SONLINE

„Életünknek nincs olyan mozzanata, amelynek ne volna mesebeli párja. A mesékben megtalálhatjuk mindazokat az örömteli eseményeket és konfliktusokat, amelyek az embert végigkísérik életútján - a bölcsőtől a koporsóig. Csodálatos történetek szólnak a születésről és a halálról, a felnövés közben bennünket veszélyeztető és segítő erőkről, az újabb megpróbáltatásokról és persze a boldogságról, amelyet a mese végén majdnem minden hős megtalál. Nagyon fontos körülmény, hogy ezt a boldogságot soha nem adják ingyen: meg kell szenvedni, meg kell küzdeni érte, s ha a hős túljutott a sűrű erdőn, a sárkányokon és boszorkányokon, még akkor sem lehet biztos benne, hogy az övé lesz a világszép királyleány” – írja Boldizsár Ildikó mesepszichológus.

Emiatt is vallják a szakemberek, a mese nemcsak a gyerekeké, minden korosztály megtalálja benne a neki szóló tanulságot: a megyei múzeumban pénteken megnyíló Aki nem hiszi, járjon utána című pécsi vendégkiállítás a felnőttek számára is rengeteg érdekességet nyújt, a mesék világának alakjai, tárgyai, eszközei szó szerint kézzelfogható közelségbe kerülnek.

– Az ország hat bábszínházából, a Bóbitából, Vaskakasból, a Vojtinából, a Meseboltból, a Kabócából és a MárkusZínházból érkeztek a bábok – mutatja Dénes Andrea, a Baranya megyei múzeum munkatársa. – Részben a meseolvasásra, ezen belül is a magyar eredetű mesék olvasására szeretnénk felhívni a figyelmet, részben szeretnénk a mai gyerekeket is megismertetni a mesékben gyakran szereplő tárgyakkal, állatokkal, növényekkel.

A mai gyerekek ugyanis sokkal kevesebbet olvasnak, mint a korábbi korosztályok, az olvasott mesét gyakran helyettesíti a mesefilm, ami azonban nem pótolja a szülő-gyerek együttlétét, a könyvből olvasást, s nem segíti úgy a gyerek testi és lelki fejlődését, képzelőerejét, mint egy igazi olvasott mese.

– Mely jobbára elvesztette már tradicionális szerepét – magyarázza Komáromi Gabriella irodalomtörténész –, hiszen eredendően nem a gyerekeknek, hanem a „ház népének” szólt, s amellett, hogy szórakoztatott, élményt adott, rengeteg tanulsággal, megoldással szolgált. Ez a hihetetlen tudás- és információanyag tartotta tulajdonképpen életben, emiatt alkalmas ma már többek között gyógyításra is, s ezért nem fog megszűnni.

Magyarország meseirodalmi öröksége óriási, alig akad olyan nagy író vagy költő, aki ne alkotott volna a műfajban, köztük olyanok is, mint Babits, Tóth Árpád vagy Ady Endre, akikről sokan nem is gondolnák.

– Lázár Ervinnel óriási magasságokba emelkedett a hazai meseirodalom – folytatja Komáromi Gabriella –, s a rendszerváltás után is, noha sok minden hatott ellene, divatos műfaj maradt a mese, akad olyan antológia, melyben a legismertebb kortárs írók kizárólag mesékkel szerepelnek.

És megint nemcsak gyerekeknek szólnak, a legjobb példa rá a Harry Potter- vagy A gyűrűk ura-sorozat, melyek megint az egész „ház népének” szóló fantazyk.

– A legnagyobb hasznuk, hogy sokakat rávettek az olvasásra – állítja Komáromi Gabriella –, ugyanis az elmúlt évtizedekben megtörtént a szabadidő újrafelosztása, s kevesebb idő jutott a könyvekre. A gyerekek olvasása pedig a felnőttekétől függ, ugyanis a szokások mintakövetésen alapulnak és sajnos ma már egyáltalán nem presztízskérdés az olvasottság.

A gyerekek számára is marad a televízió, s bár a közszolgálati csatornán még láthatóak a hazai klasszikusok, mint a Magyar népmesék, vagy Bálint Ágnes meséi, a kereskedelmi televíziók az amerikai és a japán rajzfilmekkel keresik a legfiatalabb korosztály kegyeit.

A cikk a hirdetés után folytatódik

– És a válságban, hiszterizált körülmények között élő gyerekek fogékonyak ezekre pörgős mesékre, melyek az idősebbek számára sokszor követhetetlenek – teszi hozzá az irodalomtörténész. – Pedig elsősorban a távol-keleti mangakultúra veszély az európaira, ugyanis sokkal érzéketlenebb, kegyetlenebb: a művészet torpedója, hogy nem mutat érzelmeket. A megfelelő közegben szocializálódott gyerek viszont megérti, ha valami neki szól, ezért is nagy a szülők és az iskola felelőssége, amikor irányítják, mit olvasson vagy nézzen a tévében.

Ez a célja a kaposvári kiállításnak is, ahol a bábok találkoznak a mesék valós elemeivel, valamint olyan régi, népi használati tárgyakkal – rosta, motolla, rokka, teknő, korsó, szűr, guzsaly –, melyet ma már sokszor a szülők sem láttak, ismernek, s a valós világot képviseli a mesék állatvilága is. Ám a gyerekeknek talán a legfontosabb, hogy a kiállítás meseösvényén végighaladva tündérekkel, ördögökkel, óriásokkal, vízitündérekkel találkozhatnak, és bemerészkedhetnek egy félelmetes, sötét barlangba is. Emellett múzeumpedagógiai foglalkozásokon is játszótérben kerülhetnek még közelebbi kapcsolatba a mesék csodálatos világával.

– Mely amerikai pedagógusok szerint a gyerekek gondjainak felét megoldaná – mondja Komáromi Gabriella –, persze, csak ha rendszeresen mesélnének nekik. Ezért is vallom, rengeteget vét a gyereke ellen, aki nem mesél neki...