Sport

2014.04.17. 13:12

Bűntetők döntöttek: kínkeserves csurgói továbbjutás

Kínkeservesen, szenvedve, s óriási szerencsével jutott be a Csurgói KK az élvonalbeli férfikézilabda-bajnokság legjobb négy csapata közé.

Sonline

Negyeddöntő, harmadik mérkőzés:
Csurgói KK–Grundfos Tatabánya
29–28 (12–13, 26–26 – hétméteresekkel 3–2)

A mérkőzésről sok pozitívumot, nem igen lehet írni, rettentően enerváltan görcsösen, és – nincs mit szépíteni – rosszul játszott a hazai csapat. Dicséret legfeljebb az utolsó 10 percért jár, amikor is a sírból hozták vissza a találkozót, és az utolsó másodpercekben egy hétméteressel döntetlenre mentették az eredményt. Hogy mi az oka annak, hogy két hét alatt ekkorát essen az együttes teljesítménye, a szakemberek dolga eldönteni, de az mindenképpen megfigyelhető volt: valami nagyon nincsen rendben.

Két hete ugyanis még oktatatta ugyan azt a Tatabányát a Csurgó, amely ellen egy hét alatt másodszor is csak szenvedett a társaság. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy a bajnokság lebonyolítása megfelelő-e. Mindenképpen túl kell lépni a látottakon, mert egy hét múlva már a Szeged ellen kell az elődöntő párharcát, megkezdeni, és valahogy vissza találni arra az útra, amit például az EHF-kupa találkozókon mutatott a Csurgói KK.

A találkozó lefújását követően a hét hetest is értékesítő Gazdag Tibor így fogalmazott: – Nagyon nagy ajándékot kaptunk a sorstól, de a sors igazságos is volt velünk, mert az éves teljesítmény alapján mi érdemeltük meg, hogy ott legyünk a legjobb négyben, de most már ezt az elődöntőben a pályán is bizonyítani kell.



Csurgó, 1000 néző. Vezette: Horváth P., Marton B.
Csurgói KK: Wyszomirski – Aguirrezabalaga 1 (1), Savic 4, Puhovszkij 1, Szöllősi 3, Lele 3 (1), Nagy M. 1. Csere: Pallag, Herbert, Grebenár 1, Gazdag 7 (7), Borsós, Oláh, Pordán 2, Vadkerti 4 (1), Országh 2. Vezetőedző: Imre Vilmos.
Grundfos Tatabánya: Paul – Harsányi 4 (2), Krivokapics 6 (1), Diaz 1, Katzirz 8, Mazák 3, Kanyó Á. 2. Csere: Szente (kapus), Pásztor Á. 1 (1), Juhász Á., Bodó 3, Nagy Sz., Dénes, Törő, Djukic, Rossoni. Vezetőedző: Debre Viktor.
Kiállítások: 10, illetve 16 perc.
Hétméteresek: 15/10, illetve 8/4.
Jók: Wyszomirski, Pallag, Gazdag, Vadkerti, illetve Paul, Harsányi, Krivokapics, Katzirz.
Imre Vilmos: – Büszke vagyok a csapatomra, elsősorban azért, mert vert helyzetből a végjátékban fel tudtunk állni.
Debre Viktor: – Kezünkben volt a mérkőzés, de a végjátékban buta hibákat követtünk el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!