interjú

2019.12.25. 09:00

Böjte Csaba: légy te a karácsonyi ajándék!

Kemény kiképzést kapott az élettől, szívós ember. Ha valamit elhatároz, azt véghezviszi. Ha nem áll papnak, talán világhírű üzletember lenne. Böjte Csaba azonban sok ezer gyerek sorsának jobbá tételére tette fel az életét.

Dezslik Magdolna

„Merj te lenni az ajándék. Kétezer éve Jézus nem hozott semmiféle mennyei limlomot ajándékba. De egész biztosan mindenkire rámosolygott, mindenkit megölelt. Egészen biztos, hogy József szakállát alaposan összekócolta. Jelen volt számukra” – véli Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójával a LikeBalaton készített interjút.

Talán az egész világon ismerik a nevét és munkásságát. Idén hatvan esztendős, szép kerek évforduló, ráadásul hamarosan karácsony, és itt az esztendő vége is. Ilyenkor szívesen összegezzük az elmúlt időszakot, értékeljük az életünket, a tetteinket. Mit gondol, büszke lenne önre az édesanyja?

A gyerekeimnek mindig azt mondom, hogy mi keresztények olyanok kellene legyünk, mint egy vadászkutya. Ki kell szimatoljuk, hogy hol tudnánk valami jót tenni, valahogy ajándékká lenni. Annyit ér az életünk, amennyire áldássá, simogatássá, jó szóvá tesszük. Azt gondolom, az elmúlt hatvan évben sikerült sok jót tenni, és ezek mind az én kincseim, amikre büszke is vagyok. Hogy édesanyám büszke volt-e valaha rám? Ez egy jó kérdés. Az gondolom, inkább féltett engem egész életében. Sose felejtem el, hogy Csíksomlyón, amikor vagy félmillió embernek prédikáltam, és a mise végén lejöttem a szószékről, megölelt, megpuszilt, én pedig megkérdeztem: no édesanyám, hogy tetszett a beszéd? „Beszéd, beszéd… de nézd meg, hogy áll az inged gallérja!” – mondta. Valószínű, ha most szembefutnánk, akkor is azt mondaná, „fiam, hogy nézel ki, mikor cserélted ki ezt a zoknit?!” De én nagyon szeretem őt.

NÉVJEGY – Böjte Csaba

1959. január 24-én született Kolozsváron. Autóvillamossági szerelőként, majd bányászként is dolgozott mielőtt papnak állt. Édesapja költő volt, s egy verse miatt a Ceaușescu-rezsim bírósága hét évi börtönre ítélte, ahonnan négy és fél év múlva szabadult ki. A börtönben elszenvedett megpróbáltatások következtében szabadulása után másfél hónappal meghalt. 1992 óta több mint 5000 gyermek sorsát terelgeti az általa vezetett alapítvány.

Úgy nyilatkozott, körülbelül 5000 gyermek „édesapja”. Soha nem jut eszébe, hogy ha másképp dönt annak idején, akkor vér szerinti gyermeke is lehetne, nem csak „saját”?

Ha a Jóisten annak idején azt kérte volna, hogy mondjak le a jobb kezemről vagy a bal lábamról, akkor könnyebben meghoztam volna azt az áldozatot, mint hogy vállaljam a cölibátust. Huszonöt éves voltam amikor a teológiára jelentkeztem, gondoltam, lesz vagy nyolc-tíz gyerekem. Aztán emlékszem, mikor befogadtam a századikat, vagy az ezrediket, akkor gondoltam, hogy hát igen: Jézus azt mondta, aki lemond értem apjáról, anyjáról gyermekéről, családjáról, az százannyit kap. Én most tényleg úgy érzem, hogy nem százannyit, hanem ezerannyit kaptam.

Böjte Csaba több ezer gyermeket kapott a Jóistentől

Mi volt a legfurább kérdés, amit a gyerekektől kapott?

Nagyon sok olyan kérdés van, amire nehéz válaszolni. Például, hogy miért nem jött édesanyám meglátogatni az egész nyári vakáción? Miért nem hívott fel? Miért veri apuka anyukát? Ezekre nagyon nehéz válaszolni. De vannak sokkal viccesebb kérdések és kérések is. Például amikor úszni voltunk, odabújt az egyik kislány, és azt mondta: „Csaba testvér miért nem tetováltat egy hableányt a mellére?” Nem is tudtam hirtelen, hogy mit válaszoljak neki. Majd érdeklődtem, hogy miért kérdezi ezt. Azt válaszolta, mert akkor jobban hasonlítanék az édesapjára, aki meghalt.

Mit lehet kezdeni az ilyen kérdésekkel, amikor nagyon nehéz válaszolni?

A szülők rossz döntéseit nem kell követni, az a fontos, hogy te előre nézz. Sokszor elmondom a gyerekeknek, hogy aki úgy biciklizik, hogy közben hátrafelé néz, az nagyot fog esni. Ha egy focicsapat kapott egy gólt, és meccs közben leül nyafogni, akkor kap még vagy hármat.

