Az év legfontosabb előadásai: Mohácsi-osztály az elitben
Mik ezek?
XAz első részben 2011. negyven, a honlap szerkesztői-újságírói által legfontosabbnak tartott előadást gyűjtötték össze szigorúan kronológikus sorrendben, azaz minőségi különbségeket ne jeleztek.
A negyven színházi produkció közé bekerült a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara akkor még negyedéves színészhallgatóinak – a rendező Mohácsi János osztályának – augusztus 17-i Bárdudvarnokon, a Petörke-tó paretján bemutatott Vízkereszt, avagy elmentek ti a jó k.... anyátokba című – amúgy diplomamunkának készült – darabja is.
„Az előadásban a történet tizedleges, a pillanat és a szituáció dominál, szinte függetlenül Shakespeare-től, és mégis minden pillanatban alázatosnak maradva vele, hiszen az előadás nem csak az értelmet keresi a jelenetekben azok egyszerű felmutatása helyett, hanem ezzel a vándorlós, tévelygős, laza játékossággal minden pillanatban harcol is a nézőért – valami ilyesmi lehetett az Erzsébet-kori színház –, és ehhez csak magát a színházat használja, semmi porhintést. Ez pedig olyan színpadi bátorság, amit nagyon kevésen vállalnak be” – írja a produkcióról a 7óra7.
A darabban játszók az idei évadban már különböző társulatoknál bontogatják szárnyaikat – Lovas Rozi és Béli Ádám éppen Kaposváron a Csiky Gergely Szíházban, előbbi a Tisztogatásban nyújtott maradandót, s mindketten szerepelnek A Kézben is –, ám tavalyi produkcióik közül a Vízkereszt... mellett Cseh Tamás-estjük is a színházi évad egyik kellemes meglepetésének számított – a nyáron az Egyesült Államokban is felléptek vele.
A Csiky Gergely Színház 2011-es produkciói közül nem került egy sem a honlap által legjobb negyvennek választott produkció közé – pedig a Tisztogatás vagy az Amint a mennyben simán odaférhetett volna...
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









