Dombormű emlékeztet a főispánra
Mik ezek?
XA múzeum Európa park felőli oldalán fehér lepellel volt borítva az az alkotás, melyet Szép Tamás ügyvéd, a kaposvári közgyűlés képviselőjének ötlete és kezdeményezése nyomán Széchényi Ferenc, Somogy vármegye egykori főispánjáról készült.
Lőrincz Sándor, a megyei önkormányzat főosztályvezető-helyettesének köszöntőjét követően az ötletgazda szólt Széchényi Ferenc életéről és a megyéhez való kötődéséről. Ebből kiderült: az egykori főispán már fiatal korától gyűjtötte a hungaricumokat, a magyar nyelvű és vonatkozású könyveket és egyéb kiadványokat, majd 1802-ben a nemzetnek ajándékozta nagycenki magyar könyv-, metszet-, térkép-, érme-, nyomtatvány- és kéziratgyűjteményét, ezzel megalapítva az Országos Széchényi Könyvtár elődjét.
A főispánról Gera Katalin szobrászművész készítette az alkotást
A főispánról Gera Katalin szobrászművész készítette az alkotást, melyet a megye és a város közösen támogatott. A Széchényi-reliefet Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és Szita Károly, Kaposvár polgármestere leplezte le.
Örökségünk Somogyország Kincse
Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke öt Örökségünk Somogyország Kincse díjat adott át a megyeházán csütörtökön, így Galimberti Sándor és Takáts Gyula életműve, a Csurgói Szentlélek templom, az Andocsi műemléktemplom és a Szóládi löszpincesor kapta meg a kitüntető címet 2010-ben.
Gelencsér Attila öt Örökségünk Somogyország Kincse díjat adott át
Könyvbemutató: Somogyország
Régi vágya volt már a megyének, hogy egy részletes, aktuális, képekkel illusztrált kötettel mutathassa be Somogyországot – mondta Sárdi Árpád ötletgazda, a megyei közgyűlés alelnöke azon a könyvbemutatón, melyen a közönség is megismerhette a Somogyország című gyűjteményt.
A könyv a somogyi ember és a természet példaértékű kapcsolatáról szól
Cseicsner Endréné Hegedűs Erika, a kötet szerkesztője elmondta: a Somogyország a somogyi ember és a természet példaértékű kapcsolatáról szól. Arról, miként őrizzük meg a Dráva vagy a Balaton egyedi szépségeit, megyénk különleges nevezetességeit. Mindehhez természetvédelmi szakemberek, vállalkozások nyújtottak segítséget, példás összefogásból született meg a könyv.
Minden fejezet légifelvételekkel kezdődik az adott tájegységekről, több mint húsz fotós ötszáz felvételén keresztül mutatja be Somogy vidékeit. A kötet zárt szerkezetű, ami azt jelenti, hogy a magyar, a német és az angol fordításban egyaránt karakterre pontosan dolgozta ki az író és a fordítók az egyes vidékek leírásait. Az elegáns borító nemcsak a könyvespolcokon mutat majd jól, de remek ajándék is lehet szülőmegyénkről.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pudingos desszertcsodák
Önmagában is isteni egy krémes puding, de desszerteket is feldobhatunk vele. A sütiket is tölthetjük, színesíthetjük pudinggal!









