szexuális erőszak

2017.10.21. 12:40

Újabb két nő vádolja zaklatással a magyar rendezőt

Marton Lászlóról először Sárosdi Lilla színésznő állította, hogy húsz évvel ezelőtt zaklatta.

A Harvey Weinstein amerikai producer esete által kirobbant szexuális zaklatási botrány világszerte terjedni kezdett, egyre több országban vádolnak meg hírességeket zaklatással. Magyarországon Sárosdi Lilla színésznő Marton Lászlót, a Vígszínház főrendezőjét vádolta meg azzal, hogy húsz évvel ezelőtt egy próbáról hazafelé menet, egy autóban kényszerítette.

Az óriási sikerrel futó Pál utcai fiúk és számos más sikerdarab rendezője rágalomnak minősítette az állítást, mindent cáfol és jogi lépéseket tett az ügyben. Közben a Színház és Filmművészeti Egyetem, ahol Marton tanít, vizsgálatot indított az eset kivizsgálására, ennek idejére a rendező felfüggesztette oktatói tevékenységét, és a Vígszínház főrendezői posztjáról is lemondott, amit Eszenyi Enikő igazgató el is fogadott.

Közben egy tévéműsorban, ahol Sárosdi Lillát épp a zaklatásról kérdezték, két betelefonáló hölgy kitálalt: azt állítják, a 74 éves Marton őket is zaklatta, egyiküket még a nyolcvanas években, a másikat azonban nem olyan régen, két évvel ezelőtt. Utóbbi nő szerint a rendező fogdosta, és célzott arra, hogy „többet is akar” tőle.

A rendező mindent cáfol.

Borítókép: MTVA / Zih Zsolt

Ezek is érdekelhetik