garázdák

2021.12.01. 10:42

Munkahelyük udvarán verekedtek össze Marcaliban

Garázdaság miatt emelt vádat a Marcali Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkahelyük udvarán estek egymásnak.

K.G.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

2021 júliusában együtt dolgoztak, amikor a fiatalabb férfi megjegyzéseket tett munkatársaikra. Ez az idősebbik társának nem tetszett, vitatkozni kezdtek. A szóváltást a fiatalabb férfi azzal zárta, hogy erről még munkaidő után beszélni fognak. A műszak végén az idősebbik vádlott haza szeretett volna indulni a kocsijában ülő kollégáival, de társa a munkahely bejáratánál megállította. Ekkor ismét veszekedés következett, majd a szóváltástól verekedés alakult ki, kölcsönösen bántalmazták egymást. A munkatársaik felszólítására a férfiak befejezték a verekedést és az idősebb vádlott gépkocsija felé indult, azonban fiatal társa utána ment és hátulról egyszer megrúgta, majd ököllel arcon ütötte a férfit, aki az ütéstől hanyatt esve fejét a betonozott talajba is beütötte. A sérültet kollégái segítették fel, miközben a támadója távozott a helyszínről. Az ügyészség tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottakkal szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!