A létért küzdeni kell. Egész biztos, hogy az ember találkozik a fájdalommal, de hogy ebből szenvedés lesz, vagy sikerül felállnunk, az rajtunk múlik.

S ez nem a tanító néninek, nem a nevelőnek, nem a lelkipásztornak a feladata, hanem magunkat kell talpra állítanunk.

Mi a nehezebb? Az árvaház rendszerét gazdaságilag, logisztikailag működtetni vagy a gyerekek lelkét ápolni, az életüket egyengetni?

Én sok mindent meg tudok oldani. Meg tudom védeni őket a hidegtől, az éhségtől, a hatóságoktól. Egy dologtól nem tudom megvédeni, önmaguktól. Amikor azt látom, hogy rossz döntést hoz, zsákutcába megy vagy fájdalmat okoznak maguknak, egymásnak. Na az nekem is fáj. Nem mindig tudom megállítani őket szép szóval. Például amikor 16 évesen azt mondja, hogy már nem akar tanulni, el akar menni, mert ő szerelmes. Olyankor aggódom, hiszen úgy ugrik fejest a vízbe, hogy fogalma sincs róla, vannak-e ott sziklák. Nehéz percek ezek, amikor tehetetlen vagyok.

Van visszaút?

A kollégáktól is mindig azt kérem, hogy adjunk újabb esélyt. Soha nem égethetjük fel a hidat. Igen, mindig van újabb esély.

A gyerekek egész évben számíthatnak a segítségre

Nem lehet ott mindenhol Csaba testvér, minden gyermekkel… Hol tölti a karácsonyt?

Én mindig Déván töltöm, ahol nyitva áll az ajtónk mindenki előtt. Aki nagyon egyedül érzi magát, akinek nincs senkije, akivel szilveszterezzen, azt nagy szeretettel meghívjuk Dévára. Mindenkit. Van sok-sok gyerekünk, és 50-80 mindig bent marad karácsonyra is. Ilyenkor fogadjuk a nagynénit, a nagytatát, az unokatestvért, mindenkit… Jön is minden évben 80-100 ember. Együtt díszítjük a karácsonyfát, a gyerekek énekelnek, együtt sütünk mákos bejglit, én is szoktam előadást tartani. Valamennyi összeget szívesen veszünk, ha bepótolnak az ünnepi együttlétbe, de a lényeg, hogy nyitott ünnepeket tartunk húsvétkor is, karácsonykor is. Mondhatnám azt is, hogy szilveszterezz együtt az árva gyerekekkel Déván.

A szerzetes nem munkaként tekint a hivatására

Élnek a meghívással az emberek?

Hogyne élnének. Mi jó parti vagyunk, jó társaság. És fontos a család, az együttlét. Akármilyen szegénység van, a gyerek szeret találkozni, együtt lenni a szüleivel. Három testvér az egyik karácsony előtt nagyon kért, hogy vigyem el őket a szüleikhez. A szülők egy elhagyott garázsban laktak. Hatalmas vasajtó zárta, a tető beázott, középen egy szerelőakna, nem volt még fűtés se. Otthagytam a gyerekeket, elmentem egy paptársamhoz, felköszöntöttem őt, megittunk egy kávét, beszélgettünk, majd mentem vissza a gyerekekért. Sose felejtem el, ahogy a hidegben a pára kicsapódott a plafonra, és az egyetlen gyertyaláng fényében úgy ragyogott, mintha ezernyi gyémántszem lenne a falon. Nem volt semmi nyoma a karácsonyi készülődésnek, de még étel sem volt. A kicsik ott voltak az ágyban, a karjuk anyuka nyaka körül, ahogy ő is ölelte őket. Az apa állt az ajtó mellett és tördelte a kalapját. A gyerekek pedig azt mondták: pap bácsi, nem ünnepelhetünk mi inkább itthon? Néztem ezt a végtelenül siralmas képet, miközben tudtam, hogy Déván ezekre a gyerekekre is kölyökpezsgő vár, meleg víz, a pajtások, jókedv… és ennek ellenére ezek a gyerekek gondolkodás nélkül az édesanyjukkal maradtak volna a sötétben, hidegben.

„Ezt a szolgálatot testileg, lelkileg bírni kell”

Hogyan kell elképzelni a napot amikor egyszerűen csak Böjte Csaba, és nem Böjte Csaba a szerzetes, akire oly sokan számítanak? Van ilyen egyáltalán?

Nem erőst fordul elő. Múltkor Müchenben voltam, és egy ismerőssel beültünk valahova, hogy igyunk egy kávét. Jött a pincér, mindjárt köszönt is szépen magyarul, és még a kávé árát sem fogadta el. Nehéz inkognitóban maradni.

Mikor pihen?

Én egyfolytában pihenek. Van egy mondás: válassz olyan munkát, amit szeretsz és többé soha az életben nem kell dolgoznod. Ez egy ilyen helyzet.

Ebben az egyfolytában pihenésben azért elég jól el lehet fáradni…

Így igaz. Pihenésképpen az ember visszavonul, ír egy könyvet, vagy ilyesmi. Az is egyfajta aktív pihenés.

Így töltődik fel lelkileg?

