Sport

2014.11.06. 20:24

Labdarúgó NB II: edzőváltás az FGSZ Siófoknál

Edzőt váltott a másodosztályban egyetlen győzelemmel, a tizenötödik, kieső helyen álló FGSZ Siófok, melynek kispadján Horváth Károlyt László András váltja.

Z. K.

– A csapat őszi szereplése egyértelművé tette, hogy nem működhet tovább úgy a klub, hogy a különböző szerepek, feladatkörök összemosódnak – mondta Gruber György, a BFC Siófok Kft. többségi tulajdonosának képviselője. – Az a döntés született, ahogy az a futballban szinte minden klubnál természetes, hogy kettéválasztjuk az ügyvezetői és a vezetőedzői posztot. Az elmúlt években e két munkát egy személyben Horváth Károly végezte, mától azonban átmenti jelleggel László András ül a kispadon, míg Horváth Károly az irodában, ügyvezetőként dolgozik tovább.

Az edző posztról leköszönő Horváth Károly közel öt éve, 2010 januárjától irányította a siófokiakat, akiknek kispadján 2010 márciusában mutatkozott be egy felcsúti sikerrel. Ötvenhat másodosztályú meccsen 25 győzelem, 18 döntetlen és 13 vereség volt a mérlege, míg az élvonalban 90 találkozón 24 siker mellett 23 döntetlent és 43 vereséget könyvelhettek el vele a somogyiak.



A Horváthot váltó fiatal tréner László András 233 találkozón játszott az élvonalban, a korábbi kiváló labdarúgó 2011 májusában játszotta utolsó bajnokiját Siófokon, ahol ezt követően az utánpótlást irányította.
– Annyit kaptam ettől a klubtól, ettől a várostól, hogy nem is gondolkodtam vállalom-e a feladatot, amikor arra kértek, segítsek – mondta László András. – Azért csak erről a három mérkőzésről van szó most, mert ez nem rólam, hanem a siófoki futballról szól! Én kértem, hogy előbb tudjuk le az őszt, hogy aztán legyen idő az illetékeseknek eldönteni, milyen struktúrával és kikkel vágunk neki a tavasznak

László segítője a szintén egy siófoki kötődésű, volt labdarúgó Kanta Szabolcs, aki 52 élvonalbeli és 39 másodosztályú meccsen szerepelt a kék-sárga együttesben. A párosnak nem lesz könnyű dolga, hisz a balatoniak nincsenek jó passzban, hisz legutóbbi huszonkét bajnokijukból mindössze kettőt nyertek meg. A cél ezek után egyértelmű számukra: bent kell tartaniuk az együttest a másodosztályban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!