Aranymúzeumot nyit a leggazdagabb magyar
Mik ezek?
XNem somogyi születésű, de ahogy az életéről beszél Zelnik István egykori diplomata, mindig ugyanoda lyukad ki: a somogyi erdőkhöz, a zamárdi nyarakhoz és egy japán teaházhoz, amely Délkelet-Ázsiáig vitte. 1957-ben érkezett meg a Balatonhoz a hevesi Zelnik család, édesapja, az országos ismertségre szert tett erdőmérnök az Észak-somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság egyik vezetője, majd az egyesített somogyi erdőgazdaságok igazgatója lett.
A kisfiút lenyűgözte, hogy a vadban gazdag erdőkben rendszeresen vadászatokat szerveztek a német, osztrák, olasz üzletembereknek, gyárosoknak. „Megfogalmazódott bennem, hogy diplomata akarok lenni, sok nyelven beszélő emberré szerettem volna válni, aki az országok közötti kapcsolatokat ápolja.”
Ezt csak erősítette egy nyári élmény: szomszédjuk egy csúcsos, íves szerkezetet épített. A kiváló Kelet-kutató irodalmár, Sövény Aladár volt az alkalmi ács, aki meglátta a fiatal érdeklődését, és áthívta segíteni. „Ez indított el az Ázsia-szeretetem útján, Ali bácsitól kezdtem tanulni japánul, az ő hatására vásároltam meg az első japán necuke elefántcsont faragványomat a BÁV-nál.”
A polgári értékeket fontosnak tartó édesanyja a kora kádári időben osztrák nevelőt fogadott, így Mária nénitől sajátította el kezdetben a német nyelvet. Mire végzett a gimnáziummal, már folyékonyan beszélt angolul, németül, franciául, japánul és oroszul; eredményei kiválóak voltak. A somogyi kisiskolás elhatározása pedig töretlen maradt: jelentkezett a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetébe, az IMO-ra, ahova fel is vették.
„Bár a japán nyelven szerettem volna tovább tanulni, a maradékelv alapján a koreai és a vietnami közül választhattam. A vietnami mellett maradtam, de megtanultam khmerül és laó nyelven is.” Moszkvában két vietnami szobatársat kapott, a második év végére folyékonyan beszélte a nyelvüket. Az egyetemet könnyedén végezte, a tavasz végére mindig letette a vizsgáit, ezért nyaranta a Magyarországra látogató indokínai és távol-keleti küldöttségeknek tolmácsolt. Személyre szabott elitképzésben részesült, hiszen az indokínai részlegen öt diákra jutott négy-öt professzor.
1973-ban járt először féléves nyelvi gyakorlaton Vietnamban, és a helyi egyetemen „egyszemélyes osztályként” ismerkedett tovább a vietnami nyelvvel, irodalommal, történelemmel és művészettörténettel. Közben már hívták tolmácsolni a magyar nagykövetnek és a konzulnak, így tanúja lehetett az ország nagy történelmi fordulatainak. „Megéltem a kínai határháborút, a kambodzsai vörös khmerek hatalomra jutását, láttam Pol Pot rendszerének pusztító hatását, amikor százezrek-milliók pusztultak el kényszermunkában, koncentrációs és haláltáborokban. ”
Ezekben az időkben a tehetősebb emberek elmenekültek Vietnamból és Kambodzsából. Mivel a nyolcszázezres kivándorló tömeg nem tudott mindent magával vinni, értékeik jó része kereskedőkhöz került, de a szegénységbe jutott családok is a vagyontárgyaik eladásából fedezték mindennapi kiadásaikat. Zelnik István ezt az időszakot tekinti gyűjtői működése hőskorának, hiszen ekkor jó áron jutott hozzá fantasztikus darabokhoz.
Az egyetem elvégzése után Vietnamba helyezték, 1975-től kezdő diplomataként öt éven át ő kísért minden magyarországi delegációt, így ismerte meg a helyi vezetőket, aminek később nagy hasznát vette.
