiestünk az NB I-ből, s ingáztunk a másod- és harmadosztály között. Ráadásul visszahívtak katonának. Hét hónapra.

– Nem csodálom, hogy nem látott megfelelő perspektívát...
– És akkor kaptam egy ajánlatot Ausztriából. Harmadosztályból, de ez is nagy szó volt a korábbi időszakhoz képest.

– Előtte csak kiöregedő válogatottakat engedtek Nyugatra.
– Így van. A többség pedig háromévente mehetett, ha tudott.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Egy próféta igenis érvényesülhet a saját hazájában
[/caption]
– Nyolcvan dollárból...
– Ezek után elképzelheti, mit jelentett az osztrákok megkeresése. Még akkor is, ha nem profinak szegődtem.

– Edzősködött? Vagy tanított?
– Egy bútorgyárban dolgoztam. Székeket szereltem össze napi nyolc órában. És még túlórákat is vállaltam.

– Utána pedig jött az edzés...
– Nem szégyellem, pénzt keresni mentem ki. Sokat jelentett a kint töltött idő, más szemlélet, más kultúra.

– Két év után mégis hazajött.
– Maradhattam volna, de akkor fel kellett volna számolnom mindent itthon. Összepakolni a családot, itt hagyni az iskolát. Cserébe ott várt az anyagi biztonság.

– Sokan maradtak volna...
– Én viszont itt vagyok itthon. Magyar vagyok, ideköt minden. Hiába van kint sok barátom, ha mégis Ausztriában maradok, mindig idegen lettem volna.

– Itthon viszont a bizonytalanság várta.
– Az iskola biztos pont volt. Két év fizetés nélküli szabadságra mentem ki, a helyemre jöhettem vissza. És itt volt a család, akkor született meg a lányom.

– A focira gondoltam...
– Furcsa voltam mindenkinek. Innen nem volt divat külföldre szerződni, előttem csak Bíró Tóni ment ki, de ő vissza sem jött. Én megjelentem, ráadásul hoztam valami mást, mint amit itthon megszoktak.

– Az ilyen embereket nem tárt karokkal szokták fogadni.
– Nagyjából a kutya sem volt kíváncsi rám, sőt, úgy éreztem, falak emelkednek körülöttem.

– Sokára repedtek meg?
– Egyszer Győri Laci bácsi visszahívott a csapathoz, aztán megint perifériára kerültem. Márton József hívott később, dolgozzak az utánpótlásban.

– Kaposváron nem egyenes az út a nagycsapathoz...
– Egyszer 3 meccsre beugorhattam, de akkor tudtam, nem tervezhetek hosszú távra, mert másik edzőt szemeltek ki.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A munkáját a szakma is elismeri
[/caption]
– Végül őt váltotta.
– Először megint 3 meccsre.

– Mindet megnyerték.
– Ki is neveztek, sokak bánatára, de sokan mellettem álltak.

– És azóta minden idők legeredményesebb kaposvári edzőjévé lépett elő.
– Kellettek hozzá, akik szeretnek, s akiket én szeretek: a család, az iskola, a kollégák, a csapat, az elnökök és a tulajdonosok segítsége. Volt türelmük hozzám, sok mindent elviseltek.

– Volt mit?
– Igazából, ahogyan élek, nem normális állapot.

– Őszinte...
– És talán önző is! És adrenalinfüggő! Állandóan keresem a kihívásokat. Kell a feladat, az újabb cél, az erkölcsi és szakmai elismerés.

– A közönség imádja, s vezeti az edzőképzést.
– Megvívtam a magam harcát mindkét fronton. Eleinte inkább azt tapasztaltam, senki sem lehet próféta a saját hazájában.

– Most meccsek előtt zúg a Prukner Laci, Prukner Laci!
– Érzékelem és értékelem.

– Mégis időről időre felröppen a hír: távozik.
– Vannak ambícióim: bajnok, kupagyőztes szeretnék lenni, kijutni a nemzetközi porondra.

– Erre itt kevés a sansz...
– Pedig, ha lehet, a Rákóczival! Ami számomra több mint csapat: nyugodt munkalehetőség, s nemcsak vezetőedző vagyok, de a klub mindennapjaiba is betekinthetek.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Egy sztahanovista Sztálinvárosból
[/caption]
– És jelen állás szerint addig a kispadon, míg a kedve tartja.
– Csak míg lesz motivációm.

– És utána?
– Remélem, sohasem jön el az az idő...

Prukner László
A Rákóczi-szurkolók közül sokan felkapták a fejüket, amikor 2003 nyarán a klub vezetői úgy döntöttek, hogy a felnőttek között újonc trénernek számító hajdani középpályás kezébe adják a marsallbotot. A kétkedők-károgók aztán hamar elhallgattak, hiszen a korábban ismert első osztályú edzőkkel is jobbára csak vegetáló egylet a következő nyáron már az NB I-re készülhetett, s azóta is stabil középcsapatnak számít.

Pedig a kilencvenes évek közepén még úgy tűnt, hogy a labdarúgó-pályafutását Dunaújvárosban kezdő, majd főiskolai tanulmányai alatt a pécsi és a szegedi egyetemi csapatban folytató – utóbbival hatodik lett az NB I-ben –, végül huszonnégy évesen, 1984-ben Kaposvárra igazoló s itt ismét első osztályú játékossá avanzsáló, hatalmas munkabírású középpályás eltűnik a nagy magyar futballsüllyesztőben. Ausztriai légióskodásából hazatérve ugyanis csak alacsonyabb osztályban kapott munkát, ami sokáig jól megfért a gimnáziumi tanári pályával. A Rákóczi-utánpótlással elért sikerei nyomán azonban végül megkapta a lehetőséget a bizonyításra.



Azóta 164 alkalommal ült NB I-es mérkőzésen a csapat kispadján, s a regnáló kollégák közül messze legrégebben irányítja ugyanazt a gárdát. Nevéhez fűződnek a klub valaha volt legjobb eredményei. Irányíthatná persze akár a világ bármely csapatát, hiszen első somogyi edzőként megszerezte az európai labdarúgó szövetség legmagasabb edzői végzettségét. Időről időre fel is röppen a hír, valamelyik tehetősebb hazai egylet vetette ki rá a hálóját, de eddig sikerült Kaposváron marasztalni. Döntésében persze közrejátszhat az alma mater, a Táncsics-gimnázium, ahol jövőre már negyed évszázada tanít. Kérdés, meddig, hiszen munkáját a szakma is elismeri: a hazai edzőképzés irányítása legalábbis erre utal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!