Salzburgi séta

2017.08.29. 13:48

Barangolja be velünk Mozart szülővárosát!

Az osztrák ékszerdoboz csodás ételeket és izgalmas programokat kínál.

Ausztria negyedik legnagyobb települése egész évben remek úti célnak bizonyul, hiszen minden évszakban más és más arcát mutatja. Ősszel is jól esnek a hosszú salzburgi séták, melyek során közelebbről is megismerkedhet ezzel a csodás, német határ menti várossal – írja a Fanny Magazin.

Mozart nyomában

A híres zeneszerző, Wolfgang Amadeus Mozart a Getreidegasse 9. szám alatt álló ház 3. emeletén látta meg a napvilágot 1756-ban. A szülőházában üzemelő múzeumot 1880-ban alapította a Nemzetközi Mozart Alapítvány. A látogatók többek között azt a zongorát is megtekinthetik, amelyen a zseniális elme rendíthetetlenül gyakorolt, valamint a zeneszerző gyerekkoráról szóló tárlat is várja a látogatókat. 1773-ban a zeneszerző átköltözött az akkori Hannibalplatzra, ahol 7 évet töltött, a ház ma múzeumként üzemel.

Kincsek után kutatva

A városba érkezve a helység fölé magasodó Hochensalzburg vára minden bizonnyal megragadja az ember tekintetét. Közép-Európa egyetlen teljesen épen maradt erődítménye 1077-ben épült, majd néhány évszázaddal később kibővítették. Csodás középkori hercegi szobákkal, valamint vármúzeummal csábítja történelmi sétára a látogatókat. A páratlan panoráma miatt is megéri felkapaszkodni a hegyre, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a környező vidékre és a településre. Ez a túra a városnézés nyitányaként és záróakkordjaként egyaránt pompás program.

A zöld kupolákat követve könnyen eljuthat a dómig, amely egyértelműen a tartomány vallási életének fontos központja. A tízezer hívő befogadására alkalmas, 101 m hosszú, barokk stílusú templom kupolája 81 m magas. A történelem hányattatásai ezt az épületet sem kímélték, tűzvész és más csapások pusztították, a renoválások után ma mégis ez a város egyik legtöbbet fotózott látványossága.

Kulináris különlegességek

Salzburgban jól megférnek egymás mellett a modern bárok, az elegáns éttermek, az árnyas ligetekben lévő sörözők és a baráti hangulatú kocsmák. A megfáradt utazók többek között ízletes melange, frissen sült almás rétes és Mozart-torta, valamint sör közül is választhatnak. Aki pedig többre vágyik, az a Salzburger Wirtshauskultur programot keresse, amelynek célja, hogy a hozzá csatlakozó vendéglátók megismertessék vendégeikkel a régió unikális ételeit, italait.

Címkék#Mozart

Ezek is érdekelhetik