A múltat végképp eltörölni - törvénnyel írnák át a térképeket
Mik ezek?
XBár a tervezet indoklása szerint egyre erősebb a nyomás a lakosság részéről ezirányban, valahogy mégis pótcselekvésnek tűnik a nekibuzdulás: nehéz elképzelni ugyanis, hogy huszonkét évvel a rendszerváltás után amiatt ne tudjon valaki aludni, mert Felszabadulásnak hívják az utcáját.
Ha mégis zöld utat kap a javaslat, Somogy településeinek hetedén készülhetnek a közmunkások, hogy átcseréljék a táblákat. A megyében harminchét olyan falu és város található, ahol a rendszerváltás után nem vagy csak részben változtatták meg az utcaneveket – a klasszikus trió, Marx, Engels és Lenin emlékét még utcák őrzik. Ahogyan Latinca/Latinka Sándorét is: a rendszerváltás előtt vélhetően kevés olyan település akadt széles e megyében, ahol ne állítottak volna emléket a nagy termelőszövetkezet-alapítónak.
Tizenöt helyen túl is élte a rendszerváltást, s ezzel a leggyakoribb kommunista időket – egészen pontosan a Tanácsköztársaságot – idéző közterületnév Somogyban. A második leggyakoribb a Lenin utca: nemcsak kisebb falvakban, de Marcaliban sem cserélték le a Szovjetunió atyjának névtábláját. A nem hivatalos versenyben a harmadik hely Váci Mihálynak jutna: a kommunista éra költőjének nevét – nem múlhatott el ünnep a Nem elég című verse nélkül – hat településen viseli utca.
Somogyjádon például Lenin és Latinka is akad: a rendszerváltás óta ugyan többször is rákérdezett az önkormányzat, igénylik-e az ott élők az utcanevek megváltoztatását, ám csak elenyésző kisebbség voksolt a csere mellett, így maradt minden a régiben.
Kaposváron a már említett Váci Mihály mellett Frankel Leó és Stromfeld Aurél élte túl az átnevezési hullámot. Előbbi a párizsi kommün népbiztosa, utóbbi a 19-es Vörös Hadsereg vezérkari főnöke, az északi hadjárat parancsnoka volt, ám nem kommunista.
A Tanácsköztársasághoz köthető Somogyi Béla, Bacsó Béla, Krénusz János vagy Landler Jenő is – nevüket Marcaliban, Barcson, Nagyatádon és Balatonszemesen őrzi közterület. Ádándon, Andocson a harmincas években kivégzett illegális kommunista Rózsa Ferenc neve maradt mementónak, s a Horthy-kor kommunista mártírjaként tanították anno Kilián György, Zalka Máté, Ságvári Endre vagy Fürst Sándor nevét, míg Rajk László, Gagarin és Mező Imre a negyvenöt utáni időket idézi.
A legtöbb helyen természetesen anyagi okok szóltak a változatlanság mellett: a személyes és ingatlaniratok átírása olyan költség és macera lett volna, hogy a többség inkább megbékélt a régi névvel. Vélhetően tudják ezt a jelen KDNP-s javaslattevői is, ezért tervezetükben szerepel: az utcanévváltozások miatt szükségessé váló hatósági igazolványok, például személyi vagy vállalkozói igazolvány és forgalmi engedélyek cseréjére illetékmentes lenne.
Kaposvár átírta a térképét
A rendszerváltás után 35 kaposvári utca kapott új nevet: a város vezetése az 1991. február 5-i közgyűlésen döntött úgy, megszabadul az avíttá vált utcanevektől. Így változott vissza Zárdává az Április 4. utca, Kontrássyvá a Latinka Sándor, Gróf Apponyi Albertté a Marx Károly, Kálváriává a Sallai, Telekivé a Tanácsház, Annává a Tóth Lajos és Szent Imrévé a Lenin utca. Beloianniszt, a görög forradalmárt Somssich Pál, a bolgár Dimitrovot Tallián Gyula, a szovjet írót, Gorkijt Béla király, növénynemesítő-fenomén honfitársát, Micsurint Kőrösi Csoma Sándor váltotta fel. A Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak emléket állító utcából Daru, s a Kaposvár német megszállásának végét jelző December 2-ből Kemping utca lett. A vörös csillag hazai mártírjai közül Hámán Kató Szalay Fruzsinára változtatta a nevét, Kilián Györgyből Festetics, Kun Bélából Gönczi Ferenc, Mező Imréből Mező, Szántó Imréből Szántó – ezen metódus alapján Siófokon az 56-ban a Köztársaság téri pártház ostrománál elesett-meglincselt ÁVH-s ezredes, Asztalos Jánosból, akinek nevét az utca mellett egy iskola is viselte, Asztalos –, Rózsa Ferencből Kereszt, Schöhnherz Zoltánból Nádasdi, Szalma Istvánból Biczó Ferenc, míg Lewin Samuból egyszerűen Óvoda lett.