Közben szenvedélyesen gyűjtött. Sokszor kinevették, amiért dip-lomatafizetését szakkönyvekre, műkincsekre költötte, míg mások használati és elektronikai cikkekbe fektették vagy felélték a pénzüket.
Egy súlyos betegség, a lázas vérzékenység közbeszólt. „Tízforintos nagyságú vörös kiütések lepik el az ember testét, amelyek megtelnek vérrel, és kifakadnak. Az állandó magas láztól és a kiütésektől néhány nap alatt tizenöt kilót fogytam, hiába voltam sportos alkat.” Kilenc hónapig volt betegállományban, de a szervezete megküzdött a kórral, ám a térséget el kellett hagynia. Mint szocialista országból származó küldöttnek, nem okozott gondot, hogy műkincseit Európába hozza. A sok nyelven beszélő diplomatát Nyugat-Európába helyezték belga referensnek. Európai integrációs ügyekkel foglalkozott, és megtanult hollandul. A rendszerváltás után felkérték, hogy állítsa fel és vezesse Magyarország Európa tanácsi misszióját Strasbourgban.
Ezt követően, a külügyet otthagyva tanácsadói céget hozott létre. Ebből egy cégcsoport nőtt ki, amely részt vett többek között a magyar mezőgazdasági és élelmiszer-ipari cégek uniós stratégiájának kidolgozásában.
Gyűjteménye ettől az időszaktól teljesedett ki. „Nyugat-Európában tíz éve zajlik a folyamat: az egykor Délkelet-Ázsiában dolgozó francia, német, holland, belga és amerikai nagyszülők leszármazottai kész gyűjteményektől válnak meg alacsony áron, mert nem kötődnek hozzájuk érzelmileg.” Zelnik István szerint a világraszóló gyűjtemény létrehozásához szükség volt rá, hogy a nagy történelmi lehetőségeket felismerje.
Természetesen most is ad, vesz, cserél; tizennégy éves kora óta ez állandó folyamat. Nemrég ötven khmer bronzszoborért kapott egy X. századi tyám aranykoronát és diadémet, amely drágakövekkel van díszítve – ennek értéke szinte felbecsülhetetlen.
Állítása szerint mindenhol lehet valami értékeset, egyedit találni: egy marokkói bazárban tyám ezüsttárgyakra bukkant, Mauritius szigetén pedig olyan, hajóroncsból származó porcelánfigurákra akadt, amelyekről két évtized múltán derült ki, hogy egy kínai porcelánszállító dzsunkáról származtak.
Az ösztön, a tapasztalat és persze a merészség is jól jött, amikor az Ardennek egyik belga kisvárosában, Cineyben egy kereskedő bronz- és fémtárgyai közül a fia először egy kis ezüst pénztartót emelt ki, amelyről kiderült, hogy egy Fabergé ezüst kopejkatartó volt. Zelnik István egy sárgaréz színű istenszobrot vett meg, melyről a kereskedő is sejtette, hogy sokat érhet, így 35 ezer forintnyi belga frankért adta oda. Erről kiderült, hogy XII– XIV. századi jávai arany istenszobor, amelyből a világon csupán négy található a nagy múzeumokban, és nemzetközi kereskedelmi ára félmillió dollár.
Hároméves feltárásba is belefogott az egykori diplomata. A X. századi khmer birodalom fővárosának, Koh Kernek a feltérképeztetését indította el. A kambodzsai kormánnyal aláírt szerződés értelmében kulturális, archeológiai, építészeti és környezetvédelmi felmérést végeznek a még kilencven százalékban dzsungel borította nyolcvan négyzetkilométeres területen. Úgy véli, hogy a kutatómunka megteremti az alapját annak, hogy az UNESCO a világörökség részévé nyilvánítsa a területet.
