Életmód

2010.01.11. 09:43

Tanítsd meg veszíteni!

Szeretnéd, ha a gyermeked győztes típusba tartozna, és amibe csak belevág, sikeres lenne? Vajon mennyire reális ennek a lehetősége? Biztos, ami biztos: nem árt, ha megtanítod veszíteni.

NANA.HU

A te gyereked a legszebb, a legjobb és a legokosabb. Ez így természetes – minden anya (kimondva, kimondatlanul is) ezt gondolja. Szülőként bizonyára te is azt szeretnéd, hogy a te fiad, lányod legyen a „világ” legsikeresebb embere. Az elsőséghez azonban hosszú és rögös út vezet, és bármennyire is óvjuk-védjük, terelgetjük a gyereket, egyáltalán nem biztos, hogy mindig elsőként ér a célba, előbb-utóbb bekövetkezik a kudarc, amikor „csak” második lesz.



Egyszerűen nem tud veszíteni

„Három év van a két lányom között, a nagyobbik most kezdte az elsőt. Mindig úgy neveltük, hogy legyen szó bármilyen játékról, sportolásról – és most tanulásról – ne keseredjen el, ha nem végez az első helyen. – meséli Kinga. – A kisebbiknél azonban sorra kudarcot vallunk: egyszerűen nem fogadja el a vesztes szerepet, ilyenkor feláll és elvonul, vagy ami még rosszabb hisztizni kezd. Egyszerűen nem tudom, mit tegyek, hiába próbálom elmagyarázni neki, hogy nem a győzelem a fontos. Most az oviban még hagyján, de mi lesz majd az iskolában, ha kudarcok érik? Mit csinálok rosszul?"

Jogos vágy, de nem reális

„Minden szülő sikeres emberkét szeretne nevelni a gyermekéből
, megvédve őt minden csalódástól és kudarctól, legyen szó iskolai megmérettetésről vagy egy otthoni társasjátékbeli csatározásról – mondja Szabó Andrea gyermekpszichológus. – De amennyire természetes ez a szülői vágy, annyira irreális is, hiszen a gyerekek nem egyformák, nem lehetnek kiemelkedően sikeresek mindenben. Ezért a szülők azzal tesznek a gyereknek a legjobbat, ha a nyeréshez vezető képességfejlesztés mellett megtanítják veszíteni is. Ami nem is olyan egyszerű.”

Fontos az egyensúly

Mint annyi mindenben, itt is rendkívül fontos, hogy egyik irányba se billenjen ki nagyon a mérleg nyelve. A gyermeket elsősorban nyerni kell megtanítani (támogatni az önbecsülését, önbizalmát, versenyszellemét, egyéniségét), ugyanakkor mindemellett természetessé kell tenni számára, hogy az is előfordulhat, hogy a legnagyobb erőfeszítései ellenére is alulmaradhat.
Célszerű egyensúlyban tartani a nyereségeket és veszteségeket, így kialakul a gyerekben egy megfelelő (beképzeltség és kisebbrendűségi érzés nélküli) énkép. Ez olyan kettős és igen nehéz feladat, amit a felnőtteknek néha még saját magukkal szemben is nehéz megértetni, nemhogy egy kisgyermekben, aki egészen addig úgy érezte, ő van a középpontban, minden körülötte forog, és csakis ő nyerhet.

A családi játék szerepe

Mondják (és így is van), ha a gyermek közösségbe kerül, előbb-utóbb megtanulja, miként kezelje a különböző helyzeteket, hogyan oldja meg a konfliktusokat. De abban, hogy ezeket jól reagálja le, és könnyen fel tudja dolgozni, neked szülőnek is segítened kell.
Nagyon fontos a jó alapozás és a helyzetfelmérés. Az egyik legjobb alkalom, hogy láthasd, hogyan küzd, és miként reagál a győztes-vesztes szerepre, ha együtt társasoztok, kártyáztok, vetélkedtek. Ezekben a játékokban a kisebbek is megtapasztalhatják, hogy bárki nyerhet, sokszor nem (csak) a tudás, hanem jó adag szerencse is kell egy-egy jó helyzethez.

A győzelem nem ajándék!

„Nálunk sok tét nélküli játék mellett gyakran kerül elő „vérremenős”. – mondja a harminckét éves Andrea, a nyolc éves Balázs és öt éves Réka édesanyja. – A legtöbb játék a konkurenciára épül, vagyis céljuk a nyerés. És ez egyáltalán nem baj, mert a gyerekeknek igenis meg kell tanulnia átélni és „elviselni” a vesztes szerepet is, ebből adódik, hogy senki nem engedi a másikat nyerni, mindenki megküzd azért, hogy győztes lehessen. Aki nem tud veszíteni, az játékosként és az életben sem állja meg a helyét. Szerintem jó, hogy ezt a családi játékokban is meg lehet tanulni, mert ott még nincsen igazi tét. A gyerek következmények nélkül „begyakorolhatja” mind a győzelmet, mint a vereséget, így később utóbbit kisebb csalódásként, rugalmasabban éli majd át.”

Sok szülő esik abba a hibába, hogy hagyja nyerni a gyermekét, hiszen nincs is jobb érzés annál, mint látni a gyermek arcán a kirobbanó örömöt, ha győztesként ér célba. Mégsem jó, ha mindig a javára „csalva” dőlne el a játék sorsa. Ahogy az sem jó, ha mindig az okos felnőtt győz, aki mindig mindent jobban tud. Itt kell megtalálni a középutat: néha jól jön a kegyes csalás, mert nem megy el a gyerek kedve a játéktól, de nem minden alkalommal!

Hogyan taníthatod meg elfogadni a kudarcot?

* Egy-egy játék után (bárki is nyer) mindig beszéljétek meg a történteket.
* Mondjátok el, mit éreztetek játék közben, győzelemkor, illetve, amikor alul maradtatok.
* Magyarázd el, hogy mindenki kimutathatja az érzelmeit: szabad örülni, szomorkodni, néha még sírni is. Fontos, hogy a gyerek lássa, hogy a szülők szerencséje is változhat: rájuk is igaz az „egyszer fent, egyszer lent” mondás.
* Néhány mondatban elemezzétek ki, hogy az aktuális győztes miért nyert, illetve a vesztes miért veszített (ha a gyermek megtanulja „visszanézni” sikerei, kudarcai okát, könnyebben fog majd reális célokat kitűzni maga elé)
* Mindig dicsérd meg, ha fejlődött vagy szépen küzdött – akár nyert, akár veszített!
* Végül, de nem utolsósorban: hangsúlyozd elégszer, hogy nem mindig a győzelem a lényeg, hanem a közös játék.

Ezek is érdekelhetik