Mindent belepakoltak

2019.03.09. 18:00

Megérkezett Magyarországra a Samsung Galaxy S10

Az első AMOLED kijelző, az első kétoldalt ívelt kijelző és az első dual pixel kamera. Többek között ezek köthetők a Samsung Galaxy S prémium okostelefonsorozatához.

Részletesen is beszámoltunk már a koreai óriás új prémiumkészülék családjáról, a Galaxy S10-esről.

Ezzel a készülékkel ünnepeli a Samsung a tizedik születésnapját: finoman szólva nem éppen olcsó, az igaz, de némi vigaszt jelenthet, hogy a hónapban sorra jelentek meg a felhasználók számára sokkal öncélúbb megoldásokkal szerelt, még drágább csodák.

Az S széria történetén keresztül nyomon követhető az okostelefonok fejlődése és

láthatóvá válik, igazából milyen irányba is tart a mobiltechnológia.

A Samsung az elmúlt közel tíz évben fejlesztések egész sorát mutatta be, amelyek később az egész iparágra hatással voltak. Készülékeikben először alkalmazták az AMOLED technológiát, a kétmagos processzorokat, a vállalat mutatta be az első mobilkészüléket LTE-A támogatással és a kétoldalú ívelt kijelző mellett, például a dual pixel kamera és az Infinity Display használata is a Samsung nevéhez köthető.

Kérdés, ki tudjuk-e fizetni, de eddig a(z egyik) legjobb

Az S10-es a fejlett kameratechnológia, az intelligens okosmegoldások és az újgenerációs ökoszisztéma által olyan funkciókat kínál, melyek eddig elérhetetlenek voltak a felhasználók számára.

Előállt a koreai óriás a készülékkel a Samsung eddigi legfejlettebb kijelzőmegoldásával, az első Dinamikus AMOLED kijelzővel. Az első HDR10+ tanúsítvánnyal rendelkező okostelefonként képes minden eddiginél élénkebben megjeleníteni a digitális tartalmakat, a dinamikus színtérképezésnek köszönhetően pedig a legkülönbözőbb árnyalatokat is élethűen adja vissza.

Fotó: Samsung

Formatervezésben is megújult a sorozat, az eddig alkalmazott megoldások helyett most csupán egy kamerasziget töri meg a kijelző folytonosságát, hogy a fogyasztók a lehető legjobb mértékben kihasználhassák azt. A Galaxy S10 Vezeték Nélküli Töltésmegosztás funkciója a kompatibilis viselhető eszközöket is képes tölteni.

Lehet játszani: nem csak fiataloknak

A gamerekre gondolva, a jobb játékélmény érdekében a Galaxy S10 mesterséges intelligencia alapú, eszközön belüli játékteljesítmény-optimalizáló szoftverrel és prémium hardverrel, Dolby Atmos rendszerrel és egyedi tervezésű hőcserélő rendszerrel érkezik.

A Galaxy S10 az első olyan mobileszköz, amelyet a Unity platformon létrehozott játékoknak megfelelően optimalizáltak.

Az új készülékek nőnapon értek a hazai boltok polcaira: a Galaxy S10, Galaxy S10+ és Galaxy S10e 309.990, 344.990 és 257.990 forintos áron kaphatók.

Borítókép: A Samsung Galaxy S10e okostelefont próbálja ki egy látogató (MTI/AP/Emilio Morenatti)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!