Per a bank ellen: aljas kifogások, vagy valóban nincs esély?
Mik ezek?
XA pénzügyi felügyelet szakemberei és banki jogászok azt állítják: nem lehet a devizahitel-szerződések tisztességtelenségét kimondani a luxemburgi európai bíróság nemrég született állásfoglalása nyomán, amire hivatkozva a hazai jogásztársadalomból egyedül a siófoki Léhmann György szólítja fel perindításra az adósokat. Kollégái eddig hallgattak a kérdésben. Léhmann a most megszólaló szakértők kifogásaira úgy reagál: azok gyermetegek és aljasak.
Egy hűségnyilatkozattal kötött szerződés ügyében kért iránymutatást a Pest Megyei Bíróság Luxemburgtól, mely nyomatékosította, hogy milyen esetekben kell a fogyasztókkal szembeni eljárást tisztességtelennek ítélni. Léhmann György szerint ez alapján a devizahitelesekkel kötött szerződések egyoldalú módosításai is semmissé nyilváníthatók.
A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) szóvivője, Binder István azt mondta az azenpenzem.hu portál kérdésére: Luxemburg sem mondta ki, hogy a más szektorra vonatkozó megállapításokat automatikusan, minden vizsgálódás nélkül át kellene venni. A tisztességtelenséget esetről esetre kell megítélni. S a Luxemburg elé került távközlési szerződés esetében is végső soron a magyar bírói fórumnak kell dönteni a szerződési feltételek összességének és a nemzeti jognak a figyelembe vételével.
Banki jogászok azt állították a portálnak: a hitelszerződések már csak azért sem vethetők össze a távközlésiekkel, mert előbbieknél minden esetben lehetséges az ügyfelek részéről a felmondás, a luxemburgi állásfoglalásban pedig a felmondási lehetőség hiányát egyértelműen a fogyasztókra hátrányos feltételként értékelték. A siófoki ügyvéd erre azt mondta: számtalan hitelszerződés tartalmát ismerte már meg, de köztük eddig egyetlen olyan akadt, amely tartalmazta, hogy az adós egyoldalúan is kiszállhat. Ebben az esetben viszont a közel tízmillió forintos kölcsönt tizenöt napon belül vissza kellett volna fizetni...
Léhmannt egyébként naponta két-háromszáz devizaadós keresi meg, számosan adtak már neki peres megbízást is. Nemrég írtuk meg, hogy a jogász úgy számol: huszonöt éves átlagos futamidőt feltételezve több mint háromezermilliárd forint jogtalan haszonhoz juthatnak negyed évszázad alatt a bankok.
Az azenpenzem.hu portál szakértői szerint hosszas, bonyolult folyamat lehet egy bankkal szembeni per, eljutni annak kimondásáig, hogy – amint azt az ügyvéd állítja – a bank nem az indokolható mértékben drágította a devizahitelt.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. Öcsimama45 2012. június 22. 10:32
Én is hitelt törlesztek, de nem Frankban, hanem Forintban egy siófoki panelház tulajdonosaként az általunk 2009-ben igényelt és érvényesen oda itélt, de a mai napig meg nem kapott állami támogatás helyett felvett hitelt. A házat teljesen felújíttattuk, de az önrészünk mellett, az állami támogatás hiányában, kényszerből felvett hitelt is törlesztenünk kell! Vajon meddig? Ezzel együtt megértem a devizahitelesek problémáját is!
-
5. rudi52 2012. június 22. 07:00
Ez a binder egy aljas féreg! Annak idején a MÁV biztosító károsultjait is elutasította pedig az általa képviselt pszaf ott volt fizikailag is biztosítóban ellenőrizni a működést és ország-világ előtt kinyilatkozták a tv-ben, hogy minden rendben van a MÁV biztosítónál! Ezzel szemben a károsultak rá uszították az érvényes szerződéssel rendelkező biztosítottakra, hogy nekik kell helyt állni a károsultakkal szemben. Mindezek fejében törvénytelenül felszámolták negyedév közben a biztosítót, a mai napig nem hozták nyilvánosságra, hogy ténylegesen mennyi volt a hiány és egyáltalán volt-e! Akkor az allianz nyomására cselekedtek, persze most is a bankokat védik mert csak addig lehetnek hatalomban amíg a nép kárára a bankok hasznát hizlalják! Egy utolsó gazember a binder és bandája!
-
4. KiRaKaT 2012. június 22. 06:17
Szépjóreggelt!
Hát tudjátok, mindent meglehet tenni, ha azt egy kormány úgy akarja! Ha a saját érdekeiket végig tudták vinni a végtörlesztéssel, akkor annyi erővel 180 ft-on átválthatták volna a többi kilencszázezer hitelét is!
Vlado
Szerintem meg túlzott a bankok kamatpolitikája Magyarországon, ha csak az anyaországokat hasonlítom össze a mienkkel, nem beszélve a jövedelemkülönbségekről.
Akkor is inkább ez ellen kellene tenni, mint a bankokat sarcolni mindenféle adóval, mert ez közvetlenül az adósok javát szolgálná.
Az a bankok adósarca a gazdagok részére nyújtott 16% -os egykulcsos jövedelemadó miatt kiesett hiány betömésére szolgál, tehát ezzel megint csak saját előnyüket nézik, szemben az átlagpolgáréval. -
3. Vlado63 2012. június 21. 19:44
KiRaKat!
Kár, hogy amit írsz, abban semmi gazdasági racionalitás nincsen. Ha így lenne, (ami lehetetlen), akkor a bankoknak kellene állni ezt a hatalmas különbözetet, amely az árfolyamkülönbségből adódik. Te azt hiszed, hogy a "bankok" nem mások, mint "rossz bácsik", akik szépen zsebre teszik a pénzeket. Hát nem így van: a bank is egy gazdálkodó szervezet, amelynek van bevétele és kiadása. Emiatt nem tudná végrehajtani az általad javasolt dolgot, még ha akarná sem, mert abba egyszerűen belebukna... -
2. zozo67 2012. június 21. 13:48
1. KiRaKaT.
Igazad van sok dologban, de az előző kormány sem tett semmit ebben a dologban.
felelősségük nekik is hatalmas -
1. KiRaKaT 2012. június 21. 12:29
Mivel a devizahitelesek problémája 2010 nyarától az orbánkormány felelőtlen, ostoba magatartása miatt következett be, joggal számíthatnánk hibájuk korrigálására.
Nem a gazdagok és köztük saját maguk végtörlesztését kellett volna preferálni, hanem az egész hitelt törlesztő társadalomét, azt az egymillió embert!
Nem engedményezéseket kellett volna tenni bizonyos választói rétegeknek, hanem rábírni a bankokat arra, hogy a deviza növekedése miatt hiteleiket úgy váltság át forinthitelre és olyan kamatra ami után az eredeti szerződésben szereplő törlesztőrészleteket kellett volna a továbbiakban is fizetni.
Magyarán ha valaki 40 eft havi törlesztést fizetett a szerződése szerint, akkor továbbra is 40 eft legyen az átváltott forinthitele havonta.
Ez mindenki számára előnyös lett volna, nem buktak volna be tömegével a hitelek és a továbbiakban is kiszámítható költség lenne.
De a fideszkormány inkább hagyja tönkremenni családok százezreit, hogy így érdekérvényesítő szerepük csökkenjen, sajátos segélyezési eljárással manipulálhassák őket!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kéki Zoltán | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!





