vereség

2018.02.24. 08:21

Búcsúzott a magyar négyes az alpesi csapatverseny nyolcaddöntőjében

A magyar négyes a nyolcaddöntőben búcsúzott a jóval esélyesebb és későbbi győztes svájci kvartettel szemben az alpesi sízők szombati csapatversenyén a phjongcshangi téli olimpián.

A Hozmann Szonja, Maróty Mariann, Samsal Dalibor, Kékesi Márton összeállítású együttes valamennyi tagja kikapott a rendkívül gyors és egy kis ugratóval tarkított szlalompályán, azaz a tavalyi világbajnokság negyedik helyezettje 4-0-val jutott a legjobb nyolc közé.

Elsőként Hozmann Szonja vette birtokába a pályát Denise Feierabenddel, aki nagyjából két kaput és több mint egy másodpercet vert a 16 éves magyar lányra. Másodjára a horvát születésű Samsal Dalibor találkozott Ramon Zenhäusernnel, az esélyeket jól jelezte, hogy utóbbi ezüstérmes volt műlesiklásban. A negyedik olimpiáján, de először magyar színekben szereplő Samsal közel másfél másodperccel bizonyult lassabbnak.

Következett Maróty Mariann és Wendy Holdener. A svájci versenyző volt már világbajnok kombinációban, Phjongcshangban pedig nyert egy-egy ezüstöt és bronzot műlesiklásban és kombinációban. A különbség az eddigi legnagyobb volt közel három másodperccel. A legjobban Kékesi Márton szerepelt Daniel Yule ellen, ugyanis csak 1.16 másodperccel ért később a célba, mint riválisa.

„Azért zavart a sérülésem, mert ebben a számban két kézzel szokták elütni a kapukat, de én ezt nem tudtam megtenni”

- értékelt elsőként Samsal, akinek az egyik edzésen eltört a hüvelykujja.

„Mi nem tudjuk két kézzel ütni a kapukat, mint a férfiak”

- mondta Hozmann Szonja, aki elárulta, ez annyira különleges versenyszám, hogy erre alig készülnek, itt is csak három napot gyakoroltak rá.

Maróty Mariann azt fejtette ki, hogy műlesikló a vonalvezetés, a kétpóznás kapuk viszont az óriás-műlesiklást idézik. Úgy értékelt, hogy emiatt egyszer beleakadt az egyik kapuba, utána már nem tudta visszanyerni a sebességét.

„Azt hiszem, most mindannyiunknak kék-zöld folt a háta a visszacsapódó póznáktól”

- mondta Kékesi.

A svájciakat nemcsak a magyarok, hanem senki nem tudta megállítani a folytatásban, ugyanis a negyeddöntőben a németeket 2-2-vel, jobb idővel, az elődöntőben a világbajnoki címvédő franciákat 3-1-re, a fináléban pedig az osztrákokat szintén 3-1-re győzték le.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!