Gyógyszerkísérletek nélkülözés ellen

- Gyógyszerkísérletekben? Kérdeztem rémülten
- Igen. Húzta fel Tamás a szemöldökét, mint aki azon van meglepve, hogy én mennyire meglepődtem.
- Jól fizetnek érte – mondja.
- Aztán majd nyolckezű gyereked születik... – mondom magam elé, de ő mégis válaszol.
- Nem baj! Jó jegyszedő lesz belőle! Viccelődik ez a nagyon komoly fiú, ami olyan megejtő volt, hogy inkább arra kezdtem el figyelni, hogy a kutyák ne ugorjanak a térdemre, nehogy kitépjék a harisnyámat.

Hatan vannak testvérek. Amikor az édesanyjával megismerkedtem és feltettem azt a nők között szokásos, rutinkérdést, hogy hány gyereke van, s ő megmondta, én akkor nem értettem ezt az egyszerű szót, hogy hat, mert annyira nem számítottam rá, hogy ezt válaszolja. Ilyenkor mindig megdöbbent, hogy mennyi előfeltételezéssel és milyen kevés valódi érdeklődéssel beszélgetek, hiszen tetten értem magamat, amikor épp valóban kíváncsi lettem arra, amit mond nekem.
Szelíd és kedves asszony. Kiműveletlen ízlése végtelenül egyszerű és ösztönösen fenséges.
Szép.

Nem szorong, nem frusztrált, jóízűen eszik. Álmatag. A nyugalom álmosítja el.
Felnőtt gyermekei nem tanultak túl sokáig, de mindegyiknek van munkahelye és tisztességesen dolgoznak.
Csak a legkisebb, Tamás, ő a rossztanuló, és nem is dolgozik. Az egyetemről már egyszer kicsapták.
Az anyja, Abigél, nem szomorkodott, dolgozni küldte a konzervgyárba, de megijedt, amikor meghallotta, hogy a fia legjobb barátja az öreg Feri bácsi lett, akivel együtt rakosgatja a mustáros kupakokat naphosszat. Munka után minden nap együtt mennek a Diófa presszóba és kisfröccsöt isznak, miközben Feri bácsi minden fontos dolgot elmesél Tamásnak.

A fiú savanyú szagú, amikor hazaér és senki nem tudja mi jár a fejében. Éjszakánként kijár hányni.
Én egy kora tavaszi este találkoztam vele először, amikor egy közös barátunkra várva együtt mentünk egy kifőzdébe darát enni gyümölcsmártással és főtt hússal, amiről megállapítottuk, hogy az emberiség jelentősebbik fele egyenesen undorodik tőle. Úgy éreztük, ezt alapnak tekinthetjük a barátsághoz, majd a pótmamája lettem, duplán is, mert két év múlva a lányom szerelme lett.
Tehetséges, elveszett és megkerült fiú, aki nem érti még, vagy nagyon is jól érti, hogy amikor nincs remény, akkor is van. Vagy csak én nem értem, hogy nincs.
Belőle – aki olyan nagyon akar jó lenni – éppen belőle marad a végén egy nagy darab akarat, de semmi tett, semmi produkció. Ő az az előadás, amire jegyet váltunk, és felhúzzák a függönyt, de nem jönnek elő a színészek. Mégsem kavar fel senkit, megértő szeretetükkel a barátai és a családja megpróbálja átsegíteni azon, amin éppen emiatt a segítség miatt nem tud átkelni.

Nyomasztja, hogy folyton várnak tőle valamit és az, hogy ő semmi más nem akar lenni, mint milliomos, hogy „megválthassa“ a szüleit és mindent visszaháláljon, megadjon nekik és a testvéreinek mindent, amire valaha vágytak, pedig őrajta kívül egyikük sem érezte igazán, hogy bármit is nélkülöznének.
Mindig többet feltételez azoknak az életéről, akikről elgondolkodik, s végül rájön, hogy mindenki jobb nála. Észreveszi, hogy rászolgál erre az érzésre, okolja és bünteti magát olyan vidám, kedélyes arckifejezéssel, mint aki folyton vicceket hall.
A múlt héten jelentkezett egy gyógyszerkísérleti programra, hogy ne kelljen őt eltartani. Nem árulta el, hogy miféle szereket tesztelnek rajta, közérzete változó, így a hangulata is ingadozó. Nem ihat alkoholt és így is hányni jár éjszakánként.

A szüleinek a hitelkártyája  a múlt héten visszaállt nullára, amit nem értettek, hiszen hónapról – hónapra a hitelkeretet összegét görgették maguk előtt, a fizetésük csak arra volt elég, hogy mindig feltöltsék egy napra, hogy a bank ne vegye el tőlük a kisösszegű, ám méregdrága kölcsön lehetőségét.
Úgy tudják, hogy Tamás az egyetemre jár Budapestre.