Szórta ránk a szeretetét

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy szerető családba születtem első gyermekként.
Édesapám volt a biztos anyagi háttér, aki sokat dolgozott azért, hogy megteremtse, amire szükségünk volt. Anyukám, Biró Gáborné volt az, aki törődött velünk, akihez jó volt hozzábújni, megölelgetni. Mint a kis fiókák a fészek meleget, úgy szerettük mi is az otthonunkat. Érte volt érdemes volt felkelni reggelente, és hazaérni óvodából, iskolából.

Beteges kislány voltam, ezért telente fizetés nélküli szabadságot vett ki, hogy átsegítsen a hideg hónapokon. Kisfizetésű emberek lévén ez bizonyára nagy áldozat volt a részéről. Rengeteg verset, éneket tanultam tőle, sokat mesélt, élveztem ezt az időszakot.

Picinyke házrészben laktunk. Hat esztendős voltam, amikor megszületett az öcsém, s ahogy nőttem egyre kisebb lett az egy szoba-konyhás, spejzos lakrész. Sokat álmodoztam egy külön szobáról, fürdőszobáról. Tizennégy éves voltam, amikor ez az álmom valóra vált. Szüleim némi hitelt vettek fel és belevágtak egy lakásvásárlásba.

Anyu a ruhagyárban dolgozott két műszakban. Amikor délutános volt, bizony kedvetlenül mentem haza, vele telt meg élettel otthonunk. Mindig megvártam, míg hazaér, s akkor beindult a traccsparti és a társasjátékozások. Délelőttös héten már alig vártuk, hogy hazaérjünk, és öcsémmel versengve meséltük anyunak, mi történt velünk a suliban, vicces történetekkel szórakoztattuk. Ilyenkor örültünk, ha anyu arcára mosolyt csalhattunk.

Otthonülő lányka voltam. Biztatott, hogy menjek el a környékbeli fiatalokkal diszkóba vagy a városba. Emlékszem egy esetre, amikor nem volt hozzá kedvem. Kértem szüleimet, ha jönnek a fiúk, mondják azt, hogy nem engednek el és bevonultam a szobámba. Amikor csengettek, anyu simán kijelentette, hogy elenged. Amikor hazaértem végighallgatta élményeimet. Csodálatosak voltak ezek az odahallgatós esték.

Olyanok voltunk, mint két barátnő. Ha mentünk az utcán, a fiúk átfütyültek nekünk, mert azt hitték, hogy testvérek vagyunk. Együtt mentünk moziba, színházba. Anyu ma is fiatalos, senki nem mondaná meg, hogy már 70 éves. Sok szeretetet kaptunk tőle. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy van testvérem. Nélküle szegényebb lenne az életem. Nagyon jó tesó, csodálatos ember, igazi szerető családapa. Apu sajnos már tíz éve nincs közöttünk.

Sokat kaptam anyutól, amit nem tudunk eléggé meghálálni. Nagyon szeret sütni-főzni, míg kicsik voltak a gyerekeink minden hétvégén ebéddel várt bennünket. Ma is megsüti kedvenc sütinket, az unokák megrendelik mit főzzön, ő pedig boldog, ha elmegyünk hozzá. Az egész élete arról szólt, hogy szórta ránk a szeretetét, bármikor bármiben számíthatunk rá.



Nagy kegyelem, hogy ilyen édesanyát adott nekünk a jó Atya, hálás a szívem érte. Reggelente vagy este ha felhívom, az első kérdésem: hogy vagy, anyukám? Válasz: köszi szépen, jól vagyok. Erre én: ezt még sokáig szeretném hallani. Ez a kis párbeszéd már szállóigévé lett közöttünk, kuncogunk is rajta rendesen.
Hálás vagyok, hogy felnevelt, hogy szeretett és szeret. Köszönök mindent. Köszönöm, édesanyám!