Igazán térbeli

2021.05.17. 15:13

Ezért izgalmas a volt Apple-tervező hangfala

Nem azért fogjuk szeretni, ami elsőre látszik a húsz évet az Apple kötelékében lehúzott mérnök munkájából.

Christopher Stringer ott volt a még mindig ikonikus iPhone, iPad, MacBook, Apple Watch és más menő Apple kütyü tervezésénél. Két éve a társalapítója és vezérigazgatója a Syng nevű cégnek, amelyik a minap mutatta be termékét, az asztalra vagy padlóra helyezhető, gömb alakú hangszórót.

Fotó: Syng

A Cell Alpha körülbelül olyan „retro-jövőbeli” látványt nyújt, mintha valaki még 1970-ben megálmodta volna, hogy miként néz ki majd 2050-ben egy hangrendszer.

Miként az el is várható egy veterán Apple tervezőtől,

szokatlan darab, de mégsem a kinézetétől érdekes.

Stringer úgy véli, hogy az audió készülékek hardvereivel nem foglalkoztak eleget az utóbbi időben, a lehetőségek lényegében még mindig a monó, a sztereó és a surround hangzásra korlátozódnak. Új megoldásával a hangszórók felmérik az adott helyiséget.

Három érzékelő „tapogatja” ki a szobában lévő tárgyak elhelyezkedését, a visszhangot és a konkrét helyszínhez igazítja a térbeli hangzást.

Nem meglepő módon a hangfeldolgozó emlékeztet az Apple HomePodjára – Stringer dolgozott ezen, míg az Apple-nél volt állásban.

Igaz, az árak is olyan Apple-szerűen alakulnak: az asztali állványos 1799, a padlón elhelyezhető 1969 dollárba, azaz félmillió forint fölötti induló összegbe kerül.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik