A város illata

A városra nemcsak fényei, hanem így ősz végén, tél elején az illata is jellemző: édeskés cukorillatot hoz reggelente a szél. Hetente többször is beborítja a városrészt, ahol lakom. Volt, amikor bosszantott ez az illat, ma azt üzeni nekem, hogy dolgoznak, hogy munka van, és emberek boldogulnak.

Egy városnak nemcsak fényei, hanem jellegzetes illata is van. Siófoké – ha figyel valaki –, a friss tenger illata: a Balaton hűvös leheletéé. Barcsé a fűzfák illata a Dráva vízével keverve. Ezekből az illatokból akár a városra is rá lehetne ismerni. Kaposvár illata így őszidőben a kifőzött cukorrépáé. Az ország egyetlen működő cukorgyára így is meghatározó a városban. Meg úgy is, hogy munkát ad, reményeket kelt, álmokat vált valóra. Üzenete van. Jók az ilyen üzenetek, kellenek a boldogsághoz, az örömhöz, bár lenne belőlük több. Több munkahely, több munkába siető ember, többféle illat, és több boldogság.

Vannak persze illatok, amelyek eltűntek ebből a városból. Ilyen például a textilműveké, mely a városnak azt a részét beterítette nemcsak az illatával, hanem a zajával is. Aztán megszűnt. Ma azon a környéken nincs beazonosítható illat, és nincs beazonosítható munkahely sem.



A város illata nem az őszi, tél eleji avarégetés füstös szaga, hanem a munka eredménye. Ezért vágyik mindenki arra, hogy legyen minél változatosabb illatú a település. Legyenek új munkahelyek, nemcsak az ígéretek, hanem a valóság szintjén is.
Az ígéreteket ugyanis ezekben a hetekben, hónapokban és években kell valóra váltani.