Oligarcha, de a miénk

Ágh Jánosra rásütötték, hogy oligarcha, ám ha az, ha nem, a bábonymegyeri nagygazda a maga párezer hektárjával kispályás – de a miénk. A Közgép (a fideszközeli Simicska-Nyerges birodalom része) már kizárólag nagypályán játszik, most éppen a dél-balatoni vasút korszerűsítésében vehet részt, állami beruházással aligha gyarapodhatnánk nélküle (lásd még, csupán csak a környékről: dél-balatoni szeméttelepek rekultivációja, somi hulladékválogató építése, siófoki Sió-híd, ez utóbbi ugyan még nem eldöntött), de voltaképpen a Közgép is miénk. Nemzeti oligarcha lett, a nemzeti tőkésosztály erősítése jegyében.

Elmaradt az eredeti tőkefelhalmozás hazánkban a rendszerváltást megelőző negyven év miatt, ezért kell segítenie az államnak abban, hogy a vállalkozások megerősödjenek – egyet lehet érteni Hoffmann Henrik szállodaigazgatóval, aki egyik cikkünkben ezzel indokolta: egyelőre miért nem lehet kizárólag visszatérítendő támogatást juttatni az állami és önkormányzati szektoron kívül állóknak. Ha jól értem a távlati célt és a centrális erőtér jegyében a Nemzeti Együttműködés Rendszerén belül képzelendő el kis hazánkban még az ellenzék is, akkor elfelejthetjük például, hogy a „ti oligarchátok”. Csak a „miénk” létezik. Miénk Ágh, miénk a Közgép, mieink a föld- és trafiknyertesek.



Mint ahogy valóban a mieink is. Kell út, híd, vasút és hulladékválogató is – miért engednénk hát át másnak, ha egyszer minden haszna nálunk maradhat? Vágjuk a szalagot, örüljünk, használjuk. A szoktatási időszakra esetleg orrcsipesz, két cent Unikum javallott. Akarom mondani, pálinka...