Gazdaság

2010.06.02. 08:15

Rossz hír: hatalmas a pusztítás a földeken - fotó

Előre borítékolható, hogy idén a korábbinál jóval később vághatják majd a gabonát a megyében.

Harsányi Miklós

Ötszázmilliós agrárkár Somogyban: jelenleg ennyinél tart az összesítés. Egyre nagyobb a baj, napról napra nő a mezőgazdasági termelők vesztesége – így a megyei szakemberek.

A nevelőnek mondott május a harmadik legcsapadékosabb hónap Somogyban. Az elmúlt hónapban sok eső volt, jóval több, mint amennyire a gazdák vártak.

Varga Gábor, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal (MgSZH) főigazgatója úgy tájékoztatta: idén a sokéves átlagos csapadékmennyiség kétszerese hullott. Sőt, egyes kistérségekben a regisztrált eső mennyisége meghaladta az egész havi nagyságrend három, három és fél szeresét is.

– Gyakorta heves záporok és zivatarok mellett felhőszakadások és özönvízszerű esőzések következtében rövid, alig fél órán belül 55-60 milliméter csapadék is lehullott – folytatta Varga Gábor. Hozzátette: így egyre nagyobb területen észlelhető az erózió termőtalajt károsító hatása.

Az esőzésekhez sok esetben viharos erejű szél, olykor jégeső is társult. Ez a gyümölcsültetvényeket károsította, s helyenként az őszi vetésű kalászos-, illetve a repceállományok megdőlését okozta.

– A felmérés és a bejelentés jelenlegi stádiumában az elemi és a természeti károk nagysága félmilliárd forintra tehető – vont mérleget Varga Gábor. Súlyos gondot okoz emellett az egyre erőteljesebb gyomosodás, amelynek nemcsak számottevő terméscsökkentő, hanem költségnövelő hatása is van. A gyom borította kalászos gabona betakarítása jókora többlet ráfordítással jár.

Ács József, a mezőgazdasági termelők érdekvédelmi szövetségének somogyi elnöke azt mondta: alighanem még nagyobb veszteséget könyvelhetnek el a gazdálkodók, ugyanis nem mindenki tett eddig bejelentést.

Torma Sándor, a kaposvári mezőgazdasági szakképzőiskola igazgatója arról beszélt: a természet egyre szeszélyesebb. Korábban inkább a szárazabb periódus volt a jellemző. – Főleg a kalászosoknál lehet súlyos gond – állapította meg Torma Sándor. – Ha a növényvédelmi munkálatokat – amelyre feltétlenül szükség van – nem lehet időben elvégezni, akkor még további, egyelőre beláthatatlan nagyságú kár keletkezhet.

Varga Gábor, az MgSZH főigazgatója arról is beszámolt: nehezíti a helyzetet, hogy június első napján az esőzések tovább folytatódtak. Az előrejelzésekre utalva jelezte, hogy a hét első 4-5 napján 60-90 milliméter csapadék áztathatja a termőföldet. Pillanatnyilag a legjobb vízgazdálkodású területek csapadékbefogadó képessége is már minimális. A károsan átnedvesedett és egyre nagyobb felületen vízborított talajokon a növények kipusztulási kockázata és gyakorisága napról napra nő.



S mikor vágják a gabonát? Előre borítékolható, hogy csúszik a legnagyobb nyári munka. A korábbi években általában június 18.-20. körül kezdték el a betakarítást megyénkben, idén nem kizárt, hogy a hónap végéig is kitolódhat a rajt.

– Kérdéses, hogy a megdőlt, s a későbbiekben egyre inkább elgyomosodó területeken milyen terméseredményeket érnek majd el a gazdák – jelezte a főigazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!