Az őszinteség az, ami hosszú távon működik – vallja a Tankcsapda frontembere, Lukács Laci. A zenekar közel 35 éve a közönség egyik legnagyobb kedvence, és bár voltak lazább és nehezebb időszakaik, egy dolgot sosem gondoltak komolyan: azt, hogy abbahagyják a zenélést. Több, mint három évtized legnagyobb slágereivel a hétvégén Európa Kulturális Fővárosában lépnek színpadra az ország egyik legnagyobb szabadtéri, vidéki koncerthelyszínén, a Gyárkertben.
Bűnösnek találták cserbenhagyásért V. Martint, azt a férfit, aki az M3-as autópályán halálra gázolta, majd magára hagyta az ott sétáló B. Katát. A férfi szervezetében amfetamint is találtak a baleset idején.
Nyári szabadtéri koncertekre emlékeztető méretű tömeg gyűlt össze szombat este a kaposvári Kossuth téren, ahol az MTV Music Week keretében az ország legkedveltebb rockzenekara a Tankcsapda csapott a húrok közé.
A RockBalaton idén több újítással tért vissza, fotókiállítások kísérték a rendezvényt és beiktattak egy nulladik napot is, amelyet a Tankcsapdával tölthettek a rajongók.
Két évig szervezték, és most összejött: öt napon át csaknem húsz rockbanda dübörög Fonyódon. Olyan ismert zenekarokat hívtak meg a szervezők, mint a Tankcsapda, a Depresszió, a Karthago, a Moby Dick és a Pokolgép.