felmérés

2019.05.18. 15:57

Kiderült, melyik országban részegednek le a legtöbbször a világon

Magyarországon csökkent az alkoholfogyasztás, de még így is kiemelkedően sokat iszunk.

Forrás: Shutterstock

Összesen harminchat ország alkoholfogyasztási szokását mérték fel egy éven keresztül,

a felmérésből pedig kiderült, hogy Nagy-Britanniában átlagosan minden ember, minden héten legalább egyszer lerészegedik

– írja a The Independent alapján a vg.hu.

A kutatók világszerte több mint 120 ezer embert vizsgáltak meg: Angliából, Skóciából, Walesből és Észak-Írországból összesen 5400-an vettek részt a felmérésben. A lerészegedés legjelentősebb mértékét főleg az angolnyelvű országokban mérték, például az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, illetve az Egyesült Királyágban. A kutatásból azonban kiderült az is, hogy nem minden negatív listát a britek vezetnek, mivel az Egyesült Királyság a második helyen áll Ausztrália mögött abban a tekintetben, hogy hány ember került a sürgősségire az alkoholfogyasztás miatt egy év leforgása alatt.

Fotó: Pixabay

A felmérés egyik kezdeményezője, Adam Winstock függőségi pszichiáter elmondta, sokan potenciálisan ki vannak szolgáltatva a káros szenvedélyeknek, ezért itt az ideje, hogy irányt mutassanak a hétköznapi alkoholfogyasztáshoz.

A professzor szerint túl sokszor beszélt már arról az egészségügyi szakma, hogy az alkoholfogyasztás egészségtelen, de kevésszer adott konkrét tanácsadást ahhoz, hogy különbséget lehessen tenni az alkalmi ivászat, vagy éppen a lerészegedés között.

A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) iránymutatásai nem határozzák meg az „alkoholfogyasztás biztonságos” szintjét, a szervezet azonban azt tanácsolja az embereknek, hogy ne fogyasszanak rendszeresen több mint 14 egységnyi alkoholt hetente – ami körülbelül kilenc pohár bornak felel meg.

Az Egyesült Királyságban nem vagyunk hajlamosak mérsékelten inni

– tette hozzá Winstock.

A kutató azt mondta, ha az Egyesült Királyságban nem fogadják el az „európai” és mérsékelt hozzáállást az alkoholhoz, akkor közbe kell lépni annak érdekében, hogy a britek kevesebbet igyanak.

„A részegséggel együtt jár a megsérülés és az egészségkárosodás veszélye is, de el kell kezdenünk kiemelni a különböző szinteken jelentkező kockázatokat, még akkor is, ha azok a biztonságos határértékek felett vannak”

– tette hozzá.

A magyarok is sokat isznak

Egy korábbi, a The Lancet című orvostudományi folyóiratban megjelent nemzetközi tanulmány szerint a globális alkoholfogyasztás kevesebb mint 30 év alatt 70 százalékkal nőtt.

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

A kutatás szerint 1990-ben 12,6 literről 2017-re 11,4 literre csökkent az egy személyre lebontott éves alkoholfogyasztás Nagy-Britanniában. Globális szinten az értékek nőttek, amely nemcsak a fejenként megnövekedett átlagfogyasztásra, hanem a népességnövekedésre vezethető vissza. Nagyok a regionális különbségek is a növekedés mértékét tekintve.

Míg például Kínában, Indiában és Vietnamban erőteljes a növekedés, a kelet-európai országokban jelentősen visszaesett a fogyasztás mértéke.

Globálisan 1990-ben a 15-99 évesek fejenként átlagosan 5,9 liter tiszta alkoholt fogyasztottak. 2017-ig ez 6,5 literre emelkedett. A nyugati ipari országokban stagnált vagy csökkent az alkoholfogyasztás mértéke.

Magyarországon 1990-ben fejenként átlagosan kiemelkedően sok, 17,2 liter tiszta alkohol fogyott, ez 2010-ben 12,1 literre, majd 2017-ben 11,2 literre csökkent.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!