milliós kár

2021.11.08. 08:12

Több száz embert vert át az internetes csaló

A Siófoki Járási Ügyészség kisebb kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal 26 éves kecskeméti férfival szemben, aki egy éven keresztül vert át vásárlókat internetes hirdetéseivel.

Sonline

A férfi – aki korábban már volt büntetve – anyagi problémáit internetes csalásokkal akarta orvosolni, így különböző álneveken felhasználói profilokat hozott létre egy adok-veszek oldalon. A sértettekkel történő kapcsolattartáshoz számos hívószámot szerzett be, illetőleg az átutalások fogadásához több pénzintézetnél is bankszámlát nyitott. A vádlott ezután olyan, sokak által keresett műszaki cikket – így játékkonzolokat, és bluetooth hangszórókat – kezdett árulni, amelyekkel valójában nem rendelkezett.

A 2020 februárjától egy éven keresztül folytatott csalássorozatnak 200 sértettje van, akiknek 5.000 és 75.000 forint összeg közötti káruk keletkezett, összesen több mint 7 millió forint. Az esetek között olyan is előfordult, hogy az 50.000 forinttal megkárosítani szándékozott sértett véletlenül ennek a tízszeresét, 500.000,-ft-ot utalt át a vádlottnak, aki a teljes összeget megtartotta.

A vádlott a bűncselekményeket annak ellenére is folytatta, hogy a siófoki rendőrök rövid időn belül gyanúsítottként kihallgatták őt, így a csalássorozatnak végül a férfi letartóztatása vetett véget.

Az ügyészség a Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!