Szent Istvánék nyomában

2017.11.28. 14:08

Zarándokutat alakítanak ki a magyar szent család tiszteletére

Szent Istvánra, Boldog Gizellára és Szent Imre hercegre irányítaná a figyelmet A magyar szent család nyomában című tematikus zarándokút, amelynek megvalósítására 1,5 milliárd forint pályázati támogatást nyert a katolikus egyház.

A keresztény Magyarország bölcsőjének és a család szerepének megismerését segíti majd a Székesfehérvári Egyházmegye kezdeményezése, amely újszerű eszközökkel igyekszik majd kielégíteni mind a vallási, mind a kulturális turizmus igényeit - mondta Dózsa István püspöki vagyonkezelő a projekt keddi székesfehérvári sajtótájékoztatóján. Hozzátette: céljuk még, hogy Székesfehérvár, Bodajk és Vértessomló újra családi búcsújáróhellyé váljon.

Spányi Antal katolikus megyés püspök kiemelte, hogy Székesfehérvár az első magyar szent család – Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre herceg – városa, és egyedülálló tiszteletüket ez a beruházás tovább erősítheti.

Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester jelezte, hogy a zarándokút a jövőbeni Árpád-ház sétaút része lesz.

Spányi Antal püspök (kb) és Cser-Palkovics András polgármester (kj) a sajtótájékoztatón. Forrás: szekesfehervar.hu

A 2019-re befejeződő, százszázalékos támogatású Ginop-projekt keretében Székesfehérváron, a püspöki palota kertjében látogatóközpont épül, amelyben kőtár, látványraktár, tematikus kiállítótér lesz, az emeletén pedig múzeumpedagógiai foglalkoztatók létesülnek. Az egyházmegyei múzeum épülete megújul: a homlokzat részleges rekonstrukciója mellett a belső udvar a zarándokok fogadására alkalmas térré alakul, ahol kisebb rendezvények, koncertek lebonyolítására is lehetőség nyílik. A püspöki palotát részlegesen felújítják, és az emeleti részen láthatóvá válik, hogy a mindenkori székesfehérvári püspökök miként adták át a szent család üzenetét az embereknek.

Bodajkon a Segítő Szűz Mária-kegytemplom mellett, a Szent Imre Zarándokházban – az épület átépítésével – 56 személyes zarándokszállást alakítanak ki. Vértessomlón, a Sarlós Boldogasszony plébánia melletti tér megújul, a családok számára „Szent Család mesetér” címmel interaktív játszóteret alakítanak ki.

Spányi Antal beszélt a közelgő adventi időszak fontosságáról is. Mint fogalmazott: „Advent varázslatos időszaka az egyházi évnek, mert a várakozás és a készülődés egyben reménységet is jelent.” Úgy vélte, az egyháznak kiemelt szerepe van ebben a „világi helyzetben”, és fő feladata az embereknek reményt adni, bizalmat ébreszteni „a sok bizonytalanság és félelem közepette”.

Adventi hangulat Székesfehérvár belvárosában. Forrás: szekesfehervar.hu

A püspöki palota kertjében szombaton nyílik meg a hagyományos Adventi udvar, ahol a gyertyagyújtások mellett az egyházmegye iskoláinak, óvodáinak műsorát láthatják az érdeklődők, vagy igényes kézműves tárgyakat vásárolhatnak jótékonysági céllal. Újra lesznek karácsonyi fényüzenetek az ország legnagyobb üzenőfalán, a püspöki palota homlokzatán, ahol bárkinek lehetőséget biztosítanak karácsonyi jókívánságok megjelenítésére.

Cser-Palkovics András a város adventi programjairól szólva hangsúlyozta, hogy ebben az időszakban a család, a közösség és a szeretet kerül előtérbe, amihez a városi programok jó keretet adnak. Újdonságként említette a városháza homlokzatán megjelenő élő adventi naptárt, amelynek ablakai péntektől egyesével nyílnak majd meg és egy vers, mese, dal vagy zeneszám formájában naponta más és más ismert személyiség nyújt át így ajándékot az arra járóknak.

Hétköznapokon a Városház téri színpadon a város óvodásai, kisiskolásai mutatják be karácsonyváró műsoraikat, hétvégéken a Zichy színpadon pedig koncertek lesznek: fellép többek között Takács Nikolas, Nyári Aliz és Nyári Edit, a Singer Street Fehér Adriennel, a Pankastic!, a Gáspár Szilvi Jazz Band, valamint a Hang-Szín-Tér művészeti iskola és a Kodolányi főiskola dzsessz-szakos diákjai is.

Borítóképünk illusztráció. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!