Sport

2012.09.05. 13:37

Bekapcsolódott a felkészülésbe a szerb centerjelölt

Megérkezett Marco Spica, a Kaposvári KK NB I/A-csoportos férfikosárlabda-csapatának szerb nemzetiségű centerjelöltje.

Kun Zoltán

A játékos egyelőre két hetes próbajátékon szerepel a somogyi megyeszékhely alakulatánál. Amennyiben megfelel, a szakmai vezetés egy szezonra szóló megállapodást köt a kosárlabdázóval. Spica a minap fizikai felmérésen esett át. Az adatokból kiderült, hogy megfelelő erőállapotban érkezett. Korábban e-mailben megkapta az elvégzendő feladatok sorát, a csapat felkészülési tervét, és ennek maradéktalanul eleget tett. Az első benyomásokról a klubvezetés az egyesület hivatalos honlapján nyilatkozik. „Erős, képzett játékosnak tűnik az első benyomások alapján. Szerdán már egy kicsit megcsillogtatja tudását a Bonyhád ellen, első hazai zártkapus felkészülési meccsünkön.” – adja hírül a delfinek.hu.



A csapat a jövő hétre várja a másik légióst, az amerikai irányító Christopher Dunnt. Az együttes programjában ezt követően már hivatalos előkészületi találkozók is szerepelnek, így a szurkolók is láthatják a bajnokságra készülő kosárlabdázókat.

Ezek is érdekelhetik