halmazati cselekmény

2021.11.16. 08:15

Markolóval nyomta szét munkása kezét, amputálni kellett az ujját

Ha megszegünk egy csomó szabályt, az sem tudjuk, mit csinálunk, és még csalunk is, akkor ez lesz az esetből...

Sonline

Az ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat apával és fiával szemben, akiknek a mulasztásai miatt súlyos munkahelyi baleset történt egy útépítés során.

A vádlottak építési szektorban működő vállalkozása – melyben az apa cégvezető, míg a fia művezető, építésvezetői feladatokat látott el – egy Somogy megyei útépítésben vett részt, ahol gépkocsivezetőként foglalkoztatták a sértettet. A vádbeli napon a fiatalabb vádlott egy olyan hidraulikus kotrógéppel dolgozott, amelyre gépkezelői jogosítványa nem volt, illetve a munkagép kezelésében jártasággal sem rendelkezett, és erről a cégvezető apa is tudott.

 

A munkanap végén a vádlott a munkagéppel fel akart állni a sértett által vezetett trélerre, aki a tréler rámpáján állva segítette, illetve irányította a vádlott felhaladását, mivel a férfi ilyen manővert még nem hajtott végre. Amikor a vádlott a munkagéppel felhajtott a tréler platójára, a sértett észlelte, hogy a rakomány rögzítésére szolgáló eszközök a munkagép tolólapjának útjában vannak, ezért jelzett a vádlottnak, hogy a munkagéppel álljon meg.

A vádlott ekkor a gázpedálról elemelte a lábát, azonban a munkagép tovább haladt, mivel a vádlott üdítős flakonja a gázpedál és a kezelő fülke szélvédője közé szorult. A vádlott ettől bepánikolt, és szakszerűtlenül próbálta megállásra bírni a munkagépet, melynek során ösztönösen a gémet működtető pedálra lépett, mivel az általa használt más típusú munkagépekben ezen a helyen szokott lenni a fékpedál.

Ettől azonban a munkagép markolókanala leereszkedett, és odaszorította a sértett bal kézfejét a kotrógép tolólapjához. A baleset következtében a sértett egyik ujja olyan súlyosan megsérült, hogy azt amputálni kellett.

A cégvezető vádlott ezután a munkabaleset kivizsgálásával megbízott egy munkabiztonsági szakembert, akit rávett arra, hogy a baleset előtti időpontra visszadátumozva készítsen munkahelyi kockázatértékelést, amit a vádlott a munkavédelmi eljárás során felhasznált. A cégvezető és a munkabiztonsági szakember ellen ezért hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt is vádat emelt az ügyészség.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a kotrógépet kezelő vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetés, a cégvezetővel szemben pénzbüntetés kiszabására, míg a munkabiztonsági szakemberrel szemben próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!