Úgy ahogy… Mindig jönnek új nehézségek, amire az ember nem tud felkészülni. Mindig más kérdések, más feladatok vannak, amikben jól, kisebb testvéri alázattal kell kísérni. Szeretettel, jó szóval, mint egy személyi edző, aki bajnokot akar faragni a rá bízott gyerekből.

Ha már edzőkről van szó… Ennyi gyermek életéért felelni hatalmas felelősség. Hogy bírja?

Háááát… Nem én kértem, kötelező volt, de a sorkatonai szolgálaton a román katonaságnál kommandós kiképzést kaptam. Az pedig elég kemény. Tulajdonképpen tényleg jó alapot adott. Utána sokáig alpinizmussal, sziklamászással, barlangászattal foglalkoztam, de a bányászat és a kommunizmus is embert próbáló volt morálisan és fizikailag is.

Valódi példakép: Böjte Csaba sok ezer gyermeket nevel

Akkor sikerült a kapott citromból limonádét csinálni?

Én úgy látom, hogy minden ajándék. Az édesapám még a születésem előtt írt egy verset. Abban az időben a műkritikát a securitate, az ÁVÓ intézte, és ők úgy gondolták, hogy az a vers hét évet ér. Be is zárták szegényt, majd amikor kiszabadult, meghalt. Sokáig nem értettem, de ma úgy gondolom, hogy ha az a törés nem ér engem, akkor nem valószínű hogy ma árva gyerekekkel foglalkoznék, pap lennék…

Úgy vélem, utólag sok mindent megértünk. Amíg benne vagyunk, addig sok a macera, de végül rájövünk, hogy minden összefügg, mindennek értelmes célja van.

Ha visszagondol a saját gyermekkorára, milyen karácsonyi emlékek jutnak eszébe?

Hm… ajándékok is eszembe jutnak, de igazából arra emlékszem, hogy olyan szép tiszta volt minden. Valahogy most is érzem a talpam alatt a frissen mosott rongyszőnyegnek a puha bolyhosságát. A fával mindig spórolni kellett, de karácsonykor befűtöttek és jó meleg volt. Legtöbbször könyvet kaptam karácsonyra, pedig annak idején nagyon kevés könyv volt. Ma már el sem lehet képzelni, hogy a könyvtárban is órákig kellett sorban állni, hogy kölcsönözhessünk egy-egy könyvet. És karácsonykor nekem mindig két-három könyv volt az ajándékom. Például Verne Gyula 15 éves kapitányát vagy a Kétéves vakációt. Rengeteget olvastam. Bevallom, az iskolában a pad alatt is próbálkoztam, vagy éjjel a takaró alatt egy kis elemlámpával – amit, ha édesanyám észrevett, volt is cirkusz belőle. De így képzeletben bebarangolhattam a világot, Afrikát, Ázsiát, mindent.

Ötévesen vesztette el az édesapját. Egy fiú életében komoly szerepe van annak a férfinak, aki a példaképe lehet/lesz. Ki jut eszébe, ha gyerekkori példaképről kérdezem, és miért éppen ő?

Csíkszeredában nőttem fel. Nagyon szerencsés vagyok, hogy úgy nőttem fel, hogy körbevett egy egészséges székely család. A nagyszüleim, édesanyám, nagynénik, nagybácsik. Szép, szálfa emberek, mondhatnám emberkatedrálisok. Fel lehetett rájuk nézni. Büszke vagyok rájuk, és ha rajtam múlna, szentté is avatnám őket. Akkoriban olvastam a Monte Cristo grófját, meg hasonlókat, és bosszút akartam állni apám haláláért. Aztán idővel megértettem, hogy akik bántották édesapámat, azok is áldozatok voltak. A butaság, a bunkóság, a sötétség áldozatai. Megértettem, hogy én a sötétet nem tudom összetörni, nem tudom kilapátolni a világból. Egyetlen megoldás van, fényt kell gyújtani.

Ekkor már Jézus Krisztus volt a példaképem és az ő követői. Megmutatták, hogy ne a sötétséggel akarjak küzdeni, hanem egyszerűen ahol vagyok, ott a szeretet lángját lobbantsam fel.

Fényt gyújt a világban jelenlétével

Missziós körút a Balatonnál

A Balatoni Csillagösvény missziós körutat 2019-ben hetedik alkalommal tartották meg. A korábbi évekhez hasonlóan Böjte Csaba ferences szerzetes és a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar érkezett négynapos látogatásra a tó északi partjára. A körút azzal a céllal indult el, hogy támogatást gyűjtsenek egy szovátai kulturális központ felépítésére. Böjte Csaba elmondta, a gyermekkórus nemzetközi megmérettetésen vett részt az olaszországi Loretóban, mielőtt a Balatonhoz utazott volna kedden.

„A kórus naponta több órát próbál, valamint a kikapcsolódásra, pihenésre is szakítanak időt. A tulajdonos felajánlásának köszönhetően a bobpályán gazdagodtak élményekkel, és megfürödtek a Balatonban is” – részletezte Böjte Csaba.

 

 

Ezek is érdekelhetik