Tündérszépek

2022.08.25. 20:50

Az édesszájú vasi szépség a konyhában is megállja a helyét

A Tündérszépek országos döntőjében Kozma Dóra képviseli Vas megyét. A szombathelyi lány tudja: a külső nem minden.

Sz. A.

Kozma Dóra, a Tündérszépek szombathelyi döntőse

Pincérként dolgozik, de a műkörmözés a hobbija a 23 éves szombathelyi szépségnek, Kozma Dórának, aki Vas megyét képviseli a Tündérszépek országos döntőjében. Így aztán maga is tudja, hogy fontos ugyan a külső, de a belső is legalább annyira. A lelki egyensúlyra pedig úgy figyel, hogy nem aggódik a holnapig és nem rágódik a múlton.

Élj a mának!

− vallja a bájos barna lány, aki a konyhában szeret kísérletezhetni. Erre szüksége is van, mert hiába imád sütni-főzni, bizony laktózérzékeny. Ezért tejmentes sütiket igyekszik készíteni. Mindezt pedig heti két edzéssel ellensúlyozza, hogy megtartsa a remek formáját. Nem véletlen, hogy azt mondja: nem mondana nemet, ha modellkedni kérnék fel. 

Dóra a vaol.hu-nak azt is elárulta, hogy az elmúlt időszakban a közösségi oldalait is tudatosabban kezeli. Szeretne intenzívebben jelen lenni például az instagramon, hiszen ezeket a felületeken egyre több időt töltenek a fiatalok. Ez az ő világuk. Persze tudja, mindez felelősséggel is jár, főleg, ha tovább emelkedik a követői száma. És valószínűleg hamarosan még tovább fog nőni a gyönyörű szombathelyi lány népszerűsége, hiszen a döntőben kiváló segítői lesznek neki is. Háziasszony-mentorunk ezúttal Kárpáti Rebeka 2013-as Miss Universe Hungary lesz, két mentortársa pedig a Magyarország Szépe címet 2018-ban elnyerő Szarvas Andrea, valamint a szintén 2018-as BLife szépségkirálynő, Miss Queen első udvarhölgy, divatmodell Eszenyi Eszter lesz. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!