Némi vita után cserélték Gagarin tábláját Gémre, Ságvári Endréét Hajnóczy Józsefre, s a Május 1. utca Fő utcává lépett elő.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Szavazás eredmény
Önt zavarják a rendszerváltás előtti utcanévtáblák?
- Igen, meg kell változtatni az utcaneveket 19.36%
- Nem, az is a múltunk része 22.59%
- Az ország gazdasági helyzete jobban zavar 58.07%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. Kontiki 2012. július 2. 10:31
Hontalannak!
Széklet,vizelet rendben?Vérnyomás normális?Egyébként nem értem az én hozzászólásomból,hogyan következtetett ekkora baromságokra! -
4. hontalan 2012. július 2. 06:36
1. Kontiki: Nos hivatásos rettegő elvtárs,
Stockholmnak nem volt proletár diktatúrája, nem volt kommunista 40-éve, hortobágyi kitelepítése,malenkij robotja,kapiskálod már a nagy különbséget? Menj és kérj egy Lenin utca táblát ,tedd a szobád falára oszt csókolgasd !))Stockholmban állandóan gondolkodnak az emberek,ez Magyarországról nem mondható el.Hurrá a kommunizmus felé!- Ezután meg a pofára esések sorozata jött,no meg vörösök miatt a trianon. 1990-ben kellett volna már lecserélni a táblákat.-Kicsit elkéstek ,mint mindennel.A rendszerváltásból, csak gengszter váltásra sikeredett.)) -
3. Ezüstsörény 2012. július 1. 23:24
Millen jó kis cím, Vas elvtárs!
Az Interbacionálé hírhedt sorát a jelenlegi kormány intézkedéseivel összehozni. Na ja, ez most a komcsi trend. A rákosi- és kádáristák a Fideszt vádolják rákosizmussal, kádárizmussal.
Az persze nem volt baj, hopgy a 40 év kommunizmus alatt Öönök telerakták Lenin, Latinca stb. szobrokkal az országot, mindenféle hazaáruló büdös komcsikról, meg a gyilkos, nőket megerőszakoló, rabló, megszálló Vörös hadseregről neveztek el utcákat. Most, hogy ezeket akarják átnevezni - egy diktatúra emlékeit egy demokráciában, ez mán nem tetszik! Pedig ez a megtisztulás része. És lesz még sok másfajta része is! -
2. Sipi99 2012. június 29. 11:52
Stromfeld Aurél kilóg ebből sorból, ő neki aztán az égadta egy világon semmi köze nincs a vörös diktatúrához. Stromfeld a kora egyik legnagyobb katonai tekintélye, aki tiltakozott a magyar hadsereg Károlyi féle leszerelése ellen, aki azért vállalta a Vörös Hadsereg vezetését, mert ő tudta, amelyik részt átengedjük külföldi katonáknak, az veszni fog. Magáért beszél az északi hadjárat eredménye.
Őt késöbb a kommunista propaganda állította be kommunista hősnek, holott ő mindenkor csak magyar hadsereget szolgálta. -
1. Kontiki 2012. június 29. 10:09
Hát, igen!Azért a Rózsa Sándor utca sem valami kecsegtető! felsorolt emberek egy eszméért,egy elvért harcoltak,küzdöttek.Magyarok voltak,akik valamilyen formában kötődtek az országhoz.A más nemzetségűek esetén már mérlegelés kérdése,de például Gagarinnal,Gorkijjal,Majakovszkijjal mi a baj.olvastam,hogy Stockholmban két háromszáz éves utcanevek is vannak,úgy,ahogy az elején elnevezték őket.Most már van Horti terünk és lesz Szálasi utcánk is ahogy a dolgok állnak.Aztán jön majd egy másik kormány és vissza az egész.Inkább keressünk,akár nemzetközi szinten is ismert tudósokat,vagy közneveket,és azok legyenek az utcanevek.Akkor lehet bármilyen rendszer,a nevek maradnak.Azért meglep,hogy a KDNP képviselő legalább egy arkangyalról nem akar egy utcát elnevezni.És még érdekelne,hogy például Szulejmánról mikor fognak rosszakat mondani,mikor a Szigetváron iszonyú vérfürdőt rendezett?Kapott is érte egy nagy bölek szobrot,pont Zrínyi mellé,aki mellesleg horvát volt.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





