Sport

2010.10.28. 21:32

A vadonban éjszakáznak a világ legveszélyesebb országában

Mivel az ország közbiztonsága az egyik legrosszabb a világon, a szakasz során öt-hat kilométerenként katonák vigyázták a mezőny útját.

SONLINE

Ha nem is könnyen, de átverekedte magát a mezőny a klasszikus Párizs–Dakar rali, a Heroes Legend legnehezebb és legmostohább terepén, Mauritánián. A viadal egyetlen somogyi párosa, a Lukics János, Horváth Csaba kettős számára külön izgalmakat is hozott az előző két szakasz, ugyanis a ritka mocsarak egyike foglyul ejtette őket, így nem is tudták abszolválni az Atar és Saint Akdzsujt közötti 380 kilométeres szakaszt, s a vadonban kellett éjszakázniuk. Végül a segítségükre és őrzésükre érkező mauritániai katonák húzták ki a kilincsig merült Pajerót a sárból.
 
Pedig Mauritániára úgy készültek a versenyzők, mint ahol a rengeteg homok lesz majd a legnagyobb riválisuk. Miután sikeresen bebocsátást nyertek az országba, elsőként a PK 135-ös pont és Atar közötti 419 kilométer várt rájuk. Mivel az ország közbiztonsága az egyik legrosszabb a világon, a szakasz során öt-hat kilométerenként katonák vigyázták a mezőny útját – 2008-ban az eredeti Dakar is éppen az országban uralkodó bizonytalan biztonsági állapotok miatt maradt el...



A somogyi kettős már ezen a szakaszon is megküzdött a tereppel, összesítésben a huszonhatodik, a kategóriájukban a tizenhatodik helyen érkeztek célba, ám a neheze csak másnap, az Atar és Saint Akdzsujt közötti etapon várt rájuk. És gyönyörű táj, a szervezők ugyan az Azuguj és a Mariret oázist is a programba illesztették, ám utána rengeteg – és felettébb aljas természetű – homok következett. Mely közben akadtak olyan területek, ahol kisebb tavak, a környékükön pedig mocsarak alakultak ki. Ráadásul sekélynek, könnyen átgázolhatónak, sok esetben kiszáradtnak tűntek – nos, az egyik ilyen, felül csontszáraznak tűnő dagonyásról kiderült, hogy a felső réteg alatt méretes a sár, s a somogyi duó kocsija bele is cuppant a mocsárba. Megpróbáltak ugyan kimászni belőle, ám a kocsi szép lassan kilincsig süllyedt, így kénytelenek voltak segítséget kérni. A mauritániai hadsereg egyik egysége egy speciális emelőautóval elindultak feléjük, csak későn, sötétedés után értek oda, így Lukics János és Horváth Csaba kénytelen volt az éjszakát a vadonban tölteni. A világ egyik legkevésbé biztonságos országában...
 
A verseny persze folytatódik, s ha a somogyiakat kihúzták, némi büntetőponttal gazdagodva csatlakozhatnak a mezőnyhöz, mely Saint Akdzsutból Saint Louisig autózik 585 kilométert: a célállomás már Szenegálban található.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!