édes pihenés

2020.10.31. 14:30

Pihen az aranyhabverő, Lestyán Ferencről elnevezett ház várja a pihenni vágyókat

Felavatták a híres kaposvári cukrász, Lestyán Ferenc nevét viselő vendégházat pénteken délután Kaposváron.

Marosi Gábor

A Kaposvári Református Egyházközség tulajdonában lévő, Kossuth Lajos utcai épületben tíz szobát alakítottak ki, ahol összesen huszonnégyen tudnak megpihenni. A teljes felújítás mintegy kétszázmillió forintba került.

A kaposvári gyülekezet saját forrásból alakította ki a vendégházat, ahol nemcsak pihenni lehet, hanem konferenciákat is tudnak majd szervezni. Az alagsor egyik termében nyolcvanan, a kisebb tárgyalóteremben pedig tizenöten férnek el.

– Az elsődleges cél, hogy egyházon belül tudjuk hasznosítani – fogalmazott Petró László református lelkipásztor. – Nem feltétlenül a mi gyülekezetünkben, azonban mi is szeretnénk szervezni ide ifjúsági és presbiteri alkalmakat, de egyházmegyei, egyházkerületi programoknak is helyet tudunk adni. Sőt, más felekezeteket is szívesen látunk. A vendégháznak és az alagsornak külön bejárata van, így két külön csoport is birtokba tudja venni az épületet. A földszinten hét szoba, míg az emeleten három található és egy étkezőt valamint egy wellness részleget is kialakítottunk – tette hozzá Petró László református lelkipásztor.

A vendégház délutáni megnyitása után a református templomba várták a résztvevőket, ahol neves művészek, köztük a Csiky Gergely Színház művészei adtak prózai és zenés műsort.

Emléktáblával köszönték meg Lestyán Ferenc segítségét

Fekete László, a Kaposvári Református Egyházközség főgondnoka az eseményen kiemelte, a vendégház kialakításához Csíkszentkirályi Lestyán Ferencnek, a gyülekezet volt presbiterének református közösségi célra rendelt hagyatékát is felhasználták. Azt mondta, az Aranyhabverő-díjas cukrász nagyon sok szállal kötődött a református egyházhoz. Nemcsak lelkiismeretes presbiter, hanem a felekezetnek egy önzetlen támogatója is volt. Lestyán Ferenc hetven éves korában elhatározta, hogy a gyülekezet segítségét kéri, ezért 1999-ben öröklési szerződést kötött az egyházzal. Ennek az volt a lényege, hogy teljes vagyonát a reformátusokra hagyja, az egyház pedig vállalja, hogy élete végéig, teljeskörűen gondoskodik róla – hangsúlyozta Fekete László. A reformátusok egy emléktáblát is avattak a vendégház oldalán, ezzel szerettek volna köszönetet mondani Lestyán Ferencnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!