Ott – reményei szerint – a kormány új típusú, a turizmusból eredő környezeti hatásokat is szem előtt tartó világörökségi helyszínt alakít ki, hogy megvédjék a felbecsülhetetlen értékű, hatvan-nyolcvan templomból álló egykori főváros maradványait.
Messzire jutott Zelnik István a csodálatos gyerekkori teaháztól.
De az emlékek hatása alatt a napokban otthonosan mutatta, mi merre volt a régi Zamárdiban, amikor még a feltöltetlen parttól nem messze lakott szüleivel. Aztán előkerültek a régi osztálytársak, velük a gyerekkori szerelem emléke, a csínyek Gyulával, aki az osztály imposztorai közé tartozott. Vele járt rókalyukat füstölni vagy galambot fogni, s visszagondolva életveszélyes körülmények között másztak fel a templomtoronyba.
A galambászat különösen fontos számára. Még mindig őrzi a képet a nyertes madárról; a gondozásra még a most is Zamárdiban élő Schwartz Ferenc tanította, akivel galambházat is építettek.
Nagy ívű tervei mellett nem felejti el azt a megyét, ahonnan az életre szóló indíttatást kapta. Zamárdi határában kiterjedt avar kori temető húzódik, amelynek jó részét már feltárták, s a városnak szándékában áll, hogy a Kaposvárra szállított leleteket hazavigye, és méltó helyen kiállítsa.
– Nem elképzelhetetlen, hogy ezt a helyi kezdeményezést felkarolom, de erről még korai lenne beszélni. Somogyországban töltöttem életem egy nagyon harmonikus korszakát, így ha van lehetőségem, akkor teszek valamit az itteni kultúráért – búcsúzott Zelnik István.
Budapesten mutatja be a 16 ezer darabos gyűjtemény legjavát, amelynek négy csoportja világszenzáció
Zelnik István négy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy teljes tudományossággal felbecsülteti 16 ezer darabos gyűjteményét, amelyből kétezer arany- és ezüsttárgy. Ekkor derült ki, hogy műkincsei közül 100-150 darab egyedülálló, azaz nem ismernek belőle második példányt, így felbecsülhetetlen értékű. A teljes gyűjtemény piaci ára 1,5 milliárd dollárra tehető. Ekkor szembesült azzal, hogy milyen óriási vagyonnal rendelkezik. Tárgyairól egy teljes szakmai ismertetést is közread húsz kötetben. A gyűjtemény legjavát jövő ősszel múzeumi keretek között mutatja be Budapesten.
A kiállításra szánt tárgyak négy csoportja világszenzáció: a tyám arany- és ezüstkincsek, a khmer birodalom kincsei, a délkelet-ázsiai magas fennsíkok letűnt királyságainak aranykincse, illetve egy ázsiai aranymaszk- és aranyszobor-gyűjtemény.
Az Andrássy úton nyíló Délkelet-ázsiai Aranymúzeum mellett Zelnik István egy ehhez kapcsolódó könyvtárat és önálló kutatóközpontot is szeretne létrehozni. Ezenkívül tehetséges fiatal magyar hallgatóknak ösztöndíjat alapít, amelyet később nemzetközi szintre kíván emelni. Úgy gondolja, hogy a magánmúzeum milliárdos bevételt hoz majd, amelyből jutni fog a magyar kortárs művészet és kultúra mecenatúrájára is.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 18 hozzászólás érkezett-
18. kmer pot 2010. március 12. 03:43
Gratulacio Dr Zelnik Istvannak
Bill Gates a vilag leggazdagabb emberenek sikerult 56 billio Us $ privat vagyont osszeszednie.
Zelnik Ur volt olyan szerencses hogy a bolha piacokon ennek felet 10 ev alatt gyujtotte ossze.
Ha a Magyarorszag vezeteset Rea biznak
Canaan lenne ott hamarosan!
Sajnos nem minden arany ami fenylik es
remelhetoleg az a sok sok hamisitvany ami a Del Kelet Azsiai Piacokon rendszeres nagy ivben elkerulte Dr Zelnik Istvant.
Sajnos a porcelain targyainak nincs, illetve csekely ertekuk van es ha a tobbi resze a gyujtemenynek is hasonlo, ugy egy nap a Dr Ur arra fog felebredni hogy nem volt erdemes 26 billiora biztositani a gyujtemenyt!!!
Szeretnem a Biztosito Tarsasag Cimet ...mert nekem gondom van a Lamborginimet megfelelo arban biztositani!!
Tisztelettel:
Crack Pot -
17. Géczi Gábor 2009. november 23. 12:08
Pistám,
Csak mostanában jutott hozzám el a hír, mert újságolvasás helyett tudok jobbat. Örülök, hogy van jó hír is és éppen általad. Be is számolok róla a Civil Rádióban, ahol önkéntes szerkesztö vagyok már évek óta. Én sem bírtam a szakmaiságot elnyomó protekcionizmust. -
16. Sallay Erzsi 2009. november 1. 14:12
A budapesti Petőfi Gimnáziumban egy osztályba jártunk. Sajnálom, hogy sehol nincs megemlítve, hogy Sövény Aladár az osztályfőnökünk volt. 1969-ben érettségiztünk.
-
15. cavalry 2009. október 30. 21:07
Európa gyüjteményeinek nagy része hasonló módon került elszállításra. Mindenki fizetett értük pár marék üveggyöngyöt a rászorultaknak. Soletti hozzászólásában van valami igazság. Egyébként ismerem az urat, rendes ember egyébként, ha neki ez volt a szórakozása és sikert ért el, akkor csak gratulálni lehet neki. Ilyen a világ..
-
14. Oszi bácsi 2009. október 24. 14:18
16.000 (t i z e n h a t e z e r)darabos gyűjtemény - mindez "munka" mellett? Szvsz láthatjuk még előzetesben stb. Ez (is) egy elképesztő alak.......
-
13. lyda 2009. október 18. 09:57
Szeretném,ha a mai fiataloknak is lenne eszményképük,akik mellett felnőve életcélt tudnának kapni. -
12. tarzsuzsan@freemail.hu 2009. október 1. 17:30
Aki minap meghallgatta a rádiot:Kossuth. Kérdezték tőle,nem akarta más országokba vinni? Nem,,,,magyar vagyok itt a helye.Nem tudom hogy ,mint szedte össze,de becsülendő hogy ide hoz majd egy kis turista forgalmat,nem ugy mint a libapásztor.Azért irigylem a rengeteg nyelvtudásáért és amit a világból látott. Lehet utánozni,nekem nem voltak ilyen fájintos szüleim.Jó egészséget és legyen hozzá ereje,hogy 2o1o őszén megnézze az Andrássy uti ház megnyitoját.Mert most indult az átépités. Elmennék munka felügyelőnek.Szép napot.
-
11. csore65 2009. szeptember 30. 20:51
Undorító!Engem nem az irigység vezérel,hanem az hogy az ilyen "RATE"utánzatok Nagyzolnak!
-
10. hamilcar 2009. szeptember 29. 10:59
U.I:Éves fízetés volt megállapítva,de siettem .
-
9. hamilcar 2009. szeptember 29. 10:48
Miért tagadott múltra búszke a magyar és
nem a elmúlt hatvan évre.
Külképviselett ellátók vezetők 70-80-évek
idején Ázsiai térségben 30 000 US dollár
a fizetés plusz ellátás.
Tény hogy nem élte fel pénzét,ugyan ugy
mint azon személyek sem akik a gazdaságot müködtették akik épittetek saját etrőből.
De múlt vezetői kőnnyen gazdálkodtak
elődők hamvaiból.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pudingos desszertcsodák
Önmagában is isteni egy krémes puding, de desszerteket is feldobhatunk vele. A sütiket is tölthetjük, színesíthetjük pudinggal!









