vízilabda

2019.04.28. 16:30

Az utolsó percekben döntött a KVK

A KSI vendégeként ugrottak medencébe a Kaposvári VK pólósai az E.ON férfi vízilabda OB I. középszakaszának utolsó fordulójában. Idősebb Berta József tanítványai az utolsó percekben döntötték el a mérkőzést, így győzelemmel zárták a középszakaszt.

Klein Péter

KVK-Vasas

A sereghajtó KSI otthonában a győzelemért szállt harcba a Kaposvári VK együttese. Komoly téttel egyik fél számára sem bírt a találkozó, de a folytatás szempontjából fontos volt a siker a somogyiak szempontjából. Ennek megfelelően kezdték a találkozót Kovács Olivérék, akik kétgólos előnyre tettek szert az első etapban. A hazaiak azonban nem adták könnyen magukat, s még a negyed előtt egalizáltak. A folytatásban felváltva estek a gólok, egészen a harmadik felvonásig, amikor is a KSI kétgólos előnybe került. A kaposváriak azonban nem adták fel, s zsinórban négy gólt dobva átvették a vezetést. A hazaiaknak ebből még fel tudtak állni, sőt még a vezetést is magukhoz ragadták, de ifjabb Berta József két és Juhász-Szelei Norbert egy találatára már nem érkezett válasz a fővárosi csapat részéről.

A kaposváriak így győzelemmel zárták a középszakaszt, s zsinórban két győzelemmel a hátuk mögött várhatják a rájátszást.

KSI–Kaposvári VK 12–14 (3–3, 2–2, 3–3, 4–6)

Budapest, Komjádi uszoda. Vezette: Fodor R., Marjay Zs.

KSI: Bányai M. – Bóbis 1, Tóth G., Schmölcz 4, Hevesi, Pető 1, Horváth Á 1. Csere: Grieszbacher (kapus), Tóth B., Dávid Z. 2, Lantos, Turnai 2, Rádli, Vékony 1. Vezetőedző: Horváth Dániel.

Kaposvári VK: Krémer – Kovács O. 1, Giga 1, ifj. Berta J. 6, Dobos D. 2, Tóth K., Juhász-Szelei 4. Csere: Lukács Á., Pataki, Németh L., Telegdy. Vezetőedző: idősebb Berta József.

Gól emberelőnyből: 8/3, illetve 5/2.

Gól ötméteresből: 2/2, illetve 3/3.

Kipontozódott: Horváth Á.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában