Sport

2014.06.30. 07:50

Labdarúgó NB II: magyar edzőt akarnak a Rákóczi élére

Egy évtized után búcsúzott az élvonaltól a Kaposvári Rákóczi FC együttese. A somogyi zöld-fehérek most az NB II-re készülnek, azonban még nagy kérdés, kinek az irányításával.

Klein Péter

Augusztusban indul a másodosztályú labdarúgó bajnokság, melyben ezúttal két somogyi együttes is részt vesz, ugyanis az FGSZ Siófok után egy évvel a Kaposvári Rákóczi FC is kiesett a legmagasabb osztályból. Így a balatoniak után a megyeszékhely futballistái is az NB II-es bajnokságra kell, hogy készüljenek, azonban még nem lehet tudni, kik alkotják majd a keretet, illetve a másik nagy kérdés, ki irányítja majd a szakmai munkát.

– A csapat kiesése után több dolgot is mérlegelni kellett, hiszen anyagi és morális gondok is felvetődtek – fogalmazott Dér Tamás, akit négy hete választottak meg a Kaposvári Rákóczi FC elnökévé. – Amennyiben az önkormányzatnak sikerülne tulajdonrészt vásárolnia, úgy nyugodtabban gazdálkodhatnánk. A másodosztályban magyar játékosokra, illetve olyan külföldiekre támaszkodhatunk, akik már régóta Magyarországon futballoznak. Arra fogunk törekedni, hogy minél több kaposvári kapjon lehetőséget az első csapatban. Kezdetben nyilván kevesen lesznek, de az a célunk, hogy folyamatosan növekedjen a létszámuk. Ezt a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémiával kölcsönösen együttműködve kell megvalósítanunk. Úgy érzem, az elmúlt fél évben kettészakadt a klub, hiszen volt az NB I-es csapat és az akadémia. Ez nem is csoda, hiszen a felnőtt együttesben idegenlégiósok szerepeltek, akikkel nem tudtak azonosulni a fiatalok, s úgy érezhették, hogy nekik nincs esélyük eljutni odáig. Vissza kell tehát csábítanunk a gyerekeket a pályákra, s a leletóra, s érezniük kell, hogy a Rákóczi-családhoz tartoznak. A szakadékot az együttedzéssel, és minél több kaposvári játékos beépítésével lehetne eltüntetni. Prukner László és Sisa Tibor időszakában még megvolt ez az együttműködés, de az utóbbi fél évben ez eltűnt. Az a tervünk, hogy a felnőtt csapata mindenkori vezetőedzője fél szemmel folyamatosan kövesse az utánpótlást.

– Már folynak a tárgyalások az új vezetőedző személyéről, melyeket Illés János, a klub ügyvezető igazgatója folytat – tette még hozzá Dér Tamás. – Eddig három név merült fel. Olyan edzőt képzelünk el a Kaposvári Rákóczi FC élére, aki már bizonyított, jól bánik a fiatalokkal és van benne tűz. Ami biztos, hogy magyar szakemberben gondolkodunk, s minél előbb, lehetőleg már kedden szeretnénk megnevezni. Ennél több információt azonban nem szeretnék elárulni.



A napokban több név is felröppen azzal kapcsolatosan, hogy Selymes Tibor után ki veszi át az élvonalból kiesett Kaposvári Rákóczi FC irányítását. Korábban már beszámoltunk róla, hogy Simon Antal is esélyes a posztra, mellette a sportnapilap információi szerint a Ferencvárosnál is dolgozó László Csaba, az előző szezonban még a PMFC együttesét irányító Márton Gábor, a Budapest Honvéd egykori olasz trénere Marco Rossi valamint Horváth Lajos, a Nagyberki és a Nagyatád korábbi edzője is esélyes arra, hogy leüljön a somogyi zöld-fehérek kispadjára. Lapunk kérdésére, hogy valóban esélyesek-e a fentebb említett szakemberek Dér Tamás elmondta, hogy ezek teljesen mértékben valótlan